Oldalmegjelenítések:

2011. október 18., kedd

Guacamole - avokádókrém

Már sokszor incselkedtünk a gondolattal, hogy ki kellene próbálni, milyen is az avokádókrém. De az üzletekben általában kőkemény, mérgeszöld avokádóval találkoztunk, így mindannyiszor elbizonytalanodtunk. Azt tudtuk, hogy krémnek csak a  finom, érett avokádó alkalmas. A minap az egyik blogban olvastam, hogy meg kell venni, hagyni kell egy darabig a többi gyümölcs között állni és szépen megérik magától. Na ez új reményeket adott, de - milyen a szerencse - mégis kaptunk kivételesen már kissé puha, sötétebb színű avokádót.
És ma reggel esett, hogy elhatároztam, mire a párom felébred, elkészítem a guacamolet.

Több avokádókrém receptet végigböngésztem, de végül Katáé tetszett a legjobban, tehát ez alapján készítettem el én is az avokádókrémet.



Hozzávalók:


2 érett avokádó
1 kisebb fej lilahagyma
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál tejföl
apróra vágott chilipaprika
citromlé
frissen őrölt bors





Elkészítése:


Az avokádót kimagoztam, a héjából kikanalaztam, villával összenyomtam, majd a többi belevalóval összekevertem, kicsit hagytam összeérni az ízeket.
Pirítós kenyérre kenve ettük
. Lapkasajtot és chiliszószt tettem a tetejére. 



1 adag szénhidráttartalma: 40 , 2 g

4 megjegyzés:

trollanyu írta...

Nagyon szuper lett az guacamole:) Nagyon szeretem az avocadót, de általában megeszem csak úgy magában, mert rajtam kívül senki sem szereti.

Kata írta...

...és ízlett is nektek? remélem, jól választottál!:)

Kati írta...

Én is azt akartam kérdezni, hogy ízlett-e nektek, a férjednek? Én sem készítettem még soha.

Roza írta...

Trollanyu, én nem tudtam/tudom eldönteni, hogy az avokádó az gyümölcs, vagy zöldségféle:)

Kata, bizony ízlett, úgyhogy jól választottam:))

Kati, nem csalódtam benne, és ízlett is. Ezentúl máskor is készítek.

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...