Oldalmegjelenítések:

2011. március 21., hétfő

Lecsó

Azért gondolatban vissza-visszatértem ide...:)

Azon gondolkodtam, ha már a mindennapjaim is benne lesznek a blogban, legyenek-e benne visszaemlékezések.
Mert eszembe jutott, hogy amikor férjhez mentem, nem igazán - sőt! igazán nem:) - tudtam főzni. Ebből kifolyólag az első nyáron csak lecsót ettünk... Nem lehetett megunni, hisz' ahányszor elkészítettem, az annyiszor más ízvilág volt:)) Esetleg odakozmált kicsit.

Hozzávalók:

1 kg zöldpaprika
50 dkg paradicsom
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál olaj


Elkészítése:

A paprikát kicsumázzuk, karikára vágjuk, a paradicsomot cikkekre, a vöröshagymát vékony szeletekre.
Az olajat megforrósítjuk, rátesszük a vöröshagymát, picit megsózzuk és fedő alatt kicsit pároljuk. Utána hozzátesszük a paradicsomot, a paprikát, megsózzuk és fedő alatt addig pároljuk, míg a paprika megpuhul, a paradicsom szétfő és nem túl híg leve lesz.
(A lecsó természetesen készülhet füstölt szalonna alappal is, meg tojásosan, virslivel, kolbásszal, sok más finomsággal gazdagítva, de az említett koromban még csak ezt az alaplecsót tudtam elkészíteni:)


Gyakran eszembe jut a Nagyanyám... Gyerekként állandóan vele voltam, de főzni sajnos, nem volt módon tőle megtanulni. Kései gyerek voltam, mire főzési tanácsra lett volna szükségem, drága Nagyanyám eltávozott közülünk.
Sokat gondolok az általa készített reggeli kakaóra... Ő kakaós kávénak hívta. Még sparherten (rakott tűzhely) készült ez a kakaó. Az igazat megvallva azóta sem ittam olyan finomat!



1 megjegyzés:

wanna írta...

Jó recept! Mi is pontosan így készítjük, vagyis, csak és kizárólag, a férjem :-) + a végén tojás
Én 1x az elsőt készítettem, de is odaégett, úgyhogy átadtam a stafétát :D

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...