2011. május 31., kedd

Jó pap is... (főzőiskola)

Tavaszi pástétom készítése:



Csirkepörkölt finomfőzelékkel

Hosszas tanácstalanság után úgy döntöttünk, mára finomfőzeléket és csirkepörköltet főzök. Nálunk pörköltnek a csirkeszárny a kedvenc. Azt mindenki szereti. 

Hozzávalók:
(2 személyre)

0,5 kg csirkeszárny
1 fej vöröshagyma
fél zöldpaprika
fél paradicsom
1 evőkanál őrölt paprika
bors
2-3 evőkanál étolaj

Elkészítése:

Az apró kockákra vágott vöröshagymát, a szeletekre vágott paprikát és a szintén szeletekre vágott paradicsomot az étolajon, picit megsózva puhára párolom. Ekkor ráteszek 1 evőkanál őrölt paprikát, kevés vizet öntök rá, beleteszem a megtisztított, feldarabolt csirkeszárnyakat, borsozom, annyi vizet öntök rá, hogy éppen ellepje, és puhulásig, lassú tűzön lefedve főzöm.

Bármilyen főzelékkel, galuskával tálalhatjuk.


2011. május 30., hétfő

Káposztás kocka

Mivel maradt tegnapról halászlé - én is úgy vagyok vele, ahogy a nagyobbik fiam szokta mondani: hetente hétszer, naponta kétszer:)) - készítettem még mellé káposztás kockát.

Hozzávalók:
(2 személyre) 

0,4 kg lisztből 2 tojással készített kockatészta, vagy
25-30 dkg bolti fodros nagykocka tészta
kb 60 dkg fejeskáposzta (el szoktam vágni egy nagyobbat)
3-4 evőkanál étolaj
3-4 evőkanál kristálycukor
bors

Elkészítése:

Az káposztát a reszelő durva felén lereszelem és kissé megsózom, majd félreteszem. Egy lábasba felforrósítom az étolajat, beleteszem a cukrot és kevergetve szép barna színűre karamellizálom. (Jobban mutat a tésztán.) Ekkor a tűzről leveszem és a sózott káposztát kicsavarva rászórom. Lassú tűzön, gyakran kevergetve pirítom, egyrészt addig, amíg a cukor felolvad, másrészt, amíg a káposzta megpuhul. Ekkor borsozom. A tésztát kifőzöm és a káposztára öntöm, majd jól összekeverem.

Tálalásnál borsot és porcukrot teszek az asztalra.

2011. május 29., vasárnap

Halászlé tésztával

Ma halászlét főztem. Nagyon szeretem. Benne van a három legjobban szeretett étel között:)) A párom nem annyira szereti, de megeszi. Ez érdekes számomra, mert nagy horgász. Kifogni szereti csak a halat:) Ámbár, ha arról van szó, nagyon finom halászlét tud főzni. És felénk - lehetőség szerint - otthon gyúrt gyufametélttel fogyasztják a halászlét.

Hozzávalók:

2 kg ponty
3 nagy fej vöröshagyma
3-4 evőkanál őrölt pirospaprika
2 db cseresznyepaprika
1 doboz mélyhűtött halászlé sűrítmény
3-4 db halászlé kocka

Elkészítése:

(Lehet, csodálkoztok, hogy halászlé sűrítményt is és halászlé kockát is használok. A magyarázata: én úgy tanultam, többféle halból jó ízű a halászlé. Nálunk csak pontyot kapni, nagyon ritkán esetleg törpeharcsát. Én a sűrítménnyel és a kockával "váltom ki" a más ízű halat.)
A pontyot megtisztítottam, belsejét kiszedtem, a rajta lévő kevéske ikrát félretettem. Fejét levágtam, majd félbevágtam, levágtam az uszonyait, a hátáról a tüskéket, a farkát és ezeket kb 1,5 liter vízben a nagyobb darabokra vágott hagymával feltettem főni. Amikor forrni kezdett, ide tettem bele az őrölt paprikát , a  cseresznyepaprikát. (A haltestet feldaraboltam.) A halfejet a nyesedékekkel kb. 2 óra  hosszat , lassú forrással, fedő alatt főztem, majd paradicsompasszírozón jó alaposan átpasszíroztam. A cseresznyepaprikát kivettem belőle. Finom sűrű levet nyertem. Hozzáöntöttem még 1,5 liter vizet, beletettem a sűrítményt, a kockákat. Besóztam a halszeleteket. Amikor a halászlé felforrt, beletettem a halszeleteket. Újra forrástól számított 8-10 percig főztem. (Ennyi idő alatt megfő, de nem fő szét a hal.) Megkóstoltam, egy pici sót tettem még bele és lekapcsoltam. Elkészült.

Saját gyúrt tésztával és a cseresznyepaprikával, halszelettel tálaltam.









Boldog gyermekéveket, egészséget minden Gyermeknek!

Szeretettel köszöntöm Gyermekeiteket, Unokáitokat!:)

2011. május 28., szombat

Kanalas fánk

Ma ebédre paradicsom levest főztem és sütöttem kanalas fánkot. Receptje és elnevezése  még a nagyanyámtól maradt ránk. 

Hozzávalók:

50 dkg liszt,
2 dkg élesztő
2 tojás sárgája
0,5 l. tej
10 dkg cukor,
csipet só
olaj  a kisütéshez,
lekvár a tálaláshoz

Elkészítése:

A lisztet egy tálba szitáltam. Én száraz élesztőt használok, azt beleszórtam, ugyan így a cukrot és  sót. Összekevertem, majd a közepébe mélyedést csináltam és oda ütöttem a két tojás sárgáját. A tejet picit meglangyosítottam és apránként hozzáöntve, fakanállal összekevertem, majd jó kidagasztottam. Lágy tésztát kapunk. Kevés langyos vizet öntöttem  egy lábasba, arra állítottam az edényt a tésztával, majd melegített fedővel letakartam és 45 percig kelni hagytam. Ezután fakanállal még egyszer átdolgoztam és addig ismét kelni hagytam, amíg az olaj felmelegedett. A tésztát olajba mártott evőkanállal szaggatom az olajba. Szép lassan sütöm pirosra mindkét oldalát, hogy a közepe is átsüljön.

Porcukorral meghintve, lekvárral tálaltam.

A maradék 2 tojás fehérjéből készíthetünk hozzá  boszorkány habot is. Nagyon finom.

Hozzávalók:

2 tojás fehérje
5 dkg  cukor
2 jó evőkanál bármilyen ízű lekvár

Elkészítése:

A tojásfehérjéből a cukorral gőz fölött kemény habot verünk. Mielőtt teljesen elkészülne, hozzáadjuk a lekvárt és azzal együtt verjük készre. Készíthetjük lekvár helyett bármilyen gyümölcsszörp hozzáadásával is.


Még egy díjat kaptam:))

Most Marika üzenete várt, hogy díjat szeretne átadni.
Köszönettel elfogadtam és nagyon örülök neki.


Még gondolkodom rajta, tovább adjam-e. A múltkor volt, aki megköszönte ugyan, de nem tette ki a blogjába.

2011. május 27., péntek

Ma fűnyírás volt.

Ilyenkor mindig meghalunk egy kicsit, de ez a jó 500 m2-nyi udvar gyönyörű. És ez örömet okoz. (A fiaim mindig mondják, hogy szóljak és jönnek levágják ők, de ez olyan dolog, hogy nem szólhatok egy héttel hamarabb... Egyrészt ki tudja, milyen idő lesz, másrészt éppen ráérnek-e.) Miután mindketten a párommal eléggé le vagyunk egészségileg amortizálva, bizony kell egy-két nap, amíg kipihenjük a fáradalmakat. Mert hiába vettem be még plusz fájdalomcsillapítót, a csigolyám, ahol el van csúszva, bizony nem szereti a jövés-menést. És meleg is volt, pedig 15:30-kor mentünk csak ki. Így is - több kicsi pihenést beiktatva - 18:15-ig tartott. De nagyon szép lett...:)) Néró kutyám is elégedetten tekinget...:)



Ebédre ma kirántott tengeri halfilét készítettem tört burgonyával, panírgaluskákat és vágott vegyes savanyúságot ettünk hozzá. Jólesett nagyon, szeretjük a rántott halat, akár tengeri, akár édesvízi.


2011. május 26., csütörtök

Komlóleves

Egy - számomra nagyon érdekes - receptet találtam Aledánál, a komlólevest. Én komlót utoljára gyerekkoromban láttam, amikor édesanyámmal jártunk komlót szüretelni... Undok egy munka volt. Le kellett rángatni a madzagra felfuttatott komlót - közben mindenféle potyogott az ember(gyereke) nyakába, pl hernyó, amitől engem kitört a frász. Aztán szépen nekiültünk és leszedtük a kinyílt, vagy félig kinyílt komlóvirágokat. Súlya mint a tollé és bizony, súlyra fizettek. 
Emlékszem, kora reggel indultunk kerékpárral, egy hozzánk legalább 15 km-re levő ültetvényre. És bizony, ott voltunk estig. Akkor szépen hazakerekeztünk. Másnap kezdődött elölről... és hetekig tartott. Volt ellenőr, aki a szedők nyomában járt, megemelgette a leszedett és szépen karikába tekert komlót, hogy rendesen le van-e szedve. Ha úgy találta, maradt még azon, bizony vissza kellett mennie az "igyekvőnek". Még alsó tagozatos voltam, először lelkesen mentem, mert drága jó szüleim megigérték, amit keresek, azt rám fogják költeni. De még gyerekként is megláttam a munka értelmetlenségét. De abban az időben olcsóbb volt kézi erővel leszedetni, mint géppel.

Ilyen volt egy komlóültetvény


És így néz ki a komló. Ezeket a tobozkákat kellett leszüretelni.



A komlószürettől jobb meló már csak az anyarozs szedése volt... Arra már nem emlékszem, milyen gabonából kellett kiszedni a anyarozsot - ami egy élősködő növény volt, illetve gomba és   gyógyszert készítettek belőle. Szintén nagyon könnyű valami volt, és szintén súlyra fizettek. De ide csak pár napig tudtam (kellett) menni. Vöröshajú, fehérbőrű kislányként, egész nap a tűző napon, semmi árnyékkal, bizony megszenvedtem azt a pár Ft-ot. Hiába volt a hosszú ujjú ing és a szalmakalap. A hosszú ujjú ingben szenvedtem, és izzadtam, a gabona magasabb volt, mint mi gyerekek, a szalmakalap meg nem adott sok árnyat az arcomnak, hiszen az anyarozs "kinőtt" a gabonából, úgy kellett felnyúlni-ágaskodni érte. 


2011. május 25., szerda

Tarhonyás-lecsós csirke

Sokszor előfordul, hogy nagyon nincs kedvem főzni. Aztán mégis rábeszélem magamat - enni, ugye, muszáj - és nagy nehezen kitalálok valamit, ami nem is tart sokáig, és ízletes is. Így volt ez ma is. Körülnéztem a fagyasztóban és találtam kb. fél kg csirkeszárnyat. Körülnéztem a kamrában, találtam egy üveg lecsót. No, uccu! Ezzel már lehet kezdeni valamit:)

Hozzávalók:
( 2 személyre)

1 ü. natúr lecsó
1 nagy fej vöröshagyma
4 egész csirkeszárny
2 marék tarhonya
3 evőkanál étolaj
1 mokkáskanálnyi Erős Pista

Elkészítése:

A csirkeszárnyakat 3 felé, a vöröshagymát vékony szeletekre vágtam. Az olajon, picit megsózva, fedő alatt üvegesre pároltam a hagymát. Ráöntöttem az üveg natúr lecsót. Hozzáadtam az Erős Pistát. Kis ideig forraltam, majd beletettem a csirkeszárnyakat. Sóztam, majd addig főztem fedő alatt kis lángot, amíg a hús megpuhult. Ekkor hozzáadtam a tarhonyát, elkevertem és lassú tűzön kb. 15-20 percig főztem. Időnként megkevertem. Ekkor lezártam a gázt, az edényt pedig lefedve betettem a mikróba. Nem kapcsoltam be, csak azért tettem oda, mert ott kevés a hely és a saját melegében készre tudott párolódni a tarhonya.


Tejesdobozon az eltűnt gyerekek!

Tejesdobozokon keresik őket!






Négyszázezer tejesdobozon és tízezer egyéb termék csomagolásán jelenik meg csütörtöktől négy, évek óta eltűnt magyar fiatal képe.

Az egyedülálló akcióban, amely az 1000 Lámpás Éjszakája elnevezésű kampány része, december 31-ig lesz látható Till Tamás, Strehó Gergő, Ackermann Dávid és Gödöllei Dominika fotója és adatai. Családtagjaik évek óta hiába várják haza.

Az akcióhoz az Alföldi Tej Kft, a Crystal International Kft, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság mellett számos civil szervezet is csatlakozott. A kampány során május 25-én a fővárosi Városligetben, az eltűnt gyermekek világnapján színes programmal hívják fel a figyelmet a szervezők a "csellengés" veszélyeire, hátterére és a megelőzés fontosságára.

A kampányról és a világnapi programról részletes információk a http://ezerlampasejszakaja.hu internetes oldalon olvashatóak.



Megjegyzésem:


Mindig megborzongok, amikor ilyen tragédiáról hallok... Vannak ugye, gyerekeim, unokáim. Én úgy érzem, ennyit tudok tenni: kiteszem a blogomban.

Jó pap is.... (főzőiskola)


Csurgatott fánt készítése:

Nagyon bosszantó,

de nem tudom, az idén mi van a fecskékkel?! Mindenáron a konyhaablakba akarnak fészket építeni. Ilyet még nem is láttam! Feltettük az új szúnyoghálót, erre másnap megjelentek a fecskék és építkezésekbe kezdtek:( 
Szeretjük a fecskéket, örülünk is, amikor megérkeznek, de olyan hosszú a melléképület, legalább 10 m-en építhetnének maguknak mindenféle összkomfortos fészket. De nem! Ők a konyhaablakba... Most folyik a harc, ki bírja tovább. Abban bízom, hogy sürgőssé válik számukra, hogy letojjanak (mármint tojást:) és mégis inkább máshol építenek fészket. 
Sok piszokkal járnak ugyanis. Itt van a teraszunk is, ide teregetem ki a ruhákat... Itt ne fészkeljenek! 
Élénken emlékszem még a régi időkre, amikor édesanyáméknál mindig a gang felett volt a fészkük. Hiába tettünk a fészek alá deszkát, hogy felfogja az ürüléküket, még a falat is sikerült nekik megkeresztelni. Mert kétségtelen, fecskemama a fészekben nagy rendet tart, de azon kívül...

Most így néz ki a konyhaablak:( 


2011. május 24., kedd

Máglyarakás

Hozzávalók:

20 dkg vajaskifli 
3 tojás
0,5 l tej
10 dkg cukor
3 dkg vaj
10 dkg darált dió
10 dkg mazsola
0,5 dl rum, vagy rumaroma
0,5 kg alma
3 evőkanál baracklekvár

Elkészítése:

Az 1-2 napos kifliket karikára vágjuk és egy mély tálba tesszük. A tojássárgáját a cukorral és az olvasztott vajjal elkeverjük, hozzáadjuk a tejet és a felszeletelt kiflikre öntjük. Egy ideig benne áztatjuk. Egy tűzálló tálat, vagy egy kisebb tepsit kizsírozunk és az áztatott kifliket belerétegezzük a rumba áztatott mazsolával, dióval meghintve. Mazsola helyett - mint ahogy én is tettem - meggybefőttet használtam. Az almát vékony szeletekre vágjuk és  tetejét ezzel beborítjuk. Jó meleg sütőben 30 percit sütjük. Közben a tojásfehérjékből kemény habot verünk. Hozzáadjuk a baracklekvárt - vagy pár kanállal a befőtt levéből - és a megsült tészta tetejére simítjuk. 10-15 percig gyenge tűznél még addig sütjük, míg a hab jól felemelkedik és kissé megpirul.
Kockákra vágva tálaljuk.


Paradicsommártás, főtt hússal.

A vasárnapi levesben főtt két szép vastag pulykanyak. Ma készítek hozzá paradicsommártást, az lesz ebédre.

Hozzávalók:
(2 személyre)

1 kis doboz paradicsompüré
2 evőkanál liszt
2-3 evőkanál étolaj 
kb. 6 dl hideg víz
kis darabka zeller
mokkáskanálnyi vöröshagymakrém
petrezselyemzöld
oreganó
bazsalikom
ízlés szerint cukor

Elkészítése:

A paradicsompürét a vízzel felhígítom. A megforrósított olajba beleszórom a lisztet és kevergetve zsemleszínűnél kicsit sötétebbre pirítom. (Jobban kiadja a paradicsom színét.)  A paradicsomot a rántásra öntöm. Ha szükséges, kevés vizet lehet még hozzá önteni. Belereszelem a zellert, hozzáadom a vöröshagymakrémet, sózom, cukrozom. Egyet forralok rajta, frissen vágott petrezselyemzöldet, bazsalikomot és oreganot adok hozzá. Ha mindhárom van, mindegyikből keveset, hogy ne nyomják el azért a paradicsom ízét. Ha valamelyik nincs, akkor sincs baj, attól még nagyon finom és ízletes paradicsommártásunk lehet.

Aki szereti, főtt krumplit kínálhat mellé.


2011. május 23., hétfő

Elkészültek a szörpök:)

Bodzaszörp:    



Citromfű szörp:


Kovászos uborka

Lassan a piacon megjelenik a fürtös uborka.Már alig várjuk, hogy megint kovászos uborkát készíthessek:)

Hozzávalók:

2,5 kg közepes nagyságú uborka
1 nagy csokor kapor
1 fej fokhagyma
2 szelet szikkadt kenyér
8 evőkanál só
bors
mustármag

Elkészítése:

Az uborkákat alaposan megmosom, két végét levágom, egymásra merőlegesen behasítom (a két vége egyben marad). 
A kaprot is alaposan megmosom, ketté veszem a csokrot. A kimosott 5 literes üveg aljára lerakok egy szelet kenyeret, erre a fél csokor kaprot, majd szépen beleállogatom az uborkákat. Egy fej fokhagymát megtisztítok, majd szeletekre vágva az uborkára szórom. Szórok még bele kevés egész borost és mustármagot is. (Ez elhagyható, én szeretem.)
Amikor az uborkát mind az üvegbe raktam, a tetejére teszem a másik fél csokor kaprot.
Kb. 2,5-3 liter vizet felforralok, beleszórok legalább 8 púpozott vőkanál sót  (jó sós legyen a víz). Az üveget ráállítom vagy a mosogató zománcos sarkára, vagy aláteszem egy nagy kés lapját. (Már nagyanyám is így csinálta, utána édesanyám is, erre azért van szükség, hogy a forró víztől az üveg el ne pattanjon. Én is így csinálom:) Az uborkára öntöm a forró vizet, hogy jól ellepje. Tetejére teszem a másik szelet kenyeret (legjobb, ha felülre a kenyér sarka kerül, az nem mállik szét és könnyebb lesz kivenni, amikor megérett az uborka), majd vagy két lapkát teszek rá keresztben, hogy ne tudjon nagyon felemelkedni, vagy bármit, amivel pl. a savanyúságot is lenyomtatjuk. (Én legutóbb két hosszúkás sajtkrémes dobozka tetejét használtam erre a célra.) Kistányérral letakarom, aznap már nem teszem a napra, de legalább két napot érlelem  a napon. Este mindig beviszem a konyhába, reggel ismét kiteszem oda, ahol egész nap éri a nap melege. Amikor az uborka elszíneződik, mérges zöldből szelídebbre vált, akkor már meg lehet kóstolni, hogy megérett-e. Amennyiben igen, leszűrjük és hűtőben tároljuk.


Elmentek az ikrek:((

Péter fiam rendben megjött értük. Reggelizés, arc-fogmosás, öltözködés, búcsúzkodás.
Ilyenkor a napom olyan semmilyen... Hiányoznak. Pedig előfordulhat, hogy már a hétvégén ismét itt lesznek. Ez függ attól, hogyan dolgozik az Apukájuk és ki "vállalja" őket. 

Kicsi Fiaim a hétvégén megint sokat tollasoztak:)



2011. május 22., vasárnap

Úgy elfáradtam...

Már alig tudom nyitva tartani a szememet. Reggel óta megállás nélkül sütöttem-főztem. 
Ma az ebéd pulykanyakból húsleves, májas daragaluskával, sertéspörkölt nokedlival, rántott csirkeszárnyak tört krumplival, kicsiknek tartárral, nekünk fejes salátával, desszertnek pedig muffin.
Nem tudom miért, de nem tudok belenyugodni, hogy AZ előtt egy ilyen ebédfőzés meg se kottyant. (Az AZ előtt nálam nem azt jelenti, hogy mikor pl. 30 éves voltam... A kemoterápia előtt. Mert azóta csak egyre nehezebb minden.) 

Úgy döntöttem, a májas daragaluska receptjét adom közre. Nem tudom, ki hogy van vele, de én fiatalasszonyként elkísérletezgettem vele, amíg sikerült:)) 

Hozzávalók:
(4 személyre)

2 db tojás
2 db csirkemáj
petrezselyemzöld
búzadara
őrölt bors
sütőpor

Elkészítése:

A legjobb, ha már a főzés megkezdése előtt összeállítjuk, hogy legyen ideje pihenni és a búzadarának magába szívnia a nedvességet. 
A 2 db tojás beleütöm egy kis tálba. A csirkemájat lekaparom, a tojáshoz adom. Ugyancsak hozzáadok ízlés szerinti mennyiségű vágott petrezselyemzöldet, őrölt borsot, fél mokkáskanálnyi sütőport. Sózom, majd jól összehabarom. Ekkor több részletben hozzáadom a búzadarát - legközelebb megmérem, hogy hozzávetőleg mennyi, de ez szorosan függ a tojások nagyságától -, és közepesen lágy állagú masszát kapok. Letakarom és legalább jó két óra hosszát, de ha többet, az még jobb, állni hagyom.
És általában nem szaggatom bele a levesbe. Inkább forrásban lévő sós vízbe szaggatom. Ezt kétféle képen szoktam elkövetni. Vagy kanállal nagyobb, hosszúkás galuskákat, vagy egyszerűbben, az apró lyukú nokedli szaggatón szaggatom a vízbe. Amikor mindet beleszaggattam, addig főzöm, amíg mind fel nem jön a víz tetejére. Ezután kisebb lángon még kb. 10 percig főzöm, majd egy tálba szűrőkanállal kiszedegetem a vízből. Nem leöntöm róla a vizet a szűrőkanálon keresztül!! Ugyanis a kiszedett galuskákat lefedve a forró víz tetejére teszem tálalásig. Ennyi idő bőségesen elég ahhoz, hogy finom puhák legyenek. A nagyméretű galuskáknak különösen fontos, hogy legyen idejük állni. Azokat - mielőtt kiszedném a vízből - ketté szoktam vágni és csak akkor szedem ki, ha már egészen kicsit sötétebb a közepe.

Megjegyzés:

Ha nem teszünk bele májat, sima daragaluskát kapunk. A májas az nem egyenlő a májgaluskával. Ahhoz ugyanis áztatott zsemle kell, nem búzadara. Legközelebb azt készítem el és azt is leírom.


2011. május 21., szombat

Pizza

Ahogy arról már szó volt, ma készült ebédre életem első pizzája. Limara receptje alapján készítettem a tésztáját, aprócska változtatással. A rávalók pedig úgy alakultak, hogy Bencének üresen hagytam egy csíkot, ő ugyanis csak a pizza szélét szereti. Lackónak a darált húsos ragura szeleteltem savanyú uborkát, lévén, azt imádja. Páromnak csak ragu kellett, én pedig a ragu+uborka+kemény tojás karikák hármasa mellett döntöttem. Tetejére nem túl sok sajtot reszeltem, nem vagyunk oda a megsült sajtért:) 
Nagyon izgatott voltam, hogy az ikreknek mennyire fog ízleni, de osztatlan sikert aratott a pizza. Bence roppant elégedett volt, hogy olyan nagy széle volt az ő részének:) Annyira ízlett nekik, hogy még a csípős ketchupot is legyűrték. Elfelejtettem, hogy csak csípős ketchup van itthon. De nem volt probléma:))

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 cs. szárított élesztő
3 ek. olaj
2 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1 dl langyos tej
3 dl langyos víz

Elkészítése: 

Az átszitált lisztbe belekevertem a szárított élesztőt, a sót, a cukrot. Közepébe kis mélyedést alakítottam ki és oda öntöttem a langyos tejet, majd apránként a langyos vizet és fakanállal jó alaposan megdagasztottam. Tetejére kevés lisztet szitáltam, majd egy lábasba meleg vizet engedtem, arra tettem kelni a tésztát, melyet egy melegített fedővel fedtem le. 40 percig kelesztettem.

Ez idő alatt elkészítettem a ragut, melyhez kellett:

25 dkg darált hús,
1 fej vöröshagyma
3 evőkanálnyi olaj
1 kis doboz paradicsompüré
2 mokkáskanál őrölt paprika
bors
oregánó
bazsalikom
pici cukor

A vöröshagymát apró kockákra vágtam és 3 evőkanálnyi olajon, picit megsózva, fedő alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst, melyet nagy lángon pirítottam. Sóztam, borsoztam, oregánót, bazsalikomot, 2 mokkáskanál őrölt paprikát szórtam bele,  majd a kis doboz paradicsompürét öntöttem rá. Kevés vízzel kiöblítettem a dobozt, azt is ráöntöttem a ragura. Pici cukrot adtam hozzá, jól összeforraltam és kihűtöttem.
Közben megkelt a tészta. Gyúródeszkára öntöttem, átgyúrtam. Egy nagy tepsit kizsíroztam, a tésztát beletettem és szétnyomkodtam. Ráöntöttem a ragut, egyenletesen szétterítettem, (egy csíkot üresen  hagytam, mert az egyik unokám nem szereti, csak a sült tésztáját:), majd mindenki kívánságát figyelembe véve került rá még savanyú uborka, kemény tojás karika. Tetejére sajtot reszeltem, majd előmelegített, 220 fokos sütőben 35 percig sütöttem.

Így nézett ki sütés előtt:

Majd sütés után:


És egy szelet:


Annyira igaz, annyira megindító, megosztom Veletek.

"Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek láttok, pedig még nem is leszek az, legyetek hozzám türelmesek és próbáljatok megérteni!
Ha leeszem a ruhámat ......, ha nem tudok rendesen felöltözni ......, legyetek türelemmel hozzám! Jusson eszetekbe azok az idők, amikor én tanítottalak benneteket erre!
Ha beszélek Hozzátok, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot ......., ne szakítsatok félbe ......., hallgassatok végig! Amikor kicsik voltatok, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtatok!
Ha nem akarok megmosakodni sem, ne szégyenítsetek meg, sem ne feddjetek meg érte ......., jusson eszetekbe az a millió ötlet, amit kitaláltam , hogy rá tudjalak venni benneteket a mosdásra!
Ha látjátok, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, ....... adjatok elég időt, és ne nézzetek rám gúnyos mosollyal .......!
Megtanítottalak sok mindenre benneteket......., hogy egyetek jókat, öltözködjetek szépen .......,hogy hogyan nézzetek szembe az élettel!
Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát ......., adjatok gondolkodási időt, hogy eszembe jusson ......., és ha még sem sikerül megtennem, ne legyetek idegesek rám ......., és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy Veletek legyek, és figyeljetek rám.......!
Ha valaha nem akarok enni, ne erőltessétek! Jól tudom, mikor kell ennem és mikor nem!
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni, ....... nyújtsatok kezet ......., ugyanúgy, ahogy azt én tettem mikor Ti tanultatok járni!
És amikor egy napon azt mondom nektek, hogy nem akarok tovább élni ......., hogy meg akarok halni ....... ne legyetek dühösek rám ....... egyszer ezt is megfogjátok érteni .......!
Próbáljátok meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem!
Egy nap majd megértitek, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam Nektek, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni !
Ne érezzetek szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeletekben vagyok! Legyetek mellettem, próbáljatok meg megérteni, és segítsetek nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettetek!
Segítsetek járnom ....... segítsetek befejezni utam szeretettel és türelemmel! Megfizetlek majd Benneteket egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig is szerettelek!
Szeretlek benneteket Gyermekeim!"

2011. május 20., péntek

Édes-savanyú kínai, párolt rizzsel

 Mivel tegnap még nem számítottan az unokákra, és már reggel kivettem a fagyasztóból csirkemellet, azt vissza már nem fagyaszthattam, így nekünk Erős Pistával megcsípősített édes-savanyú kínait készítettem. (Én jobban szeretem, ha kevésbé édes a szósz... De csípős szecsuánit most nem kaptunk.)

Hozzávalók:
(2 személyre)

1 egész csirkemell kicsontozva
1 ü. édes-savanyú kínai szósz
kiskanálnyi Erős Pista
2 szem alma 
kevés olaj
2 adag rizs

Elkészítése:

A csirkemellet és az almákat is kockára vágtam. A csirkemell kockákat kevés olajon megpirítottam, picit sóztam és mielőtt az üveges szószt ráöntöttem volna, még megfuttattam benne két szem kis kockákra vágott almát. Az Erős Pistát közvetlenül az édes-savanyú szószra tettem.  Egyet rottyantottam rajta és már tálaltam is, a közben elkészített rizsköretre.

A rizsköretet én mindig a sütőben készítem el. Az egységnyi rizst (én egy kb. 3 dl-es bögrével mérem ki mindig a rizst) kevés olajon addig pirítom, amíg kifehéredik. Sózom és két egységnyi forró vízzel felöntöm. A sütőt már előzőleg bekapcsolom 220 fokra, majd amikor beleteszem a rizst, a legkisebb fokozatra kapcsolom. A letakart rizst beteszem a sütőbe és mindenféle kevergetés nélkül kb. 20-25 perc alatt szép, pergős rizst kapok.
Bármihez készítek rizst, mindig így járok el vele. Ugyan így készítem a kukoricás, zöldborsós, stb. rizst is. Az egyéb hozzávalókat a pirítás végén adom a rizshez, de a víz arányát - 1:2 - nem emelem. 


Nem úgy van az....

... ahogy a mama elképzeli:)) Ma kicsi Fiaim csirkemáj rizottót kérnek. Pizza legyen holnap.
Jó, a lényeg, hogy kedvükre való legyen a dolog:)

A mai reggeli Lackónak csípősös kenyér, Bencének pápi.


Lackó ébredés után: (függöny még behúzva, tv-znek)


Bence a mama helyén:

Mariának nem akarok szomorúságot okozni,

de az este megérkeztek az én drága kicsi Kincseim... Nagyon boldogok voltak, hogy ismét itt lehetnek. Egészen hétfő reggelig maradnak, akkor a kisebbik fiam Péter viszi őket innen az oviba. Apukájuk kora reggel indul munkába.
Volt csacsogás, mesélés, ovis történésekről, mindenről. Majd' 21 óráig kint ültünk a hintaágyon és beszélgettünk:) Akkor is úgy kellett bekönyörögnöm őket, hogy még enni kellene pár falatot, meg fürdés, és már késő van...

A múltkor megígértem nekik, ha megint itt töltik a hétvégét, sütök pizzát, ők ugyanis imádják. Akkor pedig sütök, ha a fene fenét eszik is:) A baj az, hogy mi nem voltunk oda a pizzáért és még sosem készítettem:( Első dolgom volt Limara pékségébe bekukkantani. Találtam is jó pizza receptet. Van hozzá itthon minden, úgyhogy azt hiszem, el is dőlt a mai ebéd kérdése:)



2011. május 18., szerda

Lazac tejszínes gombával, garnélával

Lapozgatva az ételekről készült képeim között, megakadt a szemem a karácsonyesti vacsora főfogásán. Nagyon finom volt. Lazacot még egyőnk sem evett, ezért úgy beszéltük meg, ez lesz az ajándékunk egymásnak. Eredetileg én szerettem volna meglepni vele a páromat, de miután együtt járunk vásárolni, ez nem volt megoldható, meg kellett osztanom az ötletemet. Ő viszont azonnal ajánlkozott, hogy együtt készítsük el. 
A sok lehetőség közül a "Mindmegette" receptjét találtuk a legmegfelelőbbnek. Egészen kicsit változtattunk csak rajta.

Hozzávalók: 

60 dkg lazac "patkó"
10 dkg vaj
5 dkg zsemlemorzsa
5 dkg vöröshagyma
10 dkg gomba
60 dkg burgonya
25 garnélarák
petrezselyemzöld

ételízesítő
őrölt bors
keményítő
1 dl tejszín
1 dl fehérbor

Elkészítése: 

A gombamártáshoz a finomra vágott vöröshagymát vajon üvegesre pirítjuk. A tisztított, vékony szeletekre vágott gombát a hagymára tesszük. Ízesítjük sóval, borssal, megpároljuk, majd megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel. Felengedjük a tejszínnel és a fehérborral. Felforraljuk, és vízben feloldott keményítővel besűrítjük.

A lazac patkókon a bőrt meghagyjuk, így sütés közben nem esik szét. Megsózzuk, fehér borssal megszórjuk. Zsemlemorzsába mártjuk, és forró olajban megsütjük.

Az előfőzött garnélarákot megtisztítjuk. A halszelet mellett megpirítjuk.

A burgonyát egészben, sós vízben megfőzzük. Ha kihűlt meghámozzuk,  vastagabb karikákra vágjuk, majd kevés zsiradékon, vajon átforgatjuk.

A burgonyát tálra tesszük. Mellé kerül a pirosra sült lazacszelet, a rákkal. A gombamártással körítve kínáljuk.


Hétvégén jönnek az ikrek.

Nagyon várom őket... Már két hete nem voltak itt. Csak beszéltünk telefonon. 
Egyébként nem kényeztetem el őket... Reggel, amikor felébrednek, még nézik a meséket, amíg kedvük tartja, fent a tetőtéri szobájukban. Amikor hallom, hogy felébredtek, felmegyek, üdvözlöm őket, megbeszéljük, ki hogy aludt. Ekkorra már az én helyemen kucorog mindegyikük:)) Ugyanis én is velük alszom egy szivacson. Nem szeretném őket éjszakára magukra hagyni. 
Szóval, megbeszéljük, ki mit szeretne reggelizni. Az esetek nagy többségében tejbegrízt:) (A családban az összes gyerek imádta a tejbegrízt:) Lemegyek, elkészítem és - ahogy a képen látható - viszem fel. Ott döntik el, hogy a fahéjas cukor - kristálycukor - kakaó hármasát milyen sorrendben szórjam a "pápira". Mi  így hívjuk a tejbegrízt:) 
Persze, más dolgokat is reggeliznek, mert ha már harmadik nap is pápit kérnek, elkezdek velük alkudozni és javaslatot tenni, hogy mit lehetne még reggelizni. 
Nagyon népszerű a "csípősös kenyér", ami vajas kenyér paprika krémmel (nem csípőssel, de ezt ők nem tudják). Hozzá Lacika tejeskávét, Bence kakaót iszik.
Aztán van még lehetőség "felvágottat" kérni. (Sokáig felvágottnak hívtuk a parizert, mert parizerként nem ették meg:) Ezt úgy tálalom, hogy a tányéron pontosan annyi falat parizer van, mint ahány kocka kenyér. Így egyszerre fogy el. Amit sajnálok, hogy paprikát, paradicsomot, vagy bármi mást nem igen kérnek:(
Egyébként egyáltalán nem esnek nehezemre ezekre a kis kényeztetések. Én szoktattam rá őket:)
Ha megajándékoz az ég a másik fiam részéről is kisunokával, ezek a kényeztetések neki is kijárnak. Mert számomra egyformán kedvesek az unokáim.







2011. május 17., kedd

Rántott laskagomba

Egy alkalommal elmentünk egy közeli városba, ahol olyan üzlet nyílt, amilyen  az általunk vásárlás címén látogatott városban nincs. Az üzlet nem volt egy nagy durranás, szinte semmit nem vettünk, ezért bementünk egy régi üzletbe. A pénztárnál ácsorogtunk, amikor kitettek pár tálca vadonat friss laskagombát. Olyan gyönyörűek voltak, hogy nem lehetett ellenállni, megvásároltunk egy tálcával. Másnap kirántottuk. 
Sült krumplival és fejes salátával fogyasztottuk. 

Sokáig idegenkedtem a laskagombától. Feleslegesen. Alaposan megmostam, leszárítgattam, bepaníroztam, közepesen forró olajban sütöttem szép pirosra, utána sóztam. Ha előtte sózzuk, a panír nem tapad rá rendesen, mert - magas víztartalmánál fogva - nedves lesz a felülete.


Díjat kaptam, Mariatól!:)

Igen meglepődtem, amikor megláttam az üzenetet, amit Maria a Szeretek főzni(2) blog írója küldött, hogy látogassam meg, mert díjat szeretne adni...
Még nem történt ilyesmi velem:) Nagyon jól esik és nagyon örülök, hogy gondolt rám... 



Megtudtam, hogy ez egy olyan díj, aminek nincsenek szabályai, nem kell őket továbbadni, de lehet...

Akkor élek is a lehetőséggel. Nagyon nehezen tudtam választani, de végül

1. Gabinak, a Szederliget c. blog írójának, mert ötletes finomságokat készít,

2. Melissina2-nek, a Piroska receptes füzetéből blog írójának, mert megnyugtatott: "Az, hogy mit ettünk, nem verseny":), és

3. Marikának, a Németh-ék c. blog írójának, sokoldalúságáért.

adnám tovább a díjat, remélve, hogy elfogadják:)

Gondoltam, szólok időben:

Ma 10 milliószoros nap van!!


2011. május 15., vasárnap

Most aztán nagyon ki vagyok akadva!

Tegnap sem értettem, hogyan hozta a rozmaringos olajamat előre két nappal, de ma még tovább fokozódott a helyzet: előrehozta a citromfű szörp és a krumplis tészta c. bejegyzésemet. Ez - gondolom - a blogger karbantartásának következménye, de ez pillanatnyilat egyáltalán nem vigasztal:( Ma - május 15-én nem krumplis tészta volt nálunk az ebéd, hanem a rántott láb és a székely káposzta. Igazából nincs jelentősége a dolognak, tudom, csak nem szeretem az ilyen meglepetéseket.

További kellemes délután Mindenkinek!

(Ez a kép illusztráció!)

Ma ebédre krumplis tésztát készítek.

Mondtam a páromnak, eldöntheti, mit szeretne enni: a krumplis tészta, a grenadirmars és a gránátos kocka közül választhat:)) Sikerült megegyeznünk:)

Hozzávalók:
(4 személyre)

50 dkg nagy kocka tészta
50 dkg krumpli
1 fej vöröshagyma
2 evőkanálnyi  zsír v. étolaj
1 paprika
1 paradicsom

bors
babérlevél
őrölt paprika

Elkészítése:


Tökéletesen paprikás krumplit  készítek, csak egészen rövid lével. (Persze szalonna és kolbász nélkül. Ámbár az olvasztott szalonnazsír semmit nem rontana ezen az ételen sem:) Amikor megfőtt, krumplinyomóval összenyomom. A tésztát sós, forró vízben kifőzöm, majd anélkül, hogy leöblíteném, a krumplival összekeverem.
Tejfölös uborkasalátával, fejes salátával, vagy bármilyen savanyúsággal kitűnő étel.




Citromfű szörp

Nahát, elmentem fűszerolaj-leírást keresni, erre mit találtam? Citromfű szörpöt!:) Muszáj vagyok ideírni, mert el fogom felejteni. Az udvaron nagyon sok citromfű terem...
(Egy másik citromfű szörp leírás.)

Készül a szörp:


Sertéspörkölt

Hozzávalók: 

80 dkg sertéslapocka 
1 nagy fej vöröshagyma 
4-5 evőkanál étolaj 
2-3 teáskanál őrölt pirospaprika, 
1 db paradicsom, 
1 db tv paprika, 
őrölt fekete bors 
 

Elkészítése: 

A sertéslapockát megmosom, 2x2 cm-es kockára vágom. A vöröshagymát megtisztítom, kockákra vágom. Egy nagyobb lábosban felhevítem az olajat, ráteszem a kockázott vöröshagymát, picit megsózom és fedő alatt dinsztelem. A paradicsomot és a tv paprikát vékony csíkokra szeletelem, és a hagymához adom. Megszórom pirospaprikával, és rögtön ráteszem a húst. 
Nagy lángon pirítom kicsit, míg önmagától levet nem enged, majd sózom, borsozom és lefedve 1-1,5 óráig főzöm kis lángon, épp csak rotyogjon. 

Rövid, sűrű szaftjának kell lennie, vizet nem is öntök hozzá, a hús enged magából annyit, amennyi kell. De ha úgy találnánk, hogy nem elég a szaft, természetesen kevés vizet önthetünk alá. 

Van, aki csípősen szereti, akkor tegyünk bele 1 erős paprikát, és tálalásnál is kínáljunk chilit mellé. 

Tálalhatom burgonyafélékkel, vagy galuskával, és savanyúsággal, vagy salátával. Főzelékekre is kitűnő feltét. Ha lehetőségünk van rá, főzzünk egyszerre dupla adagot, adagokra osztva remekül fagyaszt
ható!


Egy adag sertéspörkölt szénhidráttartalma 0,7 gramm.

Székelykáposzta

A töltött káposztánál jobban szeretem a székelykáposztát. A töltött káposztában éppen a gombócok azok, amiket nem szeretek. Ízviláguk viszont majdnem megegyezik. Tegyünk bele füstölt csontot, vagy füstölt szalonnabőrkét.

Hozzávalók: 

80 dkg sertéslapocka 
1 nagy fej vöröshagyma 
4-5 evőkanál étolaj 
2-3 teáskanál őrölt pirospaprika, 
1 db paradicsom, 
1 db tv paprika, 
őrölt fekete bors 
1 kg savanyú káposzta
1-2 babérlevél
3-4 marék rizs

Elkészítése:

Rendes sertéspörköltet készítek. Teszek bele füstölt csontot, vagy ennek híján füstölt szalonna bőrkéjét. (Azt mindig összegyűjtöm olyan ételekhez, amik szeretik a füstölt ízt.) Amikor elkezdeném főzni, ráteszem a savanyú káposztát. Ha nem túlságosan savanyú, a levével együtt. 1-2 babérlevelet is teszek bele, majd annyi vízzel öntöm fel, amennyi jól ellepi. Forrástól számítva 1-1,5 órát főzöm, lassú tűzön, fedő alatt. Időnként megkeverem, ellenőrzöm, hogy a leve kellően ellepi-e. Amikor már majdnem kész, rászórok két maréknyi rizst, még egy kicsi vizet öntök hozzá, picit még utánasózok és lassú tűzön már csak addig főzöm, amíg a rizsszemek megpuhulnak. Készíthetjük tarhonyával is, ugyanígy járunk el vele.

Tejföllel és puha, friss kenyérrel kínálom.



Rozmaringos olaj

Egyszer vettünk egy kis üveg rozmaringos olajat, nagyon szerettem. Salátába is, ételekbe is. Most olvastam róla, megtetszett az elkészítési módja. A kutya meg pont letörte az egyik szép kis ágat a rozmaringomról. Így minden adva volt.
Legközelebb fokhagymás olajat fogok készíteni.


Fűszer olajok

Tegnap annyira belelkesedtem, hogy fokhagymás, és chilis olajat is készítettem.
Szerintem a száraz paprikából hamarabb kioldódik az aroma - amint a képen is jól látni.


Rántott sertésláb

Már nagyon régen (szerintem több éve) nem volt rántott sertésláb az "étlapon". Igaz, nem egy könnyű étel, viszont nagyon finom. Mert sült krumplival, tartár mártással az igazi:)

Hozzávalók:
(2 személyre)

4 fél sertésláb (köröm:)
kis fej vöröshagyma
10-15 szem egész fekete bors
1-2 babérlevél

Elkészítése:

A megtisztított sertéslábakat a hagymával, borssal, babérlevéllel és sóval ízesített vízben feltesszük főni. Fedő alatt, lassú tűzön legalább 2 órát főzzük. (Aki kedveli a kuktát, abban is főzheti, akkor hamarabb megfő.) Amikor kellően puha, kicsit hűtjük, kicsontozzuk. Teljesen hagyjuk kihűlni, majd hagyományosan bepanírozzuk és szép pirosra sütjük. 
Sült krumplival és tartármártással tálaljuk.


Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...