2011. március 31., csütörtök

Csirkemáj rizottó

Ez a fajta csirkemáj rizottó kifejezetten az unokáim kedvence. Mivel úgy néz ki, hogy már jobban vannak, ezt fogom megfőzni nekik abban a reményben, hogy lesz kedvük hozzá délben.

Hozzávalók:


25 dkg csirkemáj
3 dl rizs
kis fej vöröshagyma
őrölt bors
majoranna

2 x 3-4 evőkanál étolaj

Elkészítése:


A májat megtisztítom, feldarabolom. A vöröshagymát apró kockákra vágom és 3-4 evőkanál olajon megsózva, fedő alatt puhára párolom. Ekkor beleteszem a májat és nagy lángon addig sütöm, sűrűn kevergetve, amíg a más kívülről kissé sült lesz, de belül még rózsaszín és puha. Borsot, majorannát szórok rá.
A rizst 3-4 evőkanál olajon fehéredésig pirítom. Ekkor felöntöm 6 dl forró vízzel, megsózom és sütőben, kis lángon addig hagyom, míg meg nem puhul, de még pergős marad. Azért sütőben készítem, mert ekkor nem kell kevergetni, nem törik össze a rizs. Ekkor óvatosan összekeverem a májjal, ha kell még sózom, megszórom petrezselyem zölddel és csemege uborkával tálalom.

Megjegyzés:

Ha magunknak készítek csirkemáj rizottót, kerül bele zöldborsó is, amit a rizzsel együtt főzök meg a sütőben.

(Azt a fajta rizottót, amit pl. a Tv-Paprikában mutogatnak, nem lenne kedvem megkóstolni... Nekünk ez a rizottó.)







2011. március 30., szerda

Babgulyás

Ma itt voltak a fiaim és mindenfélét dolgoztak. Elégették a levágott száraz pampafüvet, ami jó nagy halomban állt a hátsó kertben. Eldolgozták a vakondtúrásokat, füvet nyírtak udvaron, árokban. Én pedig finom babgulyást főztem nekik.

Hozzávalók:


25 dkg száraz fehér bab
50 dkg sertés lapocka
némi füstölt oldalas
10 dkg füstölt kolbász
2 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa
1 közepes fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 cső erős paprika
petrezselyemzöld
2 evőkanál étolaj
2 kávéskanál őrölt paprika


Elkészítése:


A babot átválogattam és előző este hideg vízben beáztattam, hogy hamarabb megfőjön. Főzés előtt a babról a vizet leöntöttem, átöblítettem, majd a kockára vágott hússal, füstölt oldalassal, karikára vágott kolbásszal, karikára vágott sárgarépával és fehérrépával, kis kockákra vágott vöröshagymával és  vékony szeletekre vágott fokhagymával, mintegy 3,5 liter hideg vízben feltettem főni. Megsóztam és csendesen forralva fedő alatt puhára főztem. Amikor már puha volt a hús is és a bab is, az olajat egy kis lábasban felforrósítottam, beletettem az őrölt paprikát, megkevertem és hozzáöntöttem a leveshez. Egyet forraltam és tulajdonképen már készen is volt. Még megszórtam frissen vágott petrezselyemzölddel. 
Én mindig készítek hozzá tésztát, amelyet saját magam gyúrok. E munkálatot nagyban segíti a tésztagép - én csak tésztamasinának hívom:) - amellyel csak elnyújtom a tésztát, vágni késsel vágom a kívánt formára: kockára, metéltre, illetve ha csipetkét szeretnék, akkor elcsipkedem, majd forrásban lévő sós vízben kifőzöm.
Jelen esetben a kockatésztát belefőztem az elkészült levesbe. Amint feljött a tészta a leves tetejére, tálba öntöttem és már tálaltam is.
Általában tejfölt és ecetet kínálok hozzá.
A belefőzött erős paprikát kistányéron adtam az asztalra.


2011. március 28., hétfő

Burgonyás lepény (as. Pisti pogácsa)

Megbetegedett Bence unokám... Holnap jönnek hozzám. Lackó ugyan már ma eljött volna, de apukájuk holnap tudja elhozni őket. Bencémnek diétáznia kell, de tudom, ha kicsit jobban van, nem igazán akar sóban vízben főtt krumplit, meg háztartási kekszet rágicsálni. Boldogok lesznek, ha egy finom  húslevest főzök és hozzá burgonyás lepényt. Imádják.
A burgonyás lepényt a családban Pisti pogácsa névvel illetjük, szegény bátyám után, aki fiatalon ment el közülünk immáron 20. éve, és az ő kedvence volt ez az egyáltalán nem pogácsa. Nagyanyám mindig megsütötte, nem csak az ő, bármelyikünk kedvére. Később édesanyám is - főleg az unokáknak - ezzel kedveskedett.

