2012. december 31., hétfő

Jókívánság


Szilveszter

Ezek a nasik készültek az esti unokás-nagyszülős bulira:
Tepertős pogácsa,
Sós rúd,

Virslis leveles-vajas kifli.
 Majd készülnek még falatkár, de azt az ikrekkel közösen készítjük el, estefelé.

2012. december 28., péntek

Aszalt szilva likőr

Az aszalt szilva likőr receptjét  tulajdonképpen nem változtattam meg. De én széles szájú üvegekbe töltöttem, hogy a szilvákat is bele tehessem. Ez főként ott számított, amit ajándékba adtam. (Azt, ami megmaradt, illetve kínálásra szántam, az maradt a befőttes üvegben.)
Mégpedig azért, mert eszembe jutott, hogy amikor a 80-as évek elején Bécsben jártam a sógornőmnél,
ilyen italokat vásárolt az egyik üzletben. (A pohár még onnan származik:) Benne az aszalt szilva,  rajta egy kevéske likőr. A pohárka teteje le volt zárva, mint a fenti képen az üvegé. Nagyon tetszett ez nekem annak idején, most pedig házilagosan is megvalósíthattam ezt:)
 A likőr nem erős,  nagyon kellemes. Ami kissé ütős, az a szilva, ami magába szívta az alkoholt, a fűszereket. Isteni!:) Finom, csajos ital:)

Karácsony

Megosztok Veletek néhányat az általam készített ajándékok közül:
Aszalt szilva likőr:
(A szilva is benne van:)
 Mézeskalács mécsesek:
Szalvétagyűrűk:

Gyertyák:
Kandírozott csokis narancshéj és aszalt sárgabarack:

Nem minden sk. ajándék lett tökéletes, de szívem-lelkem benne van mindegyikben. Reménykedem, hogy a megajándékozottak örültek neki.
Én pedig kaptam egy csodaszép mázas kuglófsütőt Zsófikámtól, aminek határtalanul örültem:)

Végül az idei karácsonyfánk, még az ajándékozás előtti napon.
Az ételekről, süteményekről még gondolkodom, tegyek-e fel képet. Sajnos, amikor frissen elkészül és az asztalra kerül, nincs idő fényképezésre. Másnapi képek vannak, amik tán már nem olyan szépek. És van, amiről nem is készült, mert elfogyott:) Az persze csak jó, mert azt jelenti, finom volt:)
Ha megkapom a családi ebéd napján készült képeket, akkor majd elmesélem Nektek, milyen szép és boldog napunk is volt:)

2012. december 21., péntek

2012. december 15., szombat

Gesztenyével töltött muffin csokimázzal

Eredetileg marcipános tekercset szerettem volna készíteni, de rosszul emlékeztem és nem volt itthon leveles-vajas tészta. Így esett a választásom a muffinra, de a marcipánt tartogatom a tekercsbe:)
A muffinok teteje csokimázat kapott. A gesztenye és az étcsokoládé igazán kellemes együttes.



Hozzávalók:
(12 db-hoz)

Száraz hozzávalók:

20 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1 cs. vaníliás cukor
10 dkg kristálycukor

Nedves hozzávalók:

1 db tojás
0,5 dl étolaj
1 kis doboz kefír

Töltelék:

1 cs. gesztenyemassza

Egy tálban összekeverjük a száraz, egy másikban a nedves hozzávalókat, majd a kettőt összevegyítjük és simára keverjük.
A muffinsütőt muffin-papírral kibéleljük (ha esetleg nincs papírunk kizsírozzuk-lisztezzük) és egy kanállal szépen elosztjuk a massza felét. A gesztenyemasszát 12 fele osztjuk. Mindegyik tésztára teszünk egy db gesztenyemasszát, majd rákanalazzuk a maradék tésztát.
Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten addig sütjük, míg szépen felemelkedik a sütemény a formában és a teteje szép világos-barna lesz.
Tetejét megszórhatjuk porcukorral, kenhetünk rá krémet, vagy csokimázat. 
A muffin díszítésének csak a képzeletünk szab határt:))


2012. december 14., péntek

SEGÍTENÉTEK?

Új, karácsonyias hátteret szeretnék és ebben a új rendszerben nem találom, hogyan tudok Java Script/Html. kódot beilleszteni oldalra:((
Köszi.


