Oldalmegjelenítések:

2011. július 30., szombat

Vegetáriánus ebéd:))

Tegnap vettünk 2 db szép patisszont. Mivel ma jönnek az ikrek, és kicsi a valószínűsége, hogy ők szeretnék, illetve nem szoktam megkockáztatni, hogy vagy igen, vagy nem, ma készítettem el, hogy ne vénüljön itt egy hetet.
Rántott patisszont készítettem petrezselymes újburgonyával, hozzá Wasabival ízesített tartárt.
A párom nem szereti a tartárt, ő vegyes savanyúságot kért hozzá. Aztán egyszer csak megjegyezte: milyen érdekes, csupa zöldséget fogyasztunk:)

Rántott patisszon


Hozzávalók: 
(2 személyre)

2 db kisebb patisszon, kb. 1,20 kg
2 tojás

liszt
zsemlemorzsa
olaj a kisütéshez

Elkészítése:


A patisszont kb. 0,5-1 cm vastagra szeleteltem. Héját levágtam, amelyiknek a maját "érettebbnek" (barnás) láttam, azt egy kiskanállal óvatosan kimagoztam. Olajat felmelegítettem, a patisszonokat először lisztbe, majd jól megsózott, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgattam. Az olajat közepesen forróra melegítettem, mégpedig azért, hogy a patisszonnak legyen ideje megpuhulni, mire a panír szép aranybarna lesz. Amikor megfordítottam, még lejjebb vettem a gázt. Amelyik elkészült, papírtörlőre szedtem ki.
Köretnek sütőben sütött petrezselymes újburgonyát készítettem.

Hozzávalók:


6 db közepes nagyságú újburgonya
kevés étolaj
petrezselyemzöld

Elkészítése:


A burgonyákat alaposan megmostam, fél cm vastag karikára vágtam, majd egy kisebb tepsibe terítettem. Megsóztam, megszórtam kevés étolajjal, összeráztam és fóliával letakarva, előre melegített 220 fokos sütőbe tettem. Időnként megrázogattam, de kb. 25 perc alatt elkészült. Ekkor a fóliát levettem róla és megszórtam frissen vágott petrezselyemzölddel.

A wasabis tartármártás hozzávalói:

mokkáskanálnyi mustár
fél mokkáskanálnyi porcukor
2 evőkanálnyi kész majonéz
mokkáskanálnyi wasabi paszta (csípős japán vízitorma krém)
3 evőkanál tejföl

Elkészítése:


A mustárt elkeverem a porcukorral, beleteszem a wasabit, a majonézt, majd a tejfölt. Jó alaposan kikeverem, tálalásig hűtőben tartom. Tálaláskor tetejére kevés wasabi-pasztát nyomok díszítésnek.

4 megjegyzés:

María írta...

Már megint olyat főztél, amit nagyon szeretek!! Ezt szerintem mindenki szereti :D!!

Roza írta...

:)

Vicuska írta...

De finom!

Roza írta...

Bizony!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...