Még tepsiben a pogácsa:


Hozzávalók:


70 dkg főtt, áttört, kihűtött burgonya,
70 dkg liszt
20 dkg zsír, vagy 25 dkg margarin (zsírral eredetibb, mert ez egy régi recept)
2 tojás +1 a tetejére
1 nagy evőkanál tejföl
só - jócskán

Elkészítése:


Mindezt összegyúrjuk, kizsírozunk egy gáztepsit, beleterítjük, szétnyomkodjuk, a tetejét megkenjük a felvert tojással, átlósan késsel "megrácsozzuk" és forró sütőben szép pirosra sütjük.
Egyszerű, de nagyon finom burgonyás étel.



A hosszúkás gáztepsiben sütve és 30 kockára vágva 1 kocka szénhidráttartalma: 22 gramm



Prósza (kukorica lepény)

Nem boldogulok a blog elrendezésével...

Ez azért nem tört le annyira, hogy eszembe ne jusson, gyerekkoromban nem az egészséges táplálkozás volt az oka annak, hogy pl. nagyanyám gyakran készített prószát... A kukorica adva volt. Volt kukoricadaráló is, az állatok miatt. Onnan aztán frissen őrölt kukoricaliszt került a konyhába. Édesen elkészítve egyszerű, de finom sütemény volt. Visszagondolva, és így 50 felett megértve, nem igen tett rá lekvárt, hiszen az kellett a vasárnapi-ünnepi süteményekhez. Frissen elkészítve nagyon finom volt.
Nem olyan régen sütöttem, de ezt megelőzően kereken 26 éve, hogy először megpróbálkoztam vele. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert kisebbik fiam akkor született, pár hónapos volt. 

Hozzávalók:

25 dkg kukoricaliszt
7 dl tej
2 evőkanál zsír
2-3 evőkanál cukor
1 cs vaníliás cukor

Elkészítése:

A tejet forraljuk fel, öntsük rá a kukoricalisztre, majd jól dolgozzuk össze és letakarva hagyjuk állni néhány órán át, hogy a liszt megduzzadjon. Ezt követően adjuk hozzá az olvasztott zsírt, egy csipetnyi sót, a cukrot és keverjük simára. 
Egy kisebb tepsit zsírozzunk ki és hintsük meg kukoricaliszttel.
Öntsük a masszát a kikent tepsibe, egyenletesen kenjük szét és előmelegített sütőben, mérsékelt tűzön süssük kb. 25 percig, amíg a teteje világospirosra pirul.
Várjuk meg, amíg kihűl, vágjuk fel nagyobb kockákra. Vaníliás porcukorral megszórva tálaljuk. Még finomabb lesz, ha finom lekvárt is rakunk a tetejére, esetleg sütés előtt megszórjuk akár lecsepegtetett befőttel, vagy idénygyümölccsel.


Egy 30x35 cm-es tepsiből 20 kocka, 1 kocka szénhidráttartalma: 13 gramm
30 kocka esetén 1 kocka szénhidráttartalma: 8,7 gramm

2011. március 27., vasárnap

Becsinált leves, májas daragaluska.

Mire oda jutottam, hogy feltegyem a leves, csavartam egyet a dolgon és a tyúkhúsleves helyett becsinált levest főztem. Tartalmasabb is és talán jobban is örültek neki.

