2013. december 22., vasárnap

Beigli

Igazából én nem úgy terveztem, hogy sütök beiglit. A több éves tapasztalat alapján döntöttem így, hozzátéve, de ha nagyon szeretnék, sütök. Zsófikám azt mondta, hogy nem, hagyjam csak, majd ő süt, ha úgy gondolja.
Nos, ez még nem lenne nagy dolog a maga nemében, de Zsófikám 24-re várja a babáját, az új kisunokámat!:) És ma ebéd után nekiállt és megcsinálta a beigliket.
Nagyon büszke vagyok rá, meg kell, hogy mondjam. Az én tűzhelyemben most sütött először. És semmi segítséget nem fogadott el és nem is kért. Nagyszerű fiatalasszony, ezt is elmondhatom. Ha valaki nem emlékezne rá - márpedig bárki miért is emlékezne rá:) - tavaly, a 3 hónapos kisbaba mellett Zsófika négyféle süteményt sütött. Akkor még nem laktunk együtt, de a családi ünnepi ebédre úgy jöttek, hogy még süteményt is hoztak!:)
Nos ezek a beiglik részemről megérdemlik a dicséretet. Nem csak itt leírva, szóban is megdicsértem Zsófikámat. Nekem, a közel 35 éves háziasszonyi tapasztalattal a hátam mögött sem mindig sikerült jobban. Egy a lényeg, rosszabbul se sikerüljön sosem!:)

Nem is tudom, mit kívánjak Zsófikának. Azt, hogy hozza meg a Jézuska a legszebb ajándékot, amit nő csak kaphat, vagy azt, hogy inkább tudjon boldogan karácsonyozni a kislánya első igazi karácsonyán? Nehéz döntés... De a jó Isten már úgyis eldöntötte... Mi pedig mindannyian nagy izgalommal várjuk a karácsonyt, az ünnepet, a kisded születését, az együtt töltött ünnepnapokat, az új, boldogabb, sikeres és örömteli új esztendőt, az eljövendő holnapokat.
(kép innen: penta.hcbc.hu)

5 megjegyzés:

Agnes. írta...

Boldog Karacsonyt Kivanok, legyen egeszseg, orom a kisbabaval!:)

nagyon szep a suti!

Roza írta...

Köszönöm szépen!:)
A ti karácsonyotok is legyen békés, boldog!!

Mrita írta...

Nagyon szép a beigli, nagyon sok örömöt a kisbabához!

teller-cake írta...

Áldott és szép karácsonyt és boldog babavárást Nektek! Zsófikád stramm csaj, ügyes lesz a szülésnél is. :) Van egy fotóm nekem is ahol már hatalmas pocakkal készítem, díszítem az unokahúgom emeletes menyasszonyi tortáját... :)

marisz57 írta...

Egy ismerősöm szerint az a bejgli az igazán jó, amelyik kireped!

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...