Oldalmegjelenítések:

2012. augusztus 24., péntek

Rakott hekk.


Kevés hekk volt itthon.. Miután mindenképpen az szerettem volna készíteni, így oldottam meg.

Hozzávalók:
(2 személyre)

kb. fél kg hekk (filét is használhatunk)
6-8 db kisebb burgonya
2 fej vöröshagyma
2 paprika
2 paradicsom
1 hosszú, vagy két rövidebb sárgarépa
5 dkg kenyérszalonna
2-3 gerezd fokhagyma
1 kis pohár tejföl (12 %-os)
1 tojás
bors

Elkészítése:

A hekket előző este kivettem a fagyasztóból, és a normál   hűtőrészbe tettem felhasználásig. Ez idő alatt
szépen kiolvadt. 
Megtisztítottam a hekket, kb. egyforma karikára vágtam. Sóztam, borsoztam és a fokhagymát rányomva állni hagytam, amíg a többi hozzávalókat előkészítettem. Egy 20 x 25 cm-es tepsit kizsíroztam.
A burgonyát megtisztítottam és az uborkagyalun legyalultam. Ugyanígy jártam el a sárgarépával is. A paprikát és a paradicsomot vékony karikákra vágtam. A vöröshagymákat megtisztítottam, ketté, majd vékony szeletre vágtam. A kenyérszalonnát vékony csíkokra, majd apró kockákra vágtam és összekevertem a pohár tejföllel, amit sóztam, borsoztam és elkevertem még egy egész tojással.
A kizsírozott tepsiben szépen sorba leraktam a burgonya felét. Erre a hagyma felé, a paprika és a paradicsom felét, majd a sárgarépa felét. Mindegyik sort enyhén sóztam, borsoztam. Ekkor szépen sorban ráraktam a hekk karikákat, majd következett a sárgarépa, a paradicsom, a paprika, a hagyma másik fele, végül a tetejére került a burgonya.
Ráöntöttem a tojásos-szalonnás tejfölt, majd közepesen meleg sütőbe téve addig sütöttem, amíg a teteje szépen pirulni kezdett. Ekkor villával néztem meg, hogy megpuhult-e. Mivel még nem egészen, egy fóliával letakartam és mintegy 15-20 percig visszatettem a sütőbe. 
(Azért nem az elején tettem rá a fóliát, mert akkor feleslegesen sok nedvességet eresztett volna.)
A sütőből kivéve picit pihentettem.
Tálaláskor kockákra vágtam.
Frissen salátalébe mártott fejes salátával tálaltam.


2 megjegyzés:

Éva írta...

Ebből most nagyon betudnék lakmározni! Guszta nagyon! Ma éppen egy műsorban halas lecsót csináltak és annyira megkívántam a halat és tessék most ez a finomság is!

Roza írta...

Éva, ez azt jelenti, valami fini halasat kell készítened:))

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...