Oldalmegjelenítések:

2011. április 11., hétfő

Habos-almás sütemény

Hozzávalók:


Tésztához:


15 dkg vaj
40 dkg liszt
10 dkg cukor
3 tojás sárgája
1 evőkanál tejföl
fél cs. sütőpor

Töltelékhez:


l kg rétesalma
10-15 dkg cukor
bőven őrölt fahéj

Tetejére:


3 tojás fehérje
15 dkg cukor
pár csepp citromlé

Elkészítése:

(Először a tölteléket célszerű elkészíteni, mert ki kell hűlnie.)
Az almákat héjastól lereszeljük, beletesszük a cukrot, a fahéjat és kis lángon addig pároljuk, amíg a levét teljesen el nem főtte. Kihűtjük.

Közben elkészítjük a tésztát:

A fenti hozzávalókat összegyúrjuk, majd 1/4 órára betesszük a mélyhűtőbe.
Közben kizsírozunk-lisztezünk egy közepes méretű tepsit (a gáztepsibe a dupla mennyiség kell), majd a mélyhűtőből kivett tészta felét belereszeljük. Megszórjuk zsemlemorzsával (hogy az almában még lévő nedvességet felszívja), rátesszük az almatölteléket, ráreszeljük a tészta másik felét.
Közepes hőmérsékleten majdnem készre sütjük.
A 3 tojás fehérjét 15 dkg cukorral és pár csepp citromlével gőz fölött kemény habbá vejük és a tészta tetejére kenjük. A sütőbe visszatéve kisebb lángon addig sütjük, míg a hab kicsit megpirul.

Ha kihűlt, kockákra vágva tálaljuk.











2 megjegyzés:

53Rózsa írta...

Köszi a finom recepteket.

Roza írta...

Gyere máskor is, Rózsa!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...