2013. augusztus 31., szombat

Ma 1. éves a kis Zsófika!:)

Nagyon sok szeretettel kívánunk örömteli, boldog gyermekéveket, jó egészséget, boldogságot!

2013. augusztus 26., hétfő

Paradicsom főzés.

Ahogy azt csütörtökön eldöntöttem, ma főztem meg az első két szedés paradicsomot. Pontosabban másfelet.
Nincs ugyanis nagyobb edényem:( A 16 literes bogrács a legnagyobb. A lekvárt is ebben főztem:)
Érdekes, ebben a szögben fényképezve nem is látszik, hogy bogrács...:)
No, de ne vágjunk a dolgok elébe! Először is alaposan kimostam az üvegeket. 14 db-ot. Remélve, hátha lesz annyi a lé. És átöblítettem a paradicsompasszírozót is.
                                                 
Feltettem főni a paradicsomot:
Mikor már szépen volt leve is, amihez kellett azért egy kis idő,
egy másik edénybe elkezdtem átpasszírozni. Utána még elég jó ideig főztem, hogy kellően sűrű legyen.
Az üvegeket beleállítottam abba a nagy lábasba, amibe még drága Édesanyám is állította az üvegeket, amikbe forró lekvár, vagy paradicsom került. A lábasban lévő vizet kis lángon melegítettem, miáltal az üvegek is egészen átmelegedtek. Nem kellett attól tartani, hogy elrepednek. Sem attól, hogy amíg töltögetem a levet, visszahűlnek, mielőtt a száraz dunsztba kerülnek.
Végül 11 üveg lett tele és maradt még egy pohárnyi paradicsomlé, amit majd a fiamék megkóstolhatnak:) Péterem egyébként imádja a paradicsomlevet. Azt csak remélni tudom, hogy kicsi Zsozsókámnak is ízleni fog...
Alaposan betakargattam őket és addig maradnak a melegben, amíg szépen kihűlnek. Akkor a kamrapolcra kerülnek a lekvárok és savanyúságok társaságába.
(Alaposan elfáradtam. 12.30-17 h-ig tartott a művelet, az elejétől a végéig.)
11 üveggel lett, ez 10,5 liter:)

2013. augusztus 25., vasárnap

Cserépben egészben sült, lecsósan ízesített sertéslapocka

Epekő eltávolító beavatkozás után van a párom. Másfél hét kórházi tartózkodás után még legalább 6 hétig ajánlják az epekőbetegek diétáját, majd folyamatosan vissza lehet térni a normál étkezésre.
Szerencsére nálunk a normál étkezés - miattam - is eleve diétás, úgyhogy az epediétához elég csekély átalakítás az ételeken. Ergo, nem szükséges külön főzni. Utánanéztem, odafigyelek, és mindenki elégedett:)
Ma pl. húsleves volt sok zöldséggel, cérnametélttel. A diétázó a sárgarépát és a burgonyát kapta a levesébe, amit igyekeztem zsírszegényen kimerni a tányérjába.
Cserépben sütöttem egy db-ban a sertés lapockát, melyet szeletenként kissé bevágtam és a vágatokba, miután megsóztam, hagymát, paprikát, paradicsomot tettem. (Egyéb fűszereket most a diétázóra tekintettel mellőztem.)

A diétázónak eltávolítottam a zöldségeket, az ízük megmaradt a húsban, ő párolt rizsköretet és héjától megfosztott kovászos uborkát kapott. Ehetett volna a tört burgonyából, de a tegnapi ebédje volt burgonya és margarinon megfuttatott virsli.

A család többi tagjának a lecsós sülthöz tört burgonyát és párolt káposztát készítettem.
Desszertnek dobozos tiramisu krémporból készítettem Tiramisukrém babapiskótával tálkában c. finomságot.
A diétázó kakaó nélkül kapta az övét:)
Mindenkinek ízlett az ebéd és elégedett volt az adagjával is. A továbbiakban is maradunk ennél a verziónál. Egy kis odafigyelés senki egészségének nem ártott még meg:)

2013. augusztus 24., szombat

Sült zöld paradicsom

Hoppá!:) Ma ebédre már el is készítettem a sült zöld paradicsomot:)
Amíg a paradicsomokat sütögettem, két dolog foglalkoztatott. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy én mostanában ezt a filmet nem láttam. De az egyik dolog az volt, hogy ha így kirántva csinálták volna, nevezték-e volna sültnek? A másik,hogy amerikában általában vagy grillen sütnek, vagy egészben...
De ezek csak egy laikus gondolatai voltak. Mert az is eszembe jutott, hogy Marka viszont most nézte meg a filmet, említi is a posztjában. Tehát, csak kiderült volna, ha nem így készül...:)
Közben elkészültek a paradicsomok, én petrezselymes burgonyapürét készítettem hozzá, lévén, hogy ebédre készítettem.
Kicsi unokám a tányérka zöldségleves után megevett 2 db paradicsomot, a hozzávaló burgonyapürével.
Mit mondjak? Sikere volt!:) Azt hiszem, még az idén is, de ezen túl mindig, ha lesz zöld paradicsomunk, fogunk ilyet készíteni:)

Sült zöld paradicsom

Az én korosztályom tagjai még biztosan emlékeznek az azonos című filmre... (Jó régen volt...)
Nekem azóta is vissza-visszatérő gondolatom volt, hogy milyen is lehet, az a sült zöld paradicsom...?
Teljesen véletlenül akadtam rá Markánál, a Marka boszikonyhája blog írójánál a receptre:)
Azonnal megérett bennem  a gondolat, itt a sok paradicsom... elkészítem!:))

A képek és a recept is Markától származik, köszönet érte!!
Hozzávalók:

6 közepes éretlen, zöld paradicsom
2 tojás
liszt
zsemlemorzsa
olaj a sütéshez


Elkészítése:

A paradicsomokat megmostam, megtörölgettem, majd kb fél centis szeletekre vágtam.
Lisztbe forgattam, majd a tojások felvert masszájában, végül a zsemlemorzsában hempergettem meg a paradicsomszeleteket.
Forró olajban ropogósra sütöttem, majd papírtörlőre szedtem, ami leitatja a felesleges olajat a sült paradicsomszeletekről. Még forrón megborsoztam és nagyon enyhén megsóztam.

Természetesen, amint elkészítettem, arról is készítek képes beszámolót!:)

2013. augusztus 22., csütörtök

Paradicsom befőzés

Mi egy kicsit késve vagyunk a paradicsommal, de oda se neki!:) Nagyon szépek, most kezdenek el tömegesen pirosodni. Tegnap a kis unokámmal Zsozsókával leszedtük, ami eddig megpirosodott, várok pár napot, hogy teljesen megérjenek és mondjuk a hét elején ezt az adagot befőzöm.
Innentől remélhetőleg folyamatosan érik majd, mert zöld az rengeteg van rajta.

Az idén is a hagyományoknak megfelelően, Édesanyám receptje szerint fogom elkészíteni:

Kb. 6 kg jó érett, egészséges paradicsomot megmosok. Szárát, csumáját, esetleges hibás részeit kivágom.
A paradicsomot összedarabolom. Adok hozzá néhány megmosott, kicsumázott zöldpaprikát, 1-2 fej megtisztított, de egészben hagyott vöröshagymát, néhány szál zeller zöldet és petrezselyemzöldet. Picit sózom, ha kell kevés cukrot, vagy édesítőt is adok hozzá. Addig főzöm, amíg sűrű, pépszerű nem lesz. Ekkor átpasszírozom, ismét felforralom, forrón üvegekbe töltöm, az üvegek tetejére teszek egy csipetnyi nátrium benzoátot, lekötöm, majd száraz gőzben hagyom kihűlni.

Megjegyzés:

Az alaposan kitisztított üvegeket, hogy el ne pattanjanak a forró paradicsomlétől, egy nagyobb lábasban, kevés vízbe állítom és jól felmelegítem. Ezáltal az üvegek és átmelegednek és egy sem fog elpattanni.

2013. augusztus 21., szerda

Paradicsomos burgonyafőzelék

Ma kettesben voltunk a kis Zsozsókával, ezért az ő kedvére készítettem a paradicsomos burgonyafőzeléket.
Főleg, hogy van a kertben bioparadicsom!:) Mivel kicsikémnek még csak 2 kis foga van alul, ezért feltétnek kicsit megpirított darált húst készítettem. (Főtt hússal én nem szeretem.)
Hozzávalók:  

80 dkg nyers,tisztított burgonya 
4-5 nyers paradicsom, paradicsomlé, v. sűrített paradicsom hígítva 
ízlés szerint cukor, 
só, 
1 csokor zeller zöld, 
kis fej reszelt vöröshagyma 
szükség esetén 1 ek. étk. keményítő 

Elkészítése: 

A vékonyra szeletelt burgonyát a lehéjazott és feldarabolt paradicsommal felteszem főni, vagy felöntöm annyi paradicsomlével, amennyi éppen ellepi. (A nyers paradicsomokat kicsit megnyomkodom, hogy levet eresszenek, ne keljen vizet adni hozzá.) Teszek bele reszelt vöröshagymát és zeller zöldet. Sózom, ízlés szerint cukrozom és addig főzöm, amíg a burgonya megpuhul. Ekkor kissé összetöröm a burgonyát a burgonyanyomóval, ezzel sűrítem. Ha mégis szükség lenne még egy kis sűrítésre, étkezési keményítővel sűrítem. 
Feltét lehet főtt hús, sült hús, fasírt, sült virsli, tócsni, stb.


2013. augusztus 18., vasárnap

Roza szelet

Addig-addig morfondíroztam azon, hogy milyen süteményt süssek - lévén, egyikhez ez nem volt, másikhoz az - hogy a végén kitaláltam egy süteményt, amit szerénytelenség nélkül Roza szeletnek neveztem el:)
Hozzávalók:

Tésztához:

15 dkg vaj vagy 10 dkg zsír
40 dkg liszt
10 dkg cukor
3 tojás sárgája
1 evőkanál tejföl
1/2 cs. sütőpor

Tésztára:

25 dkg lekvár
25 dkg dió

Következő réteg:

4 tojásból piskóta

Piskótára:

25 dkg lekvár
25 dkg darált mák

Tetejére:

3 tojás fehérje
5 dkg cukor

Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, melyet negyed órára beteszünk a mélyhűtőbe, majd kizsírozott-lisztezett tepsibe (25 x 35 cm) reszeljük.
A töltelékhez a diót a lekvárral összekeverjük és a tepsiben levő tésztára simítjuk. Előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük.
Közben 4 tojásból piskótát készítünk és az elősütött diós linzer tetejére simítjuk. Újabb 10-12 percig sütjük, hogy a piskóta már rózsaszín legyen. Közben a mákot is összekeverjük a lekvárral és a piskóta tetejére kenjük. 5-6 percre visszatesszük a sütőbe, közben a tojásfehérjéből a cukorral és pár csepp citromlével kemény habot verünk, majd a lekváros mák tetejére kenjük. Most
már csak annyi időre tesszük vissza a sütőbe, míg a hab egy kicsit megpirul
.

Az éppen kisült sütemény:

2013. augusztus 17., szombat

Sárga szilvalekvár, bodzalekvár

A minap erősen fogadkoztam, hogy ha kiejtem a számon, hogy lekvárt akarok főzni, zárjanak a pincébe...:)
Éppen akkor fejeztem be a sárga szilvalekvár főzését. Nem is a főzésből volt elegem, a sárga szilva nem magvaváló, oda kell figyelni, mert a maggal elég sok gyümölcshús is kidobódhat.
Erre - mit ad Isten - látom, csodásan megérett a bodza az udvarunkban. Máris piszkálni kezdett a dolog:)
Két éve főztem bodzalekvárt, akkor a régi, hagyományos főzési módszerrel, miáltal olyan sűrű lett a lekvár, hogy ami maradt, azt már csak úgy lehet kirobbantani az üvegből. Ezért elhatároztam, az idén - az általam kevéssé kedvelt - zselésítővel főzöm a lekvárt.
Finom lett, eléggé sűrű is, én pedig megnyugodtam, hogy ezt sem hagytam ki:) Valamiért az a gondolat motoszkál a fejemben, hogy főzzek lekvárt, amennyit csak lehet, az idén sok gyümölcshöz hozzájutottam, ki tudja, jövőre hogyan lesz... Legalább lekvár legyen.
Azért még a kék szilva beérését nagyon várom:) A szilvalekvárt ki nem hagynám!:)

2013. augusztus 16., péntek

Még egyszer a fogyásomról.

Tegnap nézegettem a régebbi bejegyzéseimet. Aztán kicsit rosszul esett, hogy -17 kg-nál azt a hozzászólást kaptam, mennyit tesz egy jól szabott, vagy előnyös(?) ruha... Nem lényeges szó szerint idéznem.
Most a -27 kg-nál, majdnem ugyanabban a ruhában fényképeztek le.
A bal oldali kép 2011. május 26-án, 97 kg-osan, a másik ma, 70 kg-osan készült:

2013. augusztus 13., kedd

Rizses hús

Az a helyzet, most, hogy itt vannak az unokák, és a Péterfiam sem minden ételt fogyaszt szívesen, megnehezedett a helyzet. Eddig akkor főztem olyat, amit Péter nem szeret, amikor a 24 órás szolgálatát töltötte. Igen ám! De azokat az ételeket az ikrek sem eszik meg:( Sőt! Holnapra lecsót terveztem, nagy szerencse, hogy maradt a mai rizses húsból, mert főzhettem volna nekik még valamit.
Hozzávalók:

(ez most csirke pörköltalapból készült)
60 dkg sertés lapocka
1 fej vöröshagyma
3 ek. étolaj
6 dl rizs
12 dl forró víz
2-3 marék zöldborsó
2-3 tk. örölt paprika

bors

Elkészítése:

A vöröshagymát apró kockákra vágtam, majd az olajon, kissé megsózva, fedő alatt puhára pároltam. Ekkor ráöntöttem a rizst és nagy lángon addig pirítottam sűrűn kevergetve, amíg a  rizs kifehéredett. (Közben a húst kockákra vágtam.) Megszórtam a rizst őrölt paprikával, rátettem a húst, a zöldborsót, kicsit megfuttattam őket közösen és az odakészített forróvízzel felengedtem. A sütőt kis lángra már előre bemelegítettem, mikor a rizses hús újra felforrt, lefedtem és betettem a sütőbe. Ott mindenféle kevergetés-kavargatás nélkül addig főztem, míg a hús megpuhult.
Savanyúsággal tálaltam.

2013. augusztus 11., vasárnap

Habos lekváros-diós linzer


Hozzávalók:

Tésztához:

15 dkg vaj vagy 10 dkg zsír
40 dkg liszt
10 dkg cukor (v. ennek megfelelő mennyiségű por alakú édesítőszer)
3 tojás sárgája
1 evőkanál tejföl
1/2 cs. sütőpor

Tésztára:

3-4 ek. lekvár
15 dkg dió
2-3 ek. cukor

Tetejére:

3 tojás fehérje
5 dkg cukor

Elkészítése:

A hozzávalókból tésztát gyúrunk, melyet negyed órára beteszünk a mélyhűtőbe, majd kizsírozott-lisztezett tepsibe (25 x 35 cm) reszeljük.
A töltelékhez a diót, a lekvárt és  a cukrot összekeverjük és a 
tepsiben levő tésztára simítjuk, Előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. 
A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk és a diós krém tetejére simítjuk, majd  annyi időre tesszük vissza a sütőbe, míg a hab egy kicsit megpirul.



2013. augusztus 10., szombat

A mi gazpachonk - langyosan

Mit csináljak, a gyümölcslevesen kívül nem szerettem meg a hideg leveseket:( Még a paradicsomlevest is inkább ívólé formájában iszom hidegen... (Mindenkinek lehet hibája:))
Ezért aztán, elkészítettem a magam verzióját és várakozáson felül ízlett a családnak! Úgyhogy, étlapra felvéve!:)
Hozzávalók: 

2 nagy burgonya meghámozva és apró kockákra vágva 
25 dkg szikkadt kenyér héj nélkül, kockákra vágva 
1 l. víz 
4 nagy érett paradicsom, lehámozva, kimagozva, és kockákra vágva 
l piros, v. sárga húsú paprika kimagozva és kockákra vágva 
1 kis fej vöröshagyma,apró kockákra vágva 
1 kígyóuborka meghámozva és kockákra vágva 
1 gerezd fokhagyma összenyomva 
6 dl paradicsomlé 
3 ek. vörösborecet 
3 ek. étolaj 
1 kk. só 
frissen őrölt bors 
1 zellerszár tisztítva és kockákra vágra 

Hozzá: fokhagymás pirítós 

Elkészítése: 

A hozzávalókból pár kanállal félreteszünk, díszíteni. A többi hozzávalóból levest főzünk oly módon, hogy mindent beleteszünk egy fazékba, a boreceten kívül és csak addig főzzük, míg a burgonya kicsit megpuhul, de a zöldségek még ropogósak. A borecettel ízesítjük még. 
Ekkor tányérokba szedjük, a félretett zöldségekből teszünk minden tányérba és jól megfokhagymázott pirítóssal tálaljuk - langyosan!:) 

/A Világkonyha c. kiadvány alapján/

A képen sajnos, nem mutat az utólag beletett zöldségek színkavalkádja:( Kicsit sok lével mertem...:(


2013. augusztus 4., vasárnap

Túrós-baracklekváros isler

A süteményre és leírására Évánál, a Takarékos konyha írójánál bukkantam, itt!
Ami miatt nagyon mérges voltam magamra, az az, hogy képes voltam a használhatatlan tortabevonó csokoládéval kísérletezgetni, mikor még sosem sikerült azzal szép, sima felületet elérnem:( Ha nem lett volna a konyhában az este olyan hőség, hát, biz' Isten, nekiállok és elkészítem az én jól bevált csokimázamat, ezt meg lekaparom!:(

 Hozzávalók:

 tészta:

30 dkg. liszt, 

10 dkg. porcukor
 20 dkg. margarin,
 1 db. tojás, 
10 dkg. csokoládé,
 2 ek. olaj,

 töltelék:  


25 dkg. túró, 

10 dkg. tejföl, 
5 dkg. porcukor, 
1 cs. vaníliás cukor, 
2 ek. búzadara, 
sárgabarack.

Elkészítése: 


A liszthez tettem a cukrot majd a margarinnal elmorzsoltam  és hozzá tettem a tojást. Jól összegyúrtam és fóliába csomagolva a hűtőbe tettem 20 percre.   A tésztát vékonyra kinyújtottam kb. 3 mm-esre, majd egy nagy szaggatóval  ( 8 cm. átm.) kiszaggattam. Előmelegített sütőben 180 fokon  megsütöttem. Kb. 15 perc elég  a sütéséhez.  Mikor kihűlt, a csokoládét felmelegítettem és megkentem a tésztákat vele.  A krémhez való alapanyagokat összekevertem .Mikor már a csokiréteg megdermedt  sárgabarackkal megkentem, kanállal pakoltam a túrós töltelékből és a másik lapot is lekvárral megkenve ráhelyeztem a túróra.


És ez lett a "ronda és finom" sütemény:(

Már a sütemény összeállításakor gondolkodtam azon, hogy a recept szerinti 10 dkg csokoládé után a 2 ek. olaj mi célt szolgálhat? (A recept nem írt róla semmit... )Azóta kiderült a csokit azzal kellett volna "higítani". Jó pap is holtig tanul. De ezentúl maradok a saját készítésű máznál:)
Fogtam magamat és kijavítottam:
Nnnahh! Pfühh! (homlok töröl:))



2013. augusztus 3., szombat

Nigella "leskelődő békái" yorkshire pudinggal, salátával

Tegnap este a Paprika Tv-ben láttam Nigella műsorát. Ez a jópofa nevű étel megtetszett, ma el is készítettem:)
Hozzávalók:
(4 személyre)

A húsgombóchoz:

25 dkg darált hús (Nigella az ő sütni való chorizó kolbászukat használta, kinyomta a bélből a húst. Ő tovább nem is fűszerezte.)
kevés vöröshagyma krém
kevés fokhagyma krém

bors
őrölt paprika

A yorkshire pudinghoz:

30 dkg liszt
4 tojás
4 dl tej

olaj

Bármilyen friss saláta.

Elkészítése:

A húsgombócokhoz a húst a fűszerekkel ízesítem, és 12 diónyi gombócot formálok  belőle. Félreteszem.
A yorkshire puding hozzávalóiból sűrű palacsintatésztát készítek (az olaj nem bele kell!) és legalább 1 óra hosszat állni hagyom.
Az olajat egy serpenyőbe, vagy közepes méretű tepsibe öntöm, felforrósítom és a húsgombócok mindkét oldalát szép pirosra sütöm. Ezután óvatosan ráöntöm a puding masszáját és előmelegített 200 fokos sütőben szép barnáspirosra sütöm. (Legközelebb kicsivel nagyobb tepsit használok, hogy a tészta vékonyabb és hólyagos legyen, de így is nagyon finom volt:)
Tálalásnál salátát és ketchupot kínálunk hozzá.

2013. augusztus 1., csütörtök

Cukkinis tészta

Jártamban-keltemben találkoztam sokféle cukkínis tészta recepttel, de valahogy nem érintett meg egyik sem.
Ma, amikor feltettem a kérdést, mi legyen a második a zöldbableves után, Zsófika menyem javasolta, csináljunk cukkínis tésztát. Véletlenül ugyanis az uborkák között kikelt egy tő cukkíni is:) Méghozzá a gömbölyű fajta...
(Kép eredete: kolibrikerteszet.hu)

Így hát az ő receptje szerint készítettem el a tésztát.

Hozzávalók:
(4 személyre)

80 dkg legyalult cukkini
Fél kg fusili, v. bármilyen más tészta
bors
2 dl főzőtejszín
1 fej vöröshagyma
3-4 ek. étolaj
petrezselyemzöld
snidling

Elkészítése:

A vöröshagymát apró kockára vágtam és az étolajon, kissé megsózva, fedő alatt üvegesre pároltam. Ekkor hozzáadtam a legyalult cukkinit, kissé megsóztam, borsoztam, majd nagy lángon addig pároltam, míg a saját leve elpárolgott. Ekkor hozzáöntöttem a főzőtejszínt, még egyet forraltam, majd beleöntöttem a közben kifőtt tésztát.
Tálalásnál vágott petrezselyemzölddel és vágott snidlinggel szórtam meg.

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...