Oldalmegjelenítések:

2011. december 3., szombat

Kocsonyát főztem.

Úgy mint régen, alig várom, hogy stabil hideg és főleg december legyen, máris főzök kocsonyát. Az egész családnak. Lacifiam holnap itt ebédel az ikrekkel, Pétereméknek ő fogja elszállítani az ő részüket.

A felkészített kocsonya:


Én nem teszek bele zöldséget, csak vörös- és fokhagymát, fekete borsot, csöves paprikát. És ami a legfontosabb, füstölt húsos csontot is. Régen, amikor még mi magunk is vágtunk disznót, csak füstölt húsból készült a kocsonya. Azért az volt az igazi! Nehezen szoktuk meg, hogy sima húsból legyen. De a füstölt íz nélkül nem tudjuk megenni.

Már fő a kocsonya:

Hozzávalók: 
(10 adaghoz) 

1,5 kg bőrös kocsonyahús (köröm, csülök, bőrke) 
1 kg színhús 
1 kg füstölt húsoscsontos (vagy oldalas, bármi) 
1 nagy fej vöröshagyma 
5-6 gerezd fokhagyma 
1-2 csöves fűszerpaprika 
1-2 csöves erős paprika 
őrölt paprika 
szemes feketebors 
 
6,5 liter víz 

Elkészítése: 

A körmöket, csülköt átnézem, hogy nem maradt-e rajtuk szőr. Megtisztítom őket. A csülköt ketté vágom, ugyanígy a színhúst is, valamint a füstölt dolgokat. Ezután egy megfelelő méretű edényben (legalább 12 literes fazék) hideg vízben felteszem főni. Beleteszem a csöves paprikákat, a szemes borsot, sózom. Amikor felforr, beleteszek 1 púpozott evőkanálnyi őrölt paprikát. Majd egészen kis lángon, éppen csak mozogjon a lé, addig főzöm, amíg a füstölt hús is egészen megpuhul. (Én sosem öntök utána vizet.) Ekkor a húsokat kiszedem, a lébe pedig öntök kb 2 dl hideg vizet, hogy a lében "szállongó" dolgok leülepedjenek az edény aljára. A kocsonyalé tetejéről óvatosan leszedem a zsíros részt. Ezután a kihűlt húsokat 10 db - erre alkalmas - tányérra elosztom. A csontosakat természetesen kicsontozom. 
Amikor ezzel készen vagyok, egy finom szűrőn keresztül szépen, óvatosan rászűröm a levet a húsra. Amikor ezzel megvagyok, hideg helyre teszem őket - nem hűtőbe (én így szoktam:) - és másnap fogyasztható a finom, rezgős kocsonya.

Kitálalva:

Nem használok zselatint, attól megkeményednek a húsok... De ha valaki kevesebb mennyiséget készít kevesebb bőrös húsból, az nyugodtan tegyen bele zselatint.

13 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Imádom a kocsonyát, csak nekem nem mindegy, hogy milyen húsból készül.

María írta...

Mi mindig füstöletlen húsból főztük a kocsonyát, körömből, farokból, csülökből, bőrkével. Aztán mikor Párommal összejöttünk, náluk a kocsonya mindig füstölt körömből és egyéb füstölt húsokból készült, mindig húsvétkor. Először furcsa volt, aztán hozzászoktunk, karácsony-újév táján Anyukám főzte a kocsonyát, - néhány éve már én is készítem -, húsvétkor meg Anyósomnál ettük a füstölt kocsonyát. Direkt jó, hogy Párom nem szegedi, így más tájegység szokásait is megismerhettem a kocsonyában is :).

María írta...

Na a lényeget meg elfelejtem, (fejem, mint a szita). Gyönyörű lett a kocsonyád!!! Biztosan isteni finom is! Biztosan örülni fognak a Fiaid. Én nagyon örülnék :)

trollanyu írta...

Anyukám mindig főzött, rengeteget:) Én még sosem főztem, de nem is nagyon szeretik a gyerekek, magamnak meg nem fogok. Biztos örülnek a fiaid, hogy így ellátod őket.

Málna konyhája írta...

nagyon gusztusos

én teszek bele zöldséget, de menet közben kieszem belőle)))

Seafalcon írta...

Zöldség nélkül, füstöletlen hússal. Ahogy édesanyám csinálta.
Mert mindig az édesanyák a mérvadók!
És mi is így adagoljuk! És nagyon megkívántam!
Nagyon klasszul néz ki!
Ja, és megy fokhagyma a főzéskor is, de teszek a tányérra is zúzottat, és arra merem a lét!

Rózsa írta...

Én teszek bele egy kevés zöldséget és csülökből, körömből készítem, mikor kicsit megdermed, a tetejét megszórom egy kevés őrölt paprikával.
Szép lett a kocsonyád, biztosan finom is.

Roza írta...

Hobbychef, minden a szokásokon múlik:)

Maria én egy szezonban - decembertől húsvétig - többször főzök, mindannyian nagyon szeretjük:)
A nagyfiam már előre örült, a kisebbik - gondolom, azóta - innen a blogból megtudta:))

Trollanyu, küldenék Neked, szívesen...:)

Málna, egyszer én is megkóstolnám a zöldséggel főzöttet:)

Seafalcon, persze, hogy anyáink példája, szokása a mérvadó... Én semmi pénzért nem változtatnék azon, amit drága Anyámtól és szép emlékű Nagyanyámtól tanultam:)

Rózsa, köszönöm:)

Mesi írta...

Mi is nagyon szeretjük, bár én szerencsés helyzetben vagyok, mert Anyukám ellát rendesen! :)

wanna írta...

Gyönyörű lett a kocsonyád!! A kocsonyáról is elmondható - mint a megjegyzésekből is kitűnik - , ahány ház annyi szokás.
A lényeg, hogy mi is imádjuk a jó kocsonyát, igaz nekem is inkább anyukám főzött én nem gyakran, és tényleg a gyerekeim nem szeretik már.

Roza írta...

Mesi, régen nálunk is úgy volt. Édesanyám főzött kocsonyát az egész családra, jobban mondva négy családra: a két testvéremnek, nekünk és maguknak.

Wanna, a gyerekeim is szerették a Mama kocsonyáját, aztán az enyémet, és az unokáim is szeretik a "mama" kocsonyáját:))

Kati írta...

Mi is füstöletlen húsból, bokából, fejből, bőrből készítjük mindig , télen disznóvágáskor. A tied is nagyon szép lett:)

Roza írta...

Kati, pedig azt hittem, felétek biztosan füstöltből készítik. De aztán eszembe jutott, Nagyanyám a Felvidékről származott, biztosan onnan hozta a füstöltből készített kocsonya szokását. Másik felmenőim meg sváb származásúak. Hát, nem tudom.:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...