Hozzávalók:

1 cs. csirke levesaprólék (70 dkg)
2  vastag sárgarépa
2  szép hosszú gyökér
1  nagyobb burgonya
3-4 db csiperke gomba
kelkáposzta torzsa 
1 kisebb zeller
1 kisebb karalábé
petrezselyemzöld
kisebb fej vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
1 erős paprika
1 tv paprika
1 paradicsom
őrölt fekete bors
őrölt szegfűbors
őrölt gyömbér
őrölt szerecsendió
3-4 evőkanál étolaj

Elkészítése:

Megmostam és átnéztem a csirkeaprólékot. A lábakról levágtam a körmöket, a nagyobb darabokat ketté vágtam. A zöldségeket karikára, illetve vékonyabb szeletekre vágtam. Kevés olajat forrósítottam egy fazékban, az összedarabolt húsokat, zöldségeket ráöntöttem, megsóztam és nagy lángon kevergetve addig főztem, míg levet nem engedett. Ekkor beleraktam az őrölt fűszereket is és kb. 3,5 liter forró vízzel felöntöttem. Amikor felforrt, takarék lángon fedő alatt készre főztem. Közben megkóstoltam és szükség szerint még egy kevés sót tettem bele. Amikor elkészült, az erős paprikákat kivettem és külön kistányéron adtam az asztalra, hogy aki csípősen szereti, tehessen a levesébe.

Közben elkészítettem a májas daragaluskákat:

Hozzávalók:

3 tojás
2 lekapart csirkemáj
kb. 2 dl búzadara
fél mokkáskanálnyi sütőpor
őrölt bors
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A 3 tojást beleütöm egy tálkába, hozzáadom a lekapart májat, elkeverem, beleöntöm a búzadarát, a hozzákevert sütőport, borsot, összevagdalt petrezselyemzöldet és borsot. Jól elkeverem. Lágyabb masszát kapjunk, amit 1-2 óra hosszat hagyjunk állni, hogy a búzadara magába szívja a nedvességet. Ha nagyon lágynak találjuk, búzadarát tegyünk még bele. Ekkor forrásban lévő sós vízbe, illetve ha hamarosan fogyasztva lesz, a forrásban lévő levesbe szaggatom. Ezt vagy vizezett kanállal formázva, vagy apró lyukú galuskaszaggatón át teszem. Ha vízbe szaggatom, amikor mind feljött a víz tetejére, szűrőkanállal kiszedem egy tálba, amit lefedve visszateszek fogyasztásig a víz tetejére. Ez azért jó, mert biztosan megpuhul a dara. Ha a levesbe szaggatom, akkor is hagyok neki időt, hogy megpuhuljon. Főleg a nagyobb galuskáknál igényel ez odafigyelést. 


Váratlan vendég krém

Ma itt ebédelnek a fiaim, az unokáim és a kismenyem.
A menü a tyúkhúsleves lesz májgaluskával, csirkepörkölt nokedlivel és friss salátával, rántott szelet sült burgonyával, tartárral. Desszertnek pedig elkészítettem régi kedvencünket, a váratlan vendég krémet. Még Horváth Ilona szakácskönyvéből vettem a receptet, kb. a 80-as évek elején:))
Ez a krém egyike volt annak idején az első desszertjeimnek, mert ha nem égettem le, nem lehetett elrontani és nagyon szerette a családom:)

Hozzávalók:


1 liter tej,
10 dkg búzadara,
15 dkg kristálycukor
3 tojás
1 cs. vaníliás cukor
pici só

Elkészítése:

A tojássárgákat a cukor felével elkeverjük, a fehérjét a cukor másik felével jó kemény habbá verjük. Közben a tejet felforraljuk és a darát belefőzzük. Mikor kellően besűrűsödött, még forrón hozzákeverjük a tojássárgákat és a felvert tojáshabot is. Szépen feldagad.
Öntsük üvegtálkákba, fagylaltos kelyhekbe és díszítsük tetszés szerint tejszínhabbal, öntettel, gyümölccsel, esetleg lekvárral, ízlés szerint.
Hidegen és melegen egyaránt finom.
Nagyon hamar elkészül.



1,5 dl szénhidráttartalma: 34,25 gramm
1 dl szénhidráttartalma: 27,4 gramm

2011. március 26., szombat

Rántott tojás

Mint minden nap, ma is azon elmélkedtem, mit lenne kedvem enni. Így, hogy a párom nincs itthon, még nehezebb kitalálnom valami ebédet.
Lapozgattam a receptgyűjteményemben és ráakadtam a rántott tojásra. Gyorsan kiszaladtam a kertbe, megnéztem, a sóska van-e már akkora, hogy egy kis főzeléket készíthetnék belőle. Sajnos, még nem nőtt meg eléggé. Illetve a múltkor, amikor itt voltak az unokáim, "lelegeltük" a friss sóskaleveleket. Nagyon szeretik nyersen:)
Mindegy, a rántott tojás marad, legfeljebb egy kis burgonyapürét készítek mellé, meg uborkasalátát.

Hozzávalók:
(két személyre)

4 egész tojás
kevés étolaj
zsemlemorzsa

Elkészítése:

Egy hideg serpenyőbe annyi olajat öntünk, ami éppen ellepi az alját. Szórunk bele bőven zsemlemorzsát, majd beleütjük szépen egymás mellé a tojásokat. Megsózzuk, majd a tojások tetejére is zsemlemorzsát szórunk. Kis lángra tesszük, lassan sütjük. Amikor látjuk, hogy az alja szép piros, szétválasztjuk a tojásokat annyi db-ra, amennyit beleütöttünk. Lapáttal óvatosan megfordítjuk és a másik felét is addig sütjük, míg szép piros nem lesz.

Főzelékekhez feltétnek kitűnő.



1 db rántott tojás szénhidráttartalma: 14,6 gramm

2011. március 25., péntek

Palóc gulyás

Tegnapi napomat a városban töltöttem, látogatóban voltam az Unokatesómnál.
Eszembe jutott, hogy az egyik húsboltban - ahova egyébként nem járunk - lehet kapni birkahúst... És az is eszembe jutott, hogy már legalább 8 éve nem ettem birkát...
Mivel csak vegyes húst - oldalas, lapocka, kevés tarja csonttal - lehetett kapni, kitaláltam hogy az általam olyannyira szeretett palóc gulyást most megfőzhetném birkából. 
Így is teszek:)) Lesz egy jó nagy adag, de mivel a párom nincs itthon, így akár le is fagyaszthatom és nem kell minden nap főzőcskéznem magamnak. Ezt a receptet több recept elolvasása után kreáltam, az én ízlésemnek megfelelően.

Hozzávalók:

50 dkg bárány vegyes hús
25 dkg zöld színű zöldbab
25 kg burgonya
1 nagyobb sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
4 evőkanál étolaj
1 púpozott evőkanál liszt
2 dl tejföl
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
babérlevél
őrölt kömény
őrölt fűszerpaprika
őrölt bors
petrezselyemzöld

Elkészítése:

Az olajon fonnyasszuk meg a finomra vágott vöröshagymát. Húzzuk le a tűzről, szórjuk meg pirospaprikával, ezután adjuk hozzá a kockákra vágott birka (amúgy lehet marka és sertéshús is!). Ha a hús egy kicsit megfehéredett, öntsük fel 2,5 liter vízzel, tegyük bele a nem túl vékonyra karikázott sárgarépát és petrezselyemgyökeret, a fűszereket: a sót, az őrölt borsot, a babérlevelet, a zúzott fokhagymát, az őrölt köményt és fedő alatt főzzük majdnem puhára. (Ha a víz elfőne, pótoljuk, de az a legjobb, ha nem kell vizet utánaöntögetni.) Ha ez megvan, tegyük bele a kicsire kockázott krumplit és a megtisztított, feldarabolt zöldbabot. A lisztből és a tejfölből készítsünk habarást, s ha már minden puha, ezzel sűrítsük be a levest.
Végül szórjuk meg finomra vágott petrezselyemmel.
Ha szeretnénk, csinálhatunk hozzá csipetkét, de finom, sűrű leves, friss kenyérrel is isteni:)



2011. március 23., szerda

Krumpligánica

Hogy gondolatban visszatérjek áldott emlékű Nagyanyámhoz:

Felvidéki származású volt, ámbár ő már a Baranya megyei Ódányban született.  Ételeiben keveredett a zalai (nagyapám Sümegről származott és Sümeg az 50-es évekig Zala megyéhez tartozott), a sváb konyha a felvidékivel. Nagyapámnak gyakran készített listercet, amit nagyapám nemes egyszerűséggel csak "nyögvenyelőnek" titulált:)
Gyerekkoromban inkább a visszafogottság, a spórolás volt az, ami meghatározta, milyen ételek kerültek az asztalra. Emlékeim szerint gyakran volt tészta. Főzelék csak szezonban, kivéve a burgonyát. Itt a 60-as évekről beszélek. Tartottunk ugyan állatokat, tyúkot, kacsát, 1-2 disznót is, sőt, emlékszem, hogy volt tehenünk és lovunk is... Veteményes kert, szőlő, feles földek adtak sok munkát a család mindennapjaiban. Édesanyám eljárt  a tsz-be dolgozni, nagyanyámé volt a ház körüli veteményes, állatok a disznókig bezárólag. Ő főzött a családra. A családunk 7 főből állt, három generáció élt egy fedél alatt. Együtt étkezni általában csak hét végén volt lehetőségünk. Ilyenkor kerültek az asztalra nagyanyám csodás kelt tésztái. Még most is előttem vannak a mozdulatai, ahogy a kezével dagasztja a tésztát. Akkoriban az volt a sütemény.

