Oldalmegjelenítések:

2013. december 12., csütörtök

Kocsmatojás

A fiamnak különösen bejött ez a Kocsmatojás. Aztán mindig van, amit kevesell benne. A hagyma még sosem lehetett elég. 
Ezért most elhatároztam, - egyrészt az idén utoljára készítem el - hogy ahány tojás, annyi fej vöröshagyma, és annyi gerezd fokhagyma lesz benne. Ráadásként virslikarikákkal tettem tartalmasabbá kedvencét:) Már egy 5 l-es üveg lett tele:)
De nem csak a fiamnak, mindegyikünknek ízlett eddig a Kocsmatojás. Mikor fogyóban van és reklamál, hogy mindjárt elfogy, azzal vigasztalom, hogy tojásból nem lehet (ill. nem ajánlatos minden nap minimum 3-at megenni.  Gondoljon csak a koleszterinjére. Gondolni biztosan gondolt valamit, aminek legkevesebb köze valószínűleg a koleszterinhez volt:)
Vigasztalás gyanánt még karácsony előtt főzök egy jó nagy adag kocsonyát. Akkor tán megbékél:)


5 megjegyzés:

Anikó írta...

Nyugodtan eheti a fiad, semmit nem fog a koleszterinen változtatni, már megváltozott az orvosi szemlélet is, tudod most a cukor ellen vannak, majd az is változni fog, mindig kikiáltanak valamit ellenségnek, életveszélyesnek, aztán később kiderül, hogy valakiknek ez volt az üzleti érdekük. Emlékezz vissza amikor bevezették a Rama margarint, akkor a vaj és a zsír volt a fő ellenség, ma meg már a margarint nem tanácsos enni, mert hidrogénezik meg ki tudja milyen technológiával állítják elő, ezt csak a vegyészek tudják, mi meg azt nem tudjuk, mitől van ez a sok rákos megbetegedés.
Szóval csak azt akarom mondani, mindent lehet enni, amit kívánunk és jólesően fogyasztunk, szerintem az biztosan nem árt és a legfontosabb, mindig a mi épp adott évszakunknak megfelelő, itt honos állatokat és növényeket kell enni, főzni, a lehető legegészségesebben elkészíteni, és ebbe belefér bizonyos ételek zsírral főzése is, ami ezt megkívánja, természetesen mértékletesen mindent, akkor nem lesz baj.
Ez a kocsmatojás kiváló szilveszterre is szerintem, esetleg egy kicsit több virslivel még hozzá:-))))))

Roza írta...

Köszönöm Anikó:)
Ezekkel a dolgokkal én is tisztában vagyok, de azt mégsem mondhatom, hogy ilyen tojásárak mellet... Az nagyon rosszul venné ki magát:(
Igen, szilveszterre is kitűnő. Ebben is az a jó, hogy az ember tetszés szerint variálhatja:)

MJ írta...

Igaza van a fiadnak! Hagymából soha nem elég. Tálaláskor tegyél a kocsonyába is félbe vágott tojást. :)

Hankka írta...

Nagyon guszta ám a sok hagymával, azt hiszem, igaza van a fiadnak! :) Gondolom, főtt fürjtojással is működhet, én most bővelkedem benne! :)

Roza írta...

Hankka, az még tutibb!:) Egy falat, egy tojás:)
Talán fürjöket tartotok?:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...