Oldalmegjelenítések:

2012. február 11., szombat

Párolt csirkecomb burgonyás almafőzelékkel, virslis zöldbabsaláta

A "beteg" ma is párolt csirkecombot kapott (maradt 2 db tegnapról), hozzá burgonyás almafőzeléket főztem.
Hozzávalók:
(1 személyre)

3 db alma

2 db kisebb krumpli
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg
ízlés szerint cukor
citromlé

1 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítése:

Az almákat meghámoztam, magházukat eltávolítottam, kockára vágtam. A burgonyát meghámoztam, az almához hasonló kockákra vágtam és kevés, enyhén sós vízben megfőztem. Ekkor hozzáadtam az almát, a fűszereket és addig főztem már csak, amíg az alma is megpuhult. Ez után az evőkanálnyi  étkezési keményítőt kevéske vízben feloldva, a főzeléket besűrítettem.



A csirkecombokat enyhén sózva, kevés víz hozzáadásával pároltam puhára..


Magamnak pedig ezt, a virslis zöldbabsalátát készítettem el.


Hozzávalók:

60 dkg zöldbab
20 dkg virsli
10 dkg vöröshagyma
ecet

mesterséges édesítő

Elkészítése:

A zöldbabot enyhén sós vízben megfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. Ez idő alatt a hagymát vékony szeletekre vágjuk és finoman megsózzuk. Elkészítjük a páclevet, ecet, édesítő, kevés só hozzáadásával. Belerakjuk a zöldbabot, a hagymát, a karikára vágott virslit és összeérleljük.
Önálló ételként is fogyasztható.



1 adag szénhidráttartalma: 12 , 5 gramm
1 adag kalóriaértéke:         190 kcal



13 megjegyzés:

María írta...

Szívesen megkóstolnám a virslis zöldbabsalátádat. Az almafőzeléket meghagynám a betegnek. Jobbulást kívánok Neki!!

Roza írta...

Köszönöm Maria:)

Panna írta...

Almafőzeléket nem ettem még, de hallani sem hallottam róla. Biztos finom :)

Gabriella írta...

Én is szívesen megkóstolnám a virslis zöldbabsalátát - még soha nem ettem ilyesmit együtt. Tetszik! :)

pitypang írta...

nekem az almafőzelék tetszik:)

Kati írta...

Roza, te nagyon találékony vagy:)

trollanyu írta...

Nem ettem én sem almafőzeléket, de minden nagyon guszta lett, ügyes vagy:)A betegnem mielőbbi jobbulást kívánok:)

Seffer Lilla írta...

Még nem is hallottam almafőzelékről, de krumplifőzeléket és az almát is imádom, szóval biztosan nagyon finom!

Rózsa írta...

Nagyon ötletes Roza, én szoktam almaszószt készíteni, újabban be sem habarom, a párolt almát áttöröm és cukrot sem adok hozzá, sült hús mellé nagyon finom.

Vicuska írta...

Én mindegyikre vevő vagyok! A diétásra is :)

teller-cake írta...

Almafőzelék?? Nagyon jól hangzik, nekem való! :-)

mellissina2 írta...

Szerintem finom lehet,almafőzelék,és még mondja valaki,hogy nem igaz,holtig tanulsz! A zöldbabsaláta is finom lehet,meg is enném!!!

Roza írta...

Panna, ez azért almafőzelék, mert nem pürésítettem, így mégsem hívhatom almapürének:)))

Gabriella, finom volt:))

Andi-Kata, köszönöm:)

Kati muszály... Mert szénhidrát diéta ide, szénhidrátdiéta oda, vagy betegség miatti diéta, azért jólesik az embernek finomat enni:)

Trollanyu, köszönöm:)

Lilla, finom együtt is:)

Rózsa, látod, egy másik módszer:)

Vicuskám, szívesen látlak:)

Teller-cake, próbáljad ki:)

Mellissina, ezzel én is így vagyok:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...