Oldalmegjelenítések:

2011. november 20., vasárnap

Tegnap teljesen váratlanul bejelentkezett Lacifiam az ikrekkel.

Úgyhogy ma itt ebédeltek, bizonyos okok miatt.
A palóc leves már adva volt, szerencsére szeretik.
Sütöttem még cserépben egyben sült lapockát, rántott bordát, egyben sült burgonyát, párolt káposztát és kefíres rétest desszertnek. Éppen elegem volt, mire mindennel elkészültem:)

A cserépben sült lapocka:

Párolt káposzta:


Hozzávalók:
(4 személyre)

1 db 1-1,20 kg fejes káposzta
1 nagyobb fej vöröshagyma
4 evőkanál cukor
4 evőkanál 10 %-os ecet
őrölt kömény

olaj

Elkészítése:

A káposztát vékony szeletekre felvágom.
A vöröshagymát szintén vékony szeletekre vágom és kb. 4-5 evőkanálnyi étolajon kissé megsózva, fedő alatt lassú tűzön megpárolom. Amikor megpárolódott, rászórok 4 evőkanál cukrot, egyet keverek rajta és öntök rá 4 evőkanál ecetet. Megkeverem, majd rögtön rárakom a káposztát. Összekeverem, kissé megsózom, szórok rá kevés őrölt köményt, majd közepesre véve a lángot, fedő alatt gyakran kevergetve a saját levében párolom puhára. Kell, hogy levet engedjen, utána már takarék lángon párolom készre, de mindig jól lefedve. Mikorra elkészül, addigra egy csepp lé sem lesz alatta, enyhén rózsaszínű lesz. A vége felé még meg lehet kóstolni, hogy elég édes-e, elég ecetes-e. Ha nem, még lehet pótolni 1-1 kanál cukorral, ecettel. Ha kevesebb, vagy több káposztából készítem, a cukor-ecet arányt annak megfelelően változtatom. A lényege a saját levében történő készre párolás.


Ebédnél Lacim és az ikrek:

8 megjegyzés:

trollanyu írta...

Roza, le a kalappal, isteni ebédet készítettél. Én is szívesen bejelentkeznék hozzád:) A kefíres rétes az nekem újdonság, hogyan készül?

Roza írta...

Trollanyu, a kefires réteshez betettem a linket, ahol megtalálod, hogyan készül:)

María írta...

Nagyon finom ebédet készítettél. Gondolom nagy volt az öröm, hogy meglátogatott Fiad az Ikrekkel.

Lívia írta...

Fantasztikus vagy, apait-anyait beleadtál és meglett az eredmény. Nagyon finom lehetett.

Kati írta...

Úgy látom azért gyorsan feltaláltad magad, annyi finomságot készítettél:)

Roza írta...

Maria, sajnos elég szomorú az ok, amiért csak ő jött az unokákkal, de erről bővebben itt nem szeretnék írni:(

Lívi, igyekeztem, finom is volt minden:)

Kati, van már némi rutinom az ilyenben:) Egy a lényeg, a fagyasztóban legyen mihez nyúlni:)

wanna írta...

Ez tényleg egy szuper menü volt, az asztal is nagyon szép!
A párolt káposztával kapcsolatban kérdeznék: én úgy tudtam, hogy az ecettel és cukorral a megpárolt káposztát kell ízesíteni, mert az ecet meggátolja a párolást. Nem igaz? Ez így finomabb?

Roza írta...

Wanna, én így tanultam még Édesanyámtól, mindig így csináltam, finom. Lehet, hogy úgy is ugyan azt a hatást érjük el, amiről Te írtál:) Az ecet nem annyira a párolást gátolja meg, inkább attól marad finom "szálas" a párolt káposzta. Nem fő szét.

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...