Oldalmegjelenítések:

2011. május 8., vasárnap

Tepsiben sült burgonya

Nagyon szeretjük az olajban sült burgonyát. A gyerekeim, az unokáim is. Csakhogy, amikor együtt vagyunk, 8 emberre képtelenség megsütni. (Én legalább is egyszerre nem tudom. Kétszerre meg nem jó, mert az első adag már nem finom, mikorra a második kisül.) Arról nem beszélve, hogy van burgonyafajta, amelyik egyáltalán nem alkalmas arra, hogy hasábra vágva kisüssük. Szétesik. Aztán valamelyik főzős műsorban láttam egyszer ezt a megoldást, nagyon megtetszett, a családomnak ízlik, egészségesebb is, mint az olajban sült, úgyhogy most már mindig így csinálom, ha sült krumplit kívánnak:) 

Hozzávalók:

1 kg burgonya
kevés étolaj

Elkészítése:

A meghámozott burgonyákat (lehetőség szerint egyforma nagyságúak legyenek) négybe vágjuk. Kiolajozott tepsibe szépen sorban lerakjuk, kevés olajjal a tetejét megszórjuk. Előmelegített, jó forró sütőben kb. 40 percig sütjük. Időnként megrázogathatjuk a tepsit, nehogy lesüljön. Félidő után akár lapáttal is megforgathatjuk. Amikor elkészült, akkor sózzuk.

Megjegyzés:

Más változatban készíthetjük héjastól is. Készíthetjük fűszeresen, akkor egy edényben kevés olajba szórjuk a fűszereket, abban forgassuk meg a burgonyát. Készíthetjük úgy is, hogy amikor megsült, megszórjuk vágott petrezselyemmel.




6 megjegyzés:

Marika írta...

Nyamm! A kedvencem, bár már rég nem ettem, meg is feledkeztem róla! Budapesti tartózkodásom idején gyakran készítettük az ismerőseimmel, Köszi , hogy felelevenítetted bennem!!
Minden jót!
Marika

Kati írta...

Mi is igy készitjük mostanában, nagyon finom, és nem olyan olajas.

Roza írta...

Marika, Nektek is minden jót!:) Ha már felelevenedett, készítsed el ismét:)

Igen, Kati, fontos, hogy nem olajos. Hiába annyira finom az a frissen kisült burgonya, azért ami sok, az sok - olajból:))

María írta...

Szeretjük :) Én is rendszeresen sütök tepsis krumplit, az a különbség, hogy kockára vágom a nem negyedekbe. Én általában fűszerezem sütés előtt, és újabban sütőpapírral bélelem ki a tepsit, akkor még a mosogatás is sokkal egyszerűbb!

mellissina2 írta...

Finom dolgokat láttam!!

Roza írta...

Maria, a sütőpapír jó ötlet. Én valamiért nagyon ritkán használom. Még süteményeknél sem. A szokásaim rabja vagyok:))

Melissina2, kérlek, gyere máskor is:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...