Oldalmegjelenítések:

2012. január 13., péntek

Igaz, hogy ma nem leszünk itthon,

de nem szeretném ha bejegyzés sem születne:)
Van egy kallódó ételem, nem tudom, miért maradt ki, mit tettem be helyette. Most megosztom Veletek:

Vagdalt tört burgonyával és párolt káposztával.


Hozzávalók:

0,5 kg darált hús
2 db szikkadt zsemle
kevés tej
1 tojás
zsemlemorzsa
só, 
bors,
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A szikkadt zsemléket kevés tejben megáztatom, majd összemorzsolom. Hozzáadom a darált húshoz. Sózom, borsozom, beleütök 1 tojást, vágott petrezselymet teszek bele és alaposan összedagasztom. Ha húspogácsát (fasírtot) szeretnék készíteni, akkor kevés olajon sütöm ki a két tenyerem között meglapogatott húsgolyókat, melyeket sütés előtt zsemlemorzsába hempergetek. Én az egybensült fasírtot (vagdalt) jobban szeretem. Ezért fogok egy kisebb tepsit, kizsírozom, megszórom zsemlemorzsával és a húsmasszát belesimítom. Tetejére is zsemlemorzsát szórok és egy kis forró olajjal meglocsolva beteszem a forró sütőbe. Közepes hőfokon sütöm, amíg szép piros színt kap. Kis pihentetés után szeletelem.

Én a diétámra tekintettel burgonya nélkül fogyasztottam, így az elfogyasztott szénhidrát mennyisége nem volt több, mint 31 gramm.  A vagdalt is és a káposzta is 20-20 dkg volt. Simán jóllaktam vele.

6 megjegyzés:

iri írta...

Ilyen precizen tartod a dietat?

Roza írta...

Iri drága, inkább, mint hogy a végén szurizni kelljen. Fogytam 15 kg-ot január óta és igyekszem figyelni a szénhidrátra. Főzni majdnem ugyan úgy főzök, mint máskor, de ha tiltott dolog van, akkor csak módjával eszem belőle. És kevesebb süteményt sütök:)

trollanyu írta...

Nagyon ügyes vagy Roza, csak így tovább:) Először úgy értettem fogytál 15 kg-ot január óta, hűha még csak 13.-a van, februárra elfogysz:) De már felfogtam:)

Petra írta...

Nagyon ügyesen diétázol. Hajrá. Az egészség a legfontosabb.

Ajánlok egy pályázatot, hátha érdekel:
http://www.reformkorikonyha.blogspot.com/2012/01/te-hogyan-latod-hungarikumokat-palyazat.html

Roza írta...

Trollanyu köszönöm, még nem szoktam meg, hogy január van ismét:))

Petra, köszönöm szépen:)

Névtelen írta...

Ez a vagdalt hogyan készült, lehet valahol a receptet elolvasni?

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...