Oldalmegjelenítések:

2011. április 10., vasárnap

Parasztos sertésszelet

A párom nagyon jó ételeket tud készíteni. Sok lett közülük a kedvencem. Ez az étel is azok közé tartozik.

Hozzávalók:

8 szelet sertéskaraj
2 db közepes vöröshagyma
20 dkg húsos szalonna, v. 1 cs. szeletelt bacon
1,5 kg kockára vágott burgonya
olaj
liszt
1 nagy cs. petrezselyemzöld
ízlés szerint só

Elkészítése:

A kicsit kivert karajszeleteket gyengén sózzuk, lisztbe mártjuk és  forró olajban hirtelen kisütjük. Egy lábasban vizet párologtatunk és ebbe helyezzük a húsokat párolni. Az olajban a karikára vágott hagymát megdinszteljük, kivesszük, félretesszük. Ugyanebben az olajban a kockára vágott szalonnát, vagy a nagyobb darabokra vágott szeletelt bacont is megsütjük, majd a burgonyát sütjük ki. A hagymát, szalonnát, burgonyát óvatosan összekeverjük. A megpárolódott húsokat tepsibe  lerakjuk szépen egymás mellé, erre ráhalmozzuk  burgonyás keveréket, majd megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel és forró sütőben pár perc alatt (amíg meghalljuk, hogy serceg) átsütjük.

Idénysalátával, savanyúsággal tálaljuk.





Nincsenek megjegyzések:

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...