Oldalmegjelenítések:

2012. augusztus 6., hétfő

Mascarponés-túrós-barackos rétes

A dinnye a mindennapos desszertünk, de a mascarponénak eljött az "ideje". Hogy sokat ne kelljen vacakolni, a rétes mellett döntöttem. És hogy a kísértés is kisebb legyen, csak két rövidke rudat alkottam:)
Hozzávalók:
(2 személyre)

6 db-os réteslap
1 dob. mascarpone
1 dob. (25 dkg) 15 %-os tehéntúró
kevés édesítőszer
2 cs. vaníliás cukor
1 egész tojás
2 db őszibarack
étolaj

Elkészítése:

A mascarponet,  a túrót, az édesítőszert, a vaníliát és az egész tojást simára kevertem.
Az őszibarackot lehámoztam és felszeleteltem.
3 db réteslapot egyenként megkentem olajjal, majd az egyik felére rákentem a mascarpone krém felét, majd őszibarack-szeletekkel kiraktam.
Feltekertem és kizsírozott tepsibe fektettem.
Ugyanígy jártam el a másik 3 réteslappal is.
Tetejüket megkentem olajjal, majd 220 fokos sütőben addig sütöttem, míg a tetejük kicsit megpirult.
Amikor kihűlt, megszórtam porcukorral és szeletekre vágtam.
A két rúdból 10 szelet lett. 1 szelet szénhidráttartalma: 13,3 gramm

10 megjegyzés:

Adél írta...

Nagyon szeretem, nemrég készítettem én is, de nem mascarponeval.

Seffer Lilla írta...

Nagyon jól néz ki, most nagyon megenném!

Roza írta...

Aledám, igazából a mascarponet csak el akartam használni:)

Lilla, sajnálom, elfogyott:)

trollanyu írta...

Roza ez isteni finom lehet, szerintem nagyon jó ötlet volt mascarponéval készíteni, én nagyon szeretem, csak drága:)

Roza írta...

Sajnos igen:( ezért tartogattam én is, hogy majd "valamit" készítek belőle, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy el kell használni. Már gondolkodtam a natúr sajtkrémen, az nagyságrendekkel olcsóbb, de azóta még csak nem is látom:)

Hankka írta...

Biztosan nagyon finom volt, ezzel a megszokottól kissé eltérő, különleges töltelékkel! :)

Roza írta...

Köszönöm Hankka, nagyon finom volt:)

Névtelen írta...

Most csinalom, szerintem nagyon finom lesz :)

Unknown írta...

Köszönöm szépen
Mennyi mascarpone kell hozzá?

Unknown írta...

Olaj helyett én inkább olvasztott vajjal szoktam le kenni a lapokat,ég és föld ,a különbség!

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...