Oldalmegjelenítések:

2011. december 12., hétfő

Rántott szelet francia rakott burgonyával

Gyakorlatilag a tegnapi maradékok felhasználásával készült el a mai ebéd. Köztudott, hogy az egészben főtt burgonya, még ha át is sütöttük, másnapra már nem igazán kellemesen fogyasztható el. Éppen ezért gondoltam, hogy francia rakott burgonyát készítek a rántott szelet mellé. Ezt rendhagyó módon most főtt burgonyával követtem el, de ez csak a sütési időt rövidítette le némileg.

Hozzávalók:
(4 személyre)

1 kg burgonya, (nem szétfővős)
2 dl tejszín,
1 dl tej,
2 gerezd fokhagyma,

2 egész tojás
2 evőkanál liszt
5 dkg vaj,
csipet szerecsendió
bors,
só, 


Elkészítése:


A burgonyákat vékony karikára szeleteljük és egy kizsírozott tepsiben szépen lerétegezzük. A burgonyák fedjék egymást, mit a tetőcserepek. Sózzuk, borsozzuk, szórjunk rá szerecsendiót. Addig folytassuk ezt a műveletet, amíg a burgonya elfogy. A tejszínt a tejjel elkeverjük, belereszeljük a fokhagymát. A tojásokat elhabarjuk és belekeverjük a lisztet, majd a tejszínnel simára, palacsinta tészta sűrűségűre keverjük. Ráöntjük a lerakott burgonyára, tetejére vajdarabkákat teszünk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, majd a burgonyát kb. 40 percig sütjük. Ameddig megpuhul, illetve a teteje pirosodni kezd. 
Tálalásnál kockákra vágva adjuk akár köretnek, akár önálló ételnek salátával, az asztalra.
Esetleg reszelhetünk rá sajtot is, akkor még tartalmasabb ételt kapunk.

10 megjegyzés:

marisz57 írta...

Nagyon finom ebédetek volt ma!

Hobbychef írta...

Nagyon guszta és jó párosítás. Mellesleg a francia rakott burgonya is főtt burgonyából készül.

Kati írta...

Nagyon guszta, én még sosem ettem ilyen burgonyát, vagyis így elkészítve.

María írta...

Még én sem készítettem francia rakott burgonyát, de a múltkor a tv-paprikán is láttam és már tervbe van véve. Fincsi lehetett együtt a rántott hússal.

Petra írta...

Nagyon szeretem ezt a köretet, a rántott hús, meg bárhol bármikor. Guszta. :)

mellissina2 írta...

Ez az a menü ami jöhetne éjjel-nappal! Rántott hús,burgonya bárhogy!!!!Akárki akármit mond,a rántott hús örök!!!!!!
A blogod szuper lett!
Sajnos én sem tudok annyit nézelődni mint szeretnék,mert nagyon kevés időm van!!!!

wanna írta...

Jó párosítás! Nagyon sok mindenhez jó ez a köret.

Roza írta...

Nem is gondoltam, hogy így elnyeri a tetszéseteket ez a francia rakott burgonya:))

Marisz, így lesz a maradék jól hasznosítva:))

Hobbychef akkor még jól rá is éreztem:))

Kati, egyszer próbáljad ki:)

Maria, nem fogsz csalódni:)

Petra, egészségedre!:)

Mellissina, tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy!

Wanna, el is határoztam, hogy máskor is beiktatom ezt a köretet:)

Éva írta...

Nagyon guszta így együtt és finom! Ezt a fajta rakott krumplit eddig még nem készítettem , de finom lehet!

Roza írta...

Igen Éva, finom:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...