Oldalmegjelenítések:

2012. november 9., péntek

Pirított csirkemell csíkok lecsóval, Hasselback burgonyával

Információ:

A Hasselback burgonya arról a stockholmi étteremtől kapta nevét, ahol először szolgálták fel.

Ételemet Mrs. Same receptje felhasználásával készítettem el.


Hozzávalók:
(2 személyre)

2 egész csirkemell
5 dkg (1 szelet) füstölt szalonna
1 nagyobb fej vöröshagyma
4-5 zöldpaprika
2-3 paradicsom
4-5 közepes burgonya
olaj
bors


Elkészítése:

A burgonyákat tisztítsuk meg, majd a 3/4-éig vagdossuk be őket 2 mm-enként, de úgy, hogy a burgonyát át ne vágjuk. (Legcélszerűbb, ha egy fakanalat teszünk mellé, aminek a nyele megakadályozza, hogy tovább vágjunk, mint szeretnénk.) Ezután a burgonyákat alaposan sózzuk meg, kenjük be étolajjal, esetleg zsírral és kizsírozott tepsibe téve, forró sütőben süssük kb. 1 óra hosszat. Közben forgassuk is meg, illetve az alatta lévő zsiradékkal locsolgassuk.

A szalonnát vágjuk csíkokra, olvasszuk ki, majd adjuk hozzá a vékony csíkokra vágott vöröshagymát. Sózzuk meg enyhén, majd fedő alatt pároljuk üvegesre. Ekkor hozzáadhatjuk a felszeletelt paprikát, paradicsomot. Együtt pirítjuk őket fedő alatt, míg a lecsó puha nem lesz. A csíkokra vágott csirkemellet leszárítjuk, leitatjuk róla a nedvességet, kevés lisztet szórunk rá és egészen kevés étolajon szépen megpirítjuk.
Tálalásnál megszórhatjuk bazsalikommal és a lecsóval, valamint a Hasselback burgonyával tálaljuk.




9 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon guszta és finom lehetett! Ilyen fajta krumpli sütést még nem láttam de elképzelem hogy nagyon jó lehet!A nevét valahová felírom hogy megjegyezzem, de kifogom próbálni az biztos!

Rózsa írta...

Azt hiszem, ezt is érdemes lesz kipróbálni.

Hankka írta...

Nagyon finom lehetett, olyan guszta így együtt a tányéron! :)

Kati írta...

De rég nem készítettem ilyet, pedig nagyon finom így a krumpli:)

Roza írta...

Éva, jól tetted, hogy felírtad, én sem tudom megjegyezni:)) Valami egyszerűbb név kellene neki, de még nem találtam ki:)

Rózsa, érdemes kipróbálni. Ez is olyan, amit nem kétnaponta készít az ember:)

Hankka, köszönöm szépen:)

Kati, még tán szerepel is a blogodba és elkerülte a figyelmemet? Nah, majd körülnézek!:)

Névtelen írta...

További mesékhez, egy jó kis nosztalgikus: A magyar úri család konyhája c. Még az ajánló szövege is szép.

MrsSame írta...

Nagyon finom ételek ezek így együtt. Már rég készítettem. :)

Roza írta...

Köszönöm, hogy elkészítetted, mert így pont nálad tetszett meg!:)

Ditti írta...

Fú, ez is nagyon guszta, csak ámulok...:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...