2013. szeptember 30., hétfő

Lecsós szelet galuskával

Már elég régen készítettem lecsós szeletet... A legutóbb készített lecsós szelettől abban különbözik,
hogy a megpuhult húsra ráöntöttem a lecsót, majd tálalni is így tálaltam.

Rántott karfiol és -grillgomba rizzsel

volt a mai ebéd.
 Előtte tyúkhúsleves volt sok zöldséggel, cérnametélttel, ehhez még tartármártás, desszert ohne:)
Holnapra pedig lecsós szeletet készítettem, leves az maradt, már csak galuskát szaggatok ki frissen.
Holnap kezdődik, vagy folytatódik(?) a kora tavasszal megkezdett felújítás... Reménykedem, nem húzódik el annyira, mint a tavasszal. Most még tán melegek a falak, akkor meg még őrizték a téli hideget...

2013. szeptember 28., szombat

Az Év Fája verseny, 2013.

Az idén is - hasonlóan  a tavalyi Év Fája versenyhez - megrendezésre kerül a 2013-as év Év Fája verseny.

Kérlek Benneteket, ha nincs a listán olyan fa, ami a szívetekhez közelebb állna, szavazzatok a

Mi hársunk (kislevelű hárs) - Gyönk

fára. Ez a fa az én megyémben található és jelenleg a 11. helyen tudtok rá szavazni!

Köszönöm szépen!:)




2013. szeptember 27., péntek

Birsalma kompót télire

Az idén nem tudom, mi lehet az oka, de felénk minden gyümölcsfa csúcsrajár... Rengeteg gyümölcs van rajtuk.
Ez persze nagyon jó, csak felmerül az emberben, hogy nem ezt követi-e a hét szűk esztendő...
Már többször említettem, mindent úgy teszek el, ha jövőre esetleg kevésbé lenne szerencsés a termés, akkor se legyünk lekvár, befőtt, savanyúság nélkül.

A birsalma általában nem tartozik a háziasszony kedvencei közé, ha a kimagozás, lehéjazás nem könnyű feladatára gondolunk.
Éppen Zsanuária blogját lapozgattam, amikor  megláttam a tavaly készített birskompótját. 
Nosza, uccu, gyorsan összekapkodtam a birsfa alól közel a megfelelő mennyiséget és nekiláttam.
Egészen apró változtatással az ő általa leírtak szerint készítettem el.
(Nekem szokatlan a befőtt tartósító... De én is azzal készítettem:)
Annyival kevesebb gyümölcsöt szedtem össze, hogy nekem nem lett 4 üveggel, csak 3-mal. De sebaj.
Mint említettem, rengeteg birs van a fán.
De egyetértek (Zsanuária) Anikó gondolataival:
 "hátha hosszú lesz a tél".

Babgulyás

Már a készített ételek is azt sugallják, hogy itt van az ősz:)
Egyik kedvencünk, a babgulyás készült ma ebédre.
Finom, forró, csípős, sűrű, ízletes!:) 
Tejföllel és ecettel tálaltam.

Őszibarack lekvár

Van az udvarunkban egy barackfa. Én hoztam pár éve, mert az általam oly nagyon szeretett, "szőlős" barack néven ismert fajta termett rajta.
Az idén van először sok termése, mire ki is derült, Parasztbarack az ő becsületes neve. Valóban!:) Én azért hívtam szőlős baracknak, mert régen a szőlőkben sehonnan nem hiányozhatott:)
Kissé hamar tönkremegy, ezért mentettem a menthetőt és pár üveg finom lekvárt főztem belőle. A jól bevált sárgabarack lekvár receptje szerint!
Az idén legjobban a lekvár mennyisége alakult... Savanyúság kellene még. Remény van, mert még nagyon sok a zöld paradicsom, a kisdinnye, még egy kis káposzta, paprika, aztán uccu!

A lekvárokhoz visszatérve, valószínűleg még főzök valamiből lekvárt, az tuti!:) Lehetőségeim vannak:
pl. birs, sütőtök, kökény - ha le nem lopják. Lassan a kamrában már talpalatnyi hely sem lesz, de üsse kavics!:) Sokan vagyunk: 5 felnőtt, mindjárt 5 gyerek. Meg azért a Tesómnak is szoktam adni olyasmit, amiről tudom, neki nincs.
Egy szóval, nem kell aggódnom, hogy ránk romlanak a lekvárok, savanyúságok, paradicsomlevek, szörpök. Jut eszembe, szörpök! Abból elég kevés lett, de beosztással él az ember.

Azt észrevehettétek, hogy a süteményfélék elég csekély számban fordulnak elő nálam... Már ez is egy lépés az egészséges(ebb) életmód felé. Ha mégis készítek, mindig a legkisebb tepsiben, hogy hamar elfogyjon, ne lehessen rájárni. Pedig, ahol ennyi-féle lekvár van, ott eleve adott lenne az ilyen-olyan sütemények készítése. Nem. Minden lekvár a legkevesebb cukorral készült, mindegyikről kijelenthetem, tuti bio. Csak hát akár bio, akár nem annyira, szénhidrát ezekben is van bőven.
Csak hogy egyőnk se feledje, kitartóan ügyelek a súlyomra, az elfogyasztott szénhidrát mennyiségére. A cukrom is rendben van. A többi bajon nem segít se a sütemény, se a koplalás:)

2013. szeptember 24., kedd

Rakott krumpli kicsit másképp, friss vegyes salátával.

A napokban készített oldalasból és párolt káposztából még volt egy kevés, de annyi nem, hogy egy kis átalakítás nélkül elég lett volna ebédre. Igaz, csak a kis Zsozsóval kettőnknek kellett ebédet készíteni, ezért azzal kezdtem, hogy az oldalas húsos részét ledaráltam, lévén, a kislány még nem tudja a húst elrágni. Arról nem beszélve, hogy így sokkal több jutott a rakott krumpliba, mint ha csak felszeletelem. Még a maradék káposztát és egy nagyobb, héjától megfosztott paradicsomot is beleképzeltem...
Aztán egy jénai edénybe szépen elkezdtem összerakni a hozzávalókat: szeletelt burgonya, sózva, enyhén borsozva, rá a darált sült húsból egy kevés, a paradicsom fele vékonyra szeletelve, majd pár kanállal az étolajjal összemelegített tejfölből. És ezt ismételtem, amíg a hozzávalók tartottak.
A tetejét burgonyával zártam le, még tettem rá a tejfölből, majd megszórtam friss, vágott petrezselyemmel és lefedve betettem a sütőbe, hogy összemelegedve az ízek is összeérjenek.
Amíg a rakott krumpli összemelegedett, készítettem egy vegyes salátát, hagyma, paprika, paradicsom, alma összetevőkből, ezeket enyhén sóztam, borsoztam, kis édesítővel és ecettel ízesítettem, majd snidlinggel szórtam meg. 



2013. szeptember 22., vasárnap

Sült oldalas vele párolt káposztával, krumpli gancával, máglyarakás

Már a hó eleji nagy bevásárlás óta készülök ennek a finom, igazi őszi ételnek az elkészítésére.

Sült oldalas vele párolt káposztával, krumpli gancával 

Legközelebb figyelmeztetem magamat, hogy készítsek fázisfotókat.
Hozzávalók:
(6-8 fő részére)

1 kg sertés oldalas
1 kg savanyú káposzta
1 kg burgonya
0,5 kg liszt
1 dl étolaj
bors

Elkészítése:

A burgonyákat meghámozom, kockákra vágom, és sós vízben puhára főzöm. A levét elteszem egy tálba, mert később szükségem lesz rá. A burgonyákat összetöröm, visszateszem a tűzre és a levét folyamatosan visszaadagolom rá. Közben lisztet szórok hozzá, folyamatosan kevergetem, nehogy összecsomósodjon. Addig főzöm, amig sűrű masszát nem kapok. Ha kihűlt, teszek bele két tojást, jól elkeverem és félrerakom. A savanyú káposztát leöblítem, jól kicsavarom, kinyomogatom belőle a vizet. Tálba rakom, megsózom, megborsozom, hozzáadom az olajat és jól összekeverem. Egy tepsiben egyenlően eloszlatom, forró sütőben kissé megsütöm. Egy kistányérra kiszedek a káposztából, majd félrerakom. Kanállal a krumpli gancából kis galuskákat szaggatok, és szép sorban a tepsiben sült savanyú káposzta tetejére rakom. A félretett savanyú káposztát rászórom. Ezt az egészet visszateszem a sütőbe és negyed órát tovább sütöm. Az oldalast feldarabolom, két dl olajjal, sóval meghintem, lábosban kis vízzel fedő alatt megpárolom, majd a fedőt levéve ropogósra sütöm. Az elkészült oldalasokat a savanyú káposzta és a ganca tetejére helyezem. Az oldalas zsírjával kicsit meglocsolom, visszatolom a forró sütőbe, és pár percig összesütöm. 
Tálaláskor kiveszem a tepsiből és szépen tálra rendezem.

Desszertnek pedig máglyarakást készítettem. Az jutott eszembe, hogy így, szüret tájékán készíthetjük akár szilvával, szőlővel, vagy a szőlőskertekben termő, fehér húsú, késői őszibarackkal is. Csak próbálkozzunk bátran! A több levet tartalmazó gyümölcsök még előnyösebbek.


Aki teheti, ne hagyja ki!!!

(Kép: http://szekszard.varosom.hu)

2013. szeptember 17., kedd

Vaddisznópörkölt burgonyával

Most az a helyzet állt elő, hogy más tollaival ékeskedem. Ámbár nem, mert elmesélem, hogy életembe először ettem vaddisznópörköltet. Péteremék, ha szolgálatban vannak, rendszeresen főznek. És hogy, hogy nem, vaddisznópörkölt már nem is egyszer volt. Kérdeztem, mennyivel szállnak be fejenként? Mondta, az attól függ, ki akar enni, de akkor az korlátlanul vehet, amíg van. Visszakérdezett, miért? Mondtam, hogy szeretnék befizetni egy adagra... De mondta, hogy szükségtelen, mert ő mindig csak egy adagot eszik, de van, aki később is eszik még. Tehát: hozott nekem egy adag - szerintem professzionálisan elkészített - vaddisznópörköltet!:)
Én pedig igyekszem ehhez méltó képpel bemutatni, sőt a nevét is feljegyezni az ügyes szakácsnak:)
A teríték
És a vaddisznópörkölt burgonyával, kovászos uborkával és egy pohárka szekszárdi kékfrankossal...
Akár csak, ha vendégségben lettem volna:)
(A vaddisznópörköltet készítette:  Szombathi Gábor tűzoltó főtörzsőrmester. A bor a szekszárdi Mészáros Borházból származik, a kovászos uborka saját gyártmány:)

2013. szeptember 15., vasárnap

Szilvalekvár főzés

Sajnos, még  ezen a 2,5 kg szilván kívül többet nem sikerült "jó áron" szereznem. No, de sebaj, ezt is megfőzöm. Zsófika menyemnek - aki ugye kismama - tuti lesz fini szilvalekvárja! :)
A szilvát alaposan megmostam, kimagoztam.
 Egy megfelelő lábast 20 %-os ecettel "kiöblítettem", ami azt jelenti, hogy beleöntöttem egy kevés ecetet és ügyeltem, hogy az edény alját-oldalát mindenhol beecetezzem. A gázlángra lángelosztót tettem és takaréklángon kezdtem főzni, lefedve - hogy hamarabb levet eresszen - a szilvát. Amikor ez megtörtént, levettem a fedőt és a továbbiakban már anélkül főztem a szilvát. Kevergetni nem szabad. Legalább 8-10 óra hosszat eltart ez a művelet.
A szilvának egyre kevesebb leve lesz, egyre kellemesebb, édes szilvaízű, kezdődő lekvár állagú 5 óra elteltével.
Aztán éjfél felé, a 11. órában ismét visszatettem a lekvárt a lángra, ott fejeztem be.

 Visszaemlékeztem, Édesanyám mindig azt mondta, akkor van készen a szilvalekvár, amikor a bőre összepöndörödött és kellően (ez ízlés dolga) sűrű... Ez egy fél óra elteltével már megfelelt ezeknek a kritériumoknak:)
Üvegekbe raktam őket és mehettek csicsikálni - velem egyetemben - a meleg takaró alá:)
Ha nem sikerül több szilvát beszereznem, akkor gyógyászati céllal tartogatjuk, kivéve, