Oldalmegjelenítések:

2011. május 23., hétfő

Kovászos uborka

Lassan a piacon megjelenik a fürtös uborka.Már alig várjuk, hogy megint kovászos uborkát készíthessek:)

Hozzávalók:

2 , 5 kg közepes nagyságú uborka
1 nagy csokor kapor
1 fej fokhagyma
2 szelet szikkadt kenyér
8 evőkanál só
bors
mustármag

Elkészítése:

Az uborkákat alaposan megmosom, két végét levágom, egymásra merőlegesen behasítom (a két vége egyben marad). 
A kaprot is alaposan megmosom, ketté veszem a csokrot. A kimosott 5 literes üveg aljára lerakok egy szelet kenyeret, erre a fél csokor kaprot, majd szépen beleállogatom az uborkákat. Egy fej fokhagymát megtisztítok, majd szeletekre vágva az uborkára szórom. Szórok még bele kevés egész borost és mustármagot is. (Ez elhagyható, én szeretem.)
Amikor az uborkát mind az üvegbe raktam, a tetejére teszem a másik fél csokor kaprot.
Kb. 2,5-3 liter vizet felforralok, beleszórok legalább 8 púpozott vőkanál sót  (jó sós legyen a víz). Az üveget ráállítom vagy a mosogató zománcos sarkára, vagy aláteszem egy nagy kés lapját. (Már nagyanyám is így csinálta, utána édesanyám is, erre azért van szükség, hogy a forró víztől az üveg el ne pattanjon. Én is így csinálom:) Az uborkára öntöm a forró vizet, hogy jól ellepje. Tetejére teszem a másik szelet kenyeret (legjobb, ha felülre a kenyér sarka kerül, az nem mállik szét és könnyebb lesz kivenni, amikor megérett az uborka), majd vagy két lapkát teszek rá keresztben, hogy ne tudjon nagyon felemelkedni, vagy bármit, amivel pl. a savanyúságot is lenyomtatjuk. (Én legutóbb két hosszúkás sajtkrémes dobozka tetejét használtam erre a célra.) Kistányérral letakarom, aznap már nem teszem a napra, de legalább két napot érlelem  a napon. Este mindig beviszem a konyhába, reggel ismét kiteszem oda, ahol egész nap éri a nap melege. Amikor az uborka elszíneződik, mérges zöldből szelídebbre vált, akkor már meg lehet kóstolni, hogy megérett-e. Amennyiben igen, leszűrjük és hűtőben tároljuk.


3 megjegyzés:

María írta...

Már én is nagyon várom, hogy tudjak csinálni koviubit :), mert imádjuk!! Én forralatlan vízzel, és annyi evőkanál sóval szoktam elrakni, ahány literes az üveg. A régi blogomban leírtam tavaly a receptet. Volt, hogy fokhagymát is raktam bele, de úgy nem szerette annyira a család.

duende írta...

Mi is imádjuk! Jól behűtve forró napok mennyei csemegéje! :)

Roza írta...

Persze, ízlés dolga, ki hogyan, milyen fűszerezéssel szereti...
De egy az vitathatatlan: isteni finom:)))

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...