2012. december 13., csütörtök

Kocsonyafőzés

Ahogy megjön a hideg, máris a kocsonya projekt lép az előtérbe:) Az szezon első kocsonyája ízlik legjobban, azt várjuk legtürelmetlenebbül és az is a legfinomabb:))
Az a hagyomány él és maradt meg családunkban, hogy minden alkalommal én főzöm a kocsonyát magunknak és a Fiaim családjának is. Az unokák még nem szeretik a kocsonyát, de a menyeim igen.
Most 14 bőséges adag lett. A papa sok hússal szereti, a többiek kevés hússal és sok lével:)
A műanyag ételhordókba kitálalt kocsonya nem igénytelenségről, még csak nem is arról tanúskodik, hogy nem lenne elegendő és megfelelő edényem:) A Fiaim a városban laknak, oda elszállítani mégis így a legegyszerűbb.
Aztán majd az edények visszaszálíngóznak, hogy a következő kocsonyafőzéskor ismét útra készen álljanak:)

2012. december 12., szerda

Currys csirkeragu, benne főtt orsótésztával

Egész finom lett:) Jó kis egytálétel, hamar elkészül.

Hozzávalók:
(2 személyre)

4 db csirkeszárny
2 fej hagyma
2 db jó nagy sárgarépa
1 db nagy burgonya
1 ek. paradicsompüré
1 db csöves fűszerpaprika
2-3 ek. étolaj

bors
1 csapott ek. currypor
petrezselyemzöld
10 dkg orsótészta

Elkészítése:

A csirkeszárnyakat megtisztítjuk és 3 db-ra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk és kevés étolajon, picit megsózva, fedő alatt puhára pároljuk. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a megtisztított és vastagabb karikára vágott sárgarépát, a megtisztított, kis kockákra vágott burgonyát, a paprikát, a paradicsompürét, borsozzuk, rászórjuk a curryport és erős lángon jól megpirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a csirkeszárnyakat, és erős lángon addig pirítjuk, míg levet enged. Ekkor felöntjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi,  ízlés szerint utánfűszerezünk és majdnem puhulásig főzzük. Ekkor beleszórjuk az orsótésztát, ha szükségesnek látjuk, egy kis vizet még önthetünk hozzá, de ne túl sokat, hogy finom sűrű szaftos legyen a ragu. A tésztával már csak annyi ideig főzzük, hogy az "al dente" legyen.
Tálaláskor bőven megszórjuk petrezselyemzölddel. Ha szeretjük, készíthetjük csípősre is. Akkor csípős curryport szórjunk bele.

2012. december 10., hétfő

Ti tudtátok?

Az egyik portálon találtam, de mivel tényleg érdekes, beteszem ide is:)
Jah, és az hallottátok, hogy mégsem lesz megtartva a világvége?

2012. december 6., csütörtök

Megjött a Mikulás!:)

És még a picuri Zsófika aprócska csizmája is az ablakba került, így a Mikulás ajándékot is tett bele:)
A kis csomag mellet egy cuki kis melegítőt is hozott, amit Zsozsóka nagyon boldogan viselt:)
Lackó, Bence és Lilike pedig becsülettel és örömmel nyitogatják nap, mint nap az adventi naptárakat:) Eddig még minden örömet okozott nekik, ami előkerült az aprócska fiókokból:)
Az idén még a mama, azaz én is kaptam Mikulás ajándékot:) Ez a kép szombaton készült, amint büfiztetem szopizás után kicsi kis virágomat:) Szegénykém úgy elfáradt a nagy munkában és úgy jól lakott, hogy még a szájacskáját sem tudta becsukni:) Szükség törvényt bont: otthon maradt a büfiztetős pelus:)

2012. december 5., szerda

Prósza

Tavaly március óta nem is készítettem prószát... Éppen ideje volt:))


Mazsola is volt benne:)


2012. december 4., kedd

Karácsonyi stollen

A stollent tavaly előtt sütöttem meg először, az ITT található recept alapján.
A stollen osztrák ünnepi kalács, amit Mindenszentek táján sütnek meg és karácsonyig hűvös helyen, becsomagolva tárolnak.
A kép is onnan származik, a sajátomat nem találtam meg:((
De most szeretném megosztani Veletek ennek a finom és jó előre elkészíthető süteménynek a receptjét.

Hozzávalók:

50 dkg finomliszt,
1 dl tej,
1 tojás,
25 dkg vaj,
5 dkg élesztő,
1 dkg só,
10 dkg cukor,
2 cl rum,
egy citrom reszelt héja,
5 dkg kandírozott citromhéj,
5 dkg kandírozott narancshéj,
5 dkg mazsola,
5 dkg darált,
hántolt mandula,
egy kávéskanál szegfübors,
egy kávéskanál őrölt szerecsendió,
egy kávéskanál kardamon,
egy kávéskanál fahéj,

A sütés utáni felületkezeléshez olvasztott vaj és porcukor.

