Oldalmegjelenítések:

2013. május 27., hétfő

Vörösbársony torta

Tegnap volt a fiamék 1. házassági évfordulója. Ezért finomakat (tyúkhúslevest cérnametélttel, kacsasültet tört burgonyával, párolt káposztával, kirántott csirkemellet burgonyapürével, rizzsel, tartármártással) főztem és gondoltam, itt az alkalom, hogy kipróbáljam ez a tortát.
A torta tésztáját az ITT található recept alapján, kicsi változtatásokkal készítettem, a krém az egy nagyon könnyű, nem túl édes gesztenyés-mascarponés-tejszínhabos krém, ami húsvétkor már nagyon bejött:)
Mivel a tésztája a muffinéhoz hasonlatos, legközelebb a muffin-technika alapján is fogom elkészíteni. Így egy kissé tömött volt a tészta. (Míg volt már, hogy muffint sütöttem tepsiben, az a tészta finom levegős volt.)

Hozzávalók:

A tésztához:

25 dkg liszt
fél tk só
1 ek kakaó a lisztbe szitálva
13 dkg vaj
30 dkg cukor
3 tojás
2 tk vanília kivonat
2, 5 dl kefir
2 ek folyékony, piros ételszínező
2 tk ecet
2 tk szódabikarbóna

Krémhez:

25 dkg mascarpone
25 dkg gesztenye massza
5 dl hulala habtejszín
2 ek. cukor
2 cs. habfixáló-por

Elkészítése:

A lisztet, sót és kakaót összevegyítjük. Egy másik tálba tesszük a szoba-hőmérsékletű vajat, addig kavarjuk, amíg krémessé válik. Ezután beletesszük a cukrot, azzal is összedolgozzuk, majd a tojásokkal is. Végül beletesszük a vanília aromát, jól elvegyítjük.
Egy pohárba kimérjük a kefirt és belevegyítjük a színezéket. A liszthez öntjük a vajas masszát, elkavarjuk, hozzáadjuk a piros kefirt és simára dolgozzuk. Végül a szódaport leöntjük az ecettel, hagyjuk felfutni, majd a tésztához kavarjuk.

23 cm átmérőjű tortaformának az alját kibéleljük sütőpapírral, az oldalát kivajazzuk. Belesimítjuk a tésztát és 180 fokon 45-50 perc alatt megsütjük.

Miután kivesszük a sütőből, 10 percet hagyjuk a formában hűlni, majd óvatosan kiborítjuk, lehúzzuk a sütőpapírt, hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fóliába csomagoljuk és 1 órára megy a hűtőbe. Ezt azért, mert így megdermed és könnyebb lesz elvágni és megkenni a krémmel, mint a friss, puha tésztát.

Időközben elkészítjük a krémet:

A mascarponét keverjük el a cukorral, majd adjuk hozzá a gesztenyemasszát.
Verjük kemény habbá a tejszínt a zselatinfix-szel, majd óvatosan forgassuk hozzá a gesztenyés krémhez. Csodálatosan könnyű, habos krémet kapunk!

A tortalapot kivesszük a hűtőből, három lapot vágunk, megtöltjük a krémmel, majd bevonjuk ugyanazzal. A lehulló morzsákból egy sütikiszúró segítségével szivecskéket szórunk a közepére és vágott mandulával díszítjük.

Éjszakára hűvösre tesszük, másnap gyönyörűen szeletelhető.

Még annyit fűznék hozzá, hogy a tészta színe inkább mélybordó volt, de ennek oka, hogy nem volt elég piros ételfesték itthon, viszont a kakaót addigra már belekevertem a lisztbe...
Finomnak pedig nagyon finom volt, az ünnepeltek örültek neki én pedig mégis csak elégedett voltam magammal és örültem, hogy végre kipróbáltam ez a tortát.

11 megjegyzés:

Zsuzska írta...

Pompás menü!!! Sok boldogságot kívánok az évforduló alkalmából! :-)

MJ írta...

Még igen-igen sok évfordulót és hozzá még igen-igen sok általad sütött tortát kívánok! :)

Roza írta...

Kedves Zsuzska, kedves MJ, köszönöm szépen!:)

Éva írta...

Fiataloknak gratulálok! További sok-sok együtt eltöltött éveket kívánok! Nagyon finomakat főztél és csodás a tortád, remélem azért megkóstoltad?:)

teller-cake írta...

Pompázatos torta egy csodás alkalomra! Gratula mindenkinek! :)

Kati írta...

De ügyes anyuka/anyós vagy:)
Nagyon szép lett a torta, s a neve is olyan jól hangzik:) Gratula a fiataloknak, még sok - sok házasségi évfordulót veletek együtt:)

Roza írta...

Kedves Éva, Teller-Cake, Kati, köszönöm szépen!:)

mellissina2 írta...

Roza,remélem jobban bírod már Magad!Nem lehet könnyű Neked!!!Mindenesetre kívánok jobbulást,ha lehetséges!!!

pitypang írta...

Gratulálok nekik!!! még sok-sok évfordulót! :)

Csodás a torta!

Roza írta...

Mellissina, valóban nem könnyű... Igaz, nem is kaptam születésemkor olyan ígéretet, hogy nekem minden könnyű lesz...:) A jókívánságot köszönöm szépen!

Andim köszönöm szépen!:)

Nelli írta...

Ez egy nagyon finom torta lehet! Mostanában annyi helyen olvasok róla.

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...