Oldalmegjelenítések:

2012. május 28., hétfő

Díjat kaptam...:)

Mégpedig Rolvisától. Köszönettel elfogadom.
Mondjuk a díjnak érdekessége, hogy úgy kaptam meg Tőle, hogy még egyszer sem tett megjegyzést
a blogomban:))
Aminek viszont örülök az az, hogy hosszú-hosszú idő után visszajelölte a blogomat.

Teendők:

1. Linkeld be annak a blogját, akitől a díjat kaptad.
2. Add tovább 4 olyan blognak, akiknél szívesen kommentelsz.
3. + add tovább 2 olyan blognak, akiknél még nem vagy rendszeres olvasó.
4. Értesítsd a díjazottakat.

Az 1. pontot máris teljesítettem:)
Akiknek tovább adnám sok szeretettel:


A +2, kevéssé látogatott blog:


A díjazottakat értesítettem:))

2012. május 15., kedd

Azért persze, hogy gondjaim vannak, enni eszünk:)

Vasárnap töltött dagadó volt az ebéd, melyet cserépben sütöttem meg és mellette sült burgonya.  Uborkasalátával kínáltam.
(A töltelék májjal, zsemlével, vöröshagymával, tojással, kevés olajjal, sóval, borssal, vágott petrezselyemzölddel készült.)

2012. május 5., szombat

Köszönöm a kedves szavaitokat,

amit az előző bejegyzésemnél hagytatok!

Közben eszembe jutott, a hosszú hétvégén itt voltak az ikrek és be sem számoltam semmiről... Két nap is kirándulni voltunk, az erről szóló beszámolómat fogadjátok szeretettel!

(A képet ITT  találtam. A feliratot én tettem rá:)

2012. április 30.

Kisfiaim alig bírták kivárni, hogy ebéd után legyünk, és elinduljunk kirándulni. Említettem, hogy tegnap ők is gyalogosan jönnek, mert a bicajozás nagyon kifárasztotta tegnap előtt őket:))

Én megígértem, hogy úgy elmegyünk, ahol még a madár se jár:)) Úgy is lett. Kimentünk a faluból - nem nehéz, mert mire az ember észreveszi, hogy beért a faluba, már ki is ért belőle:) -, ki a határba. (Velük feltetettem a baseball sapkájukat, hogy árnyékolja kicsit az arcukat, én meg szalmakalapot tettem, ugyan ebből a célból. De milyen jól is tettem! Hiába volt már fél 3, a nap úgy tűzött, mint augusztus közepén:) Ahol lehetett, ott árnyékos helyeken mentünk, de ahol nem lehetett, ott sajnos a tűző napon. Fiaimat ez abszolut nem zavarta. Azt kérdezték, arra szabad-e menni, amerre éppen mentünk (át a vetésen, még éppen csak kikelt a napraforgó, meg a kukorica). Megnyugtattam őket, hogy semmi kárt nem teszünk, és hogy azok, akik ezt a földet művelik, még azt sem tudták, hol van ez a falu amikor a a mama már itt élt. (Nem gazdag a mi falunk, a határ tehetős idegeneké.) Aztán megint találtunk földes utat, azon haladtunk tovább. Kérdeztem őket, hogy aztán, ha a rőzse hordó öreg nénivel találkozunk, hogyan köszönünk neki? (Nem tudták.) Mondtam, hogy azt mondjuk neki: Adjon Isten, öreganyám!:) Erre majd a néni azt fogja mondani: - Ejh, édes fiam, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, ezért teljesítem 3 kívánságodat!:)) Nah, a 3 legjobb kívánságon el is vitatkoztunk egy darabig. Mondtam is nekik, hogy járt már így a telhetetlen öreg halászné, aki az aranyhal 3 kívánságát pocsékolta el... Ezt is el kellett mesélni. Tetszett nekik:)) (Ők már nem is igen ismerik ezeket a meséket. Talán most, hogy már tudnak olvasni, megismerkednek velük.) Közben le-leültünk egy-egy árnyékos fa alatt, eszegettünk, iszogattunk. Közben azon ment az eszmefuttatás a két fiú között, hogy vajon meddig tartott bevetni az egész határt. Már ott tartottak, hogy biztosan évekig:))

Megnyugtattam őket, hogy ma már modern gépekkel pár nap alatt elvégzik a munkát. Rácsodálkoztak a dologra, hiába, városi gyerekek. Ott nem igen látnak földeken dolgozó gépeket. Aztán Bencének eszébe jutott, hogy a Dédipapának (drága emlékű Édesapám, akit ők sajnos, nem is ismerhettek, de mindig úgy beszélnek róla, mintha emlékeznének rá) nem voltak biztosan gépei, akkor szegénynek sokáig tarthatott a munka. Nos, ebben azért meg tudtunk egyezni. Még meséltem nekik a régi dolgokról, csendben hallgatták, millió kérdésük volt, és nagyon értékelték, hogy a mama mindenre tudott válaszolni. (Szerencsémre még nem kérdeznek olyat, ami meghaladná a tudásomat:)

A falubeli kastély mellett is elmentünk az út elején, az nagyon tetszett nekik. Aztán amikor elmeséltem, hogy amíg a házunk épült, decembertől augusztusig én voltam a kastély úrnője, tátva maradt a szájuk:)) De mikor kiderült, hogy akkor közel sem így nézett ki a kastély és személyzet sem volt, akkor már nem tetszett annyira:)))

Láttunk őzeket, kettő egészen közel hozzánk szaladt el, nem kis riadalmat keltve köztünk. Még én is megijedtem egy pillanatra:)) Rókát, egyebet - mint vaddisznó - sajnos, nem volt alkalmunk látni. Még madarat se nagyon, úgyhogy belátták, tényleg ott vagyunk, ahol a madár se jár. Ha véletlenül repült arra egy madár, mondták, eltévedt biztosan:) Aztán mentünk, mendegéltünk, a nap melegen tűzött, és legnagyobb bánatukra megemlítettem, hogy lassan hazafelé kellene venni az irányt. Ezen megint elvitatkoztunk egy kicsit. De belátták, hogy amilyen messzire elmegyünk, a haza-út is olyan hosszú lesz. És bizony, fáradozott a kis csapat:) egy jó nagy kört tettünk meg a falu körül, számolgattam az este, nem túlzok, de legalább 6-7 km simán megvolt. Én már csak vonszolni tudtam magamat a végén, ők meg sajnálgattak és kerestek nekem egy botot, amire tudtam támaszkodni. Még azon elmélkedtek, hogy a párom nem keres már bennünket? Mondtam, már biztosan hiányolja, hol vagyunk ilyen sokáig. És hogy nem fog elindulni keresni bennünket?:))

Amikor aztán végre megláttuk a dombról a házunkat, őszinte örömmel töltötte el őket. Mondták is, hogy milyen jó érzés meglátni a házunkat:) Kutyák kitörő örömmel fogadtak bennünket. Mondtam is a páromnak, aki a hűvös szobában lábadozva nézte a tv-t, ha bejönnek a gyerekek, mondja nekik, hogy már éppen el akart indulni keresésünkre. Így is lett:)) Hűű, volt ámuldozás:)) És örömködés, hogy milyen jó, hogy hazaértünk és ő még nem indult el, mert biztosan elkerültük volna egymást.

Még annyit, hogy egyszer a Bence elkezdett aggódni, hogy én hazatalálok-e. Nyugtatgattam, hogy ebben biztos lehet. (Még ha nem is szórtunk el kenyérmorzsákat, hogy hazataláljunk:) Erre a Lackó: - Bence, a mamában van beépített GPS!...:)))

Később beszéltek az anyukájukkak, apukájukkal, elmesélve a kirándulást.

Hát, ha nem is életre szóló, de kellemes kis élménnyel lettek gazdagabbak, azt hiszem.

Ők szeretnék, ha ma is elmennénk, de sajnos, azt már nem tudom bevállalni. A jogosítványom is lejárt, a párom nem enged el még a tőlünk egy olyan 15-20 km-e lévő Sötét völgybe sem (érthető), ami egy jó kis kiránduló hely. Ő meg nincs olyan jól, hogy elvinne bennünket.

De már eszelek azon, hogy mivel tegyem emlékezetessé a mai délutánt is.

Itt a vége, fuss el véle!:) (Sajnos a fényképező gép itthon maradt:(


Előző nap a falu alatt futó pataknál kirándultunk, ott pedig a patakon átdőlt természetes hídon mászkáltak át a túlsó partra, frászt hozva rám:))
A képen bekarikáztam, hogy hol is vannak:))

2012. május 4., péntek

Kedves Barátaim, Olvasóim!

Gondjaim kissé összesűrűsödtek...
Nem igazán publikus egyik sem, ezért kérlek, ne nehezteljetek rám, ha ritkábban jelentkezem.
Majd csak jóra/jobbra fordul és megoldódik minden. Reménykedem.
Azért igyekszem.

Mindenkinek kívánok kevesebb gondot, örömteli kellemes napokat!
(A kép eredetét nem ismerem... Felírás a saját művem:)
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...