Oldalmegjelenítések:

2013. november 24., vasárnap

Adventi naptár projekt

Bizony, alig egy hét, és elérkezik az év legszebb és talán legjobban várt ünnepe, az Advent.
Talán még emlékeztek rá, tavaly az unokáknak eléggé "munkás" adventi naptárt készítettem.
Méghozzá rögvest három darabot is!:) Három nagy unokám van... Talán az idén készítek nekik utoljára adventi naptárat. Betöltik a 10. életévüket, lehet, már nem fogják annyira értékelni. De egyáltalán nem biztos. Majd kiderül:) Mindenesetre visszatérünk a Mikulás csomaghoz.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én fogyok ki az ötletekből:( És ez sokkal nagyobb probléma!:(
Mert úgy gondolom, hogy a tavalyi az nagyon "ott" volt!:) Legalább is a visszajelzésekből ezt vonhattam le.
Akkor az idén sem szeretnék kevésbé ötleteset készíteni...
Az még hagyján, hogy kitalálom, milyen legyen a naptár. De 3 gyereknek a 72 apró meglepi! Az a valami!
Játék-féle már nemigen, úgyhogy... nem egyszerű.

Íme az első elkészült idei adventi naptár:
24 db 7,5 x 10 cm-es kis tasak megszámozva, karikára fűzve.
Az elkészítéséhez szükséges hozzávalók:
Ezen kívül én úgy gondoltam, hogy mind a  négy vasárnap tasakja fehér lesz, a karácsonyi a fiúknak zöld, Lilikének piros. És piros lesz Lilikének a 9.-ei tasak, akkor lesz ugyanis a szülinapja.
Amin még gondolkodom az az, hogy sorban legyenek-e 1-24-ig, vagy összevissza. A keresgetésnek is megvan a maga izgalma:)

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon ügyesek vagytok! Mikor a lányom kicsi volt, különböző színű anyagokból varrtam 24 kis zokni vagy csizma formát, felakasztottuk egy polc alá, és mindegyikbe elrejtettem egy kis finomságot, csokit, aszalt gyümölcsöt, valamilyen bonbont stb. Mindig nagyon várta....

Roza írta...

Azt elhiszem:) Most ugyanezt képzeljed el 3 egykorú gyerekkel:)
De remélem, így is sikere lesz:)
A csokoládéért hála az Égnek, nincsenek túlságosan oda. De ettől a dolog csak még nehezebb.

Lívia írta...

Egyszerű, de nagyszerű, és a meglepetés a lényeg. Egyszerű papírzacskók is jók, amit fel lehet csíptetni egy lazán kihúzott zsinórra. A kézműves blogomba adtam ötleteket, de a Pinterest is jó lelőhely. Beíród a keresőbe, hogy Pinterest advent vagy adventi naptár és már látsz is sok jót.
Róza már korábban is kérdeztem, hogy végül is olvastad a válaszom emailben amit a birsalmasajtos bejegyzésemhez írtál? - hogy én hogyan készítem.Sikerült feljavítanod a birsalmasajtod?

Roza írta...

Lívia, az utóbbi idők felfordulása közepette meg is feledkeztem a birsről... Köszönöm, hogy eszembe juttattad. Igen, sikerült feljavítanom, ismét felfőztem és tettem bele zselésítőt is. Most a vékonyabb már jó. Karácsonyig a kicsit vastagabb is jó lesz:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...