Édesapám kedvére nagyon sokszor főzött krumplikását, amit én nem szerettem. Ilyenkor nekem külön készített - ugyanabból az alapanyagból - gánicát. Érdekes, azóta eltelt 50 év, és soha nem próbáltam meg gánicát készíteni.
El is határoztam, ma gánica lesz ebédre. Az őrölt paprikát kihagyom belőle, "pirosan" nem szerettem:)

Hozzávalók: 
(4 személyre)

l kg krumpli
30 dkg búzaliszt, 
4 kanál zsír, 
1 fej hagyma, 
őrölt pirospaprika, 
1 pohár tejföl

 
Elkészítése: 

A meghámozott krumplit kevés vízben feltesszük főni. Amikor megfőtt, a vizében apróra törjük. Állandó kevergetés mellett annyi lisztet adunk hozzá, hogy jól összeálljon, de még lágy legyen. A zsíron a vékony szeletekre vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk, majd kevés őrölt paprikát szórunk rá. Erre a sült paprikás hagymára kanalanként kiszaggatjuk a krumpli masszát, megforgatjuk benne, majd a tányérban tejföllel megöntözzük.




1 személyre való adag szénhidráttartalma: 109,5 gramm

2011. március 22., kedd

Nem egyszerű, azt már látom.

Elleszek vele egy darabig, amíg olyan lesz, amilyennek kb. elképzeltem...

Ma csodás napsütéses időre ébredtünk. Él a remény, hogy ilyen is marad egész nap.
A párom elutazott három hetes gyógykezelésre. A jó oldalát tekintve, legalább lesz időm foglalkozni ezzel az új bloggal.


2011. március 21., hétfő

Lecsó

Azért gondolatban vissza-visszatértem ide...:)

Azon gondolkodtam, ha már a mindennapjaim is benne lesznek a blogban, legyenek-e benne visszaemlékezések.
Mert eszembe jutott, hogy amikor férjhez mentem, nem igazán - sőt! igazán nem:) - tudtam főzni. Ebből kifolyólag az első nyáron csak lecsót ettünk... Nem lehetett megunni, hisz' ahányszor elkészítettem, az annyiszor más ízvilág volt:)) Esetleg odakozmált kicsit.

Hozzávalók:

1 kg zöldpaprika
50 dkg paradicsom
2 fej vöröshagyma
1 evőkanál olaj


Elkészítése:

A paprikát kicsumázzuk, karikára vágjuk, a paradicsomot cikkekre, a vöröshagymát vékony szeletekre.
Az olajat megforrósítjuk, rátesszük a vöröshagymát, picit megsózzuk és fedő alatt kicsit pároljuk. Utána hozzátesszük a paradicsomot, a paprikát, megsózzuk és fedő alatt addig pároljuk, míg a paprika megpuhul, a paradicsom szétfő és nem túl híg leve lesz.
(A lecsó természetesen készülhet füstölt szalonna alappal is, meg tojásosan, virslivel, kolbásszal, sok más finomsággal gazdagítva, de az említett koromban még csak ezt az alaplecsót tudtam elkészíteni:)



Gyakran eszembe jut a Nagyanyám... Gyerekként állandóan vele voltam, de főzni sajnos, nem volt módon tőle megtanulni. Kései gyerek voltam, mire főzési tanácsra lett volna szükségem, drága Nagyanyám eltávozott közülünk.
Sokat gondolok az általa készített reggeli kakaóra... Ő kakaós kávénak hívta. Még sparherten (rakott tűzhely) készült ez a kakaó. Az igazat megvallva azóta sem ittam olyan finomat!



2011. március 20., vasárnap

Nem igazán jó napra

igazítottam a blog megalkotását...
Letört, kedvetlen vagyok.
Majd folytatom, ha kicsit jobb passzban leszek.
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...