Elkészítése:

A lisztet egy tálba szitáljuk és a közepében kialakított mélyedésbe öntjük a tejben, kis cukorral megfuttatott élesztőt. Az így kapott híg kovászt meleg helyen 30 percig kelesztjük. A mazsolát és az apróra vágott kandírozott gyümölcsöket rumba áztatjuk. A megkelt kovászhoz hozzáadjuk a tojást, sót, cukrot, fűszereket, vajat és mindezt homogén tésztává dagasztjuk. Ezután egy órára meleg helyre tesszük. A kelesztés után hozzáadjuk az áztatott mazsolát és gyümölcsöket meg a mandulát. Zsírozzuk ki a sütőlemezt vagy béleljük ki sütőpapírral. Osszuk ketté a tésztát és gömbölyítsük fel őket, majd nyújtsuk kb. 2cm vastagságúra és az egyik végét kb. a tészta feléig hajtsuk be, hogy kialakuljon a jellegzetes stollni forma, majd meleg helyen két órán át kelesszük. A sütőt melegítsük 180°C-ra és kb. 45–50 percig süssük. Sütés után kenjük be többször olvasztott vajjal majd kihűlés után szórjuk meg vastagon porcukorral. Végül becsomagolva hűvös helyen tároljuk. A hozzávaló fűszereket helyettesíthetjük mézeskalács-fűszerkeverékkel is. 

2012. december 3., hétfő

Gombás rántott szelet, habos-túrós sütemény

Gombás rántott szelet burgonyával, tartár mártással
A gombás rántott szeletet úgy készítem, hogy lehetőség szerint nagy szeletekre vágott gombát vásárolok, vagy magam vágom vékony szeletekre azokat a nagy fej (talán tölteni való?) gombákat. A húst a szokásos módon kicsit megklopfolom, sózom, majd mindegyik szelet húsra rányomok 1-2 szelet gombát. Óvatosan bepanírozom, a szokásos módon, majd kisütöm. Bármilyen körettel, salátával tálalhatjuk.

Habos-túrós sütemény


2012. december 2., vasárnap

Ajándék ötlet, Advent 1. vasárnapja

Először is, engedjétek meg, hogy szeretettel kívánjak áldott, békés Advent első vasárnapját Mindenkinek, aki betéved hozzám:)
(A képet ITT találtam a feliratozást és a keretet magam készítettem.)

Az adventi naptárt, amit az unokáknak készítettem, már bemutattam Nektek. Most megint más tollával ékeskedem, de úgy gondolom, így karácsony előtt nem árt, ha némi könnyen elkészíthető, ötletes ajándék elkészítését is megosztjuk egymással. Az sem baj talán, ha nem étel-ital, amiről szó van:)
Szóval, a pingvint ITT találtam, a 455. bejegyzésnél.
Az újrahasznosítás sem utolsó szempont, főleg, hogy az én menyem környezetvédelmi mérnök:)

2012. november 30., péntek

Hargittai rakott palacsinta, tejfölös fejes saláta

Csodaszép saláták hajtottak ki, nem hagyhattam őket veszni:)
Mondjuk, azért egy tojásos galuskához kevés lett volna, de a Hargittai rakott palacsintához éppen elég volt.

2012. november 28., szerda

Mézeskalács projekt

A hét végén jönnek az unokák, egyúttal Advent is megkezdődik, ezért belevágtam az első mézeskalács projektbe. Ezt most kifejezetten a gyerekeknek sütöttem:)
Pénteken érkeznek, megkapják az adventi naptárjaikat, kis zacsiban névre szóló mézeskalácsokat. Ez lesz egyúttal a Mikulás ajándék is. Addig már úgysem találkozunk. Feldíszítettet nem készítettem olyan sokat, azt majd karácsonyra, mert nasizni a cukormázasat jobban szeretik:) Hát legyen úgy:)

És az adventi naptárak...

2012. november 27., kedd

Stefánia vagdalt burgonyapürével


A maradék vagdalthoz - mert biztosan marad - pedig sóskát fogok készíteni:) Csodás zsenge sóskák nőttek a kertben:)

Hozzávalók:

0,5 kg darált hús
2 db szikkadt zsemle
kevés tej
1 tojás + 3 keményre főtt
zsemlemorzsa
só, 
bors,
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A szikkadt zsemléket kevés tejben megáztatom, majd összemorzsolom. Hozzáadom a darált húshoz. Sózom, borsozom, beleütök 1 tojást, vágott petrezselymet teszek bele és alaposan összedagasztom.  Fogok egy kisebb tepsit, kizsírozom, megszórom zsemlemorzsával. A húsmasszát a vágódeszkán, melyet megszórtam zsemlemorzsával, kicsit szétnyomkodom. Közepébe helyezem egymás után sorban a megtisztított kemény tojásokat, majd a húst szépen rájuk hajtom. Amikor már sehol sem látszik ki a tojás, a zsemlemorzsában meghempergetem és óvatosan beleteszem a tepsibe.  Egy kis forró olajjal meglocsolva beteszem a forró sütőbe. Közepes hőfokon sütöm, amíg szép piros színt kap. Kis pihentetés után szeletelem.
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...