Oldalmegjelenítések:

2013. január 27., vasárnap

Töltött csirkemell baconben, karika burgonyával, sütőtök pürével.


Hozzávalók:
(2 személyre)

1 nagyobb fél csirkemell
1 db sütni való kolbász
szeletelt bacon


A csirkemellet óvatosan felszúrom. A nyílást kicsit tágítom, amíg benne van a kés, de óvatosan, hogy ne vágjam ki az oldalát. Beledugom a kolbászt. (Én le szoktam fagyasztani a kolbászt, sokkal könnyebb beledugni.) Ezután a nyílást egy fogvájóval betűzöm és baconnel takarom le a húst.
Egy tepsit kiolajozok, beleteszem a húst és forró sütőben kb. 30-40 percig sütöm. Annyi idő alatt a csirkemell is és a kolbász is megsül, a bacon szépen megpirul.
Tálalásig pihentetjük, majd szépen felszeleteljük.

Karika burgonyához:

Személyenként 2 nagyobb krumpli.

Meghámozom, sós vízben, forrástól számított 10 percig főzöm. Akkor leöntöm a vizet és mésfél-két cm-es szeletekre vágom a burgonyát. A csirke alatt maradt szalonnás olajba beleteszem, összekeverem és a forró sütőben pirulásig sütöm.

Sütőtök püré:

kb. negyed sonka sütőtök
só,
bors
kevés cukor

Elkészítése:

A megtisztított tököt kisebb kockákra vágom, kevés vizet aláöntve, sózva, borsozva, csipetnyi cukorral ízesítve puhára főzöm és villával szétnyomkodom. Ha úgy találnánk, hogy sok a víz alatta, öntsünk le belőle, csak éppen az alján maradjon egy kevés. Így lesz pürés.

2 megjegyzés:

Ditti írta...

egyszerűen zseniális! Annyira, de annyira guszta minden étel, amit készítesz! Ezt biztos ki fogom próbálni! Így ahogy van, krumplistól, sütőtököstől. :)

Roza írta...

Köszönöm Ditti:)
Nyugodtan próbáljad ki, nagyon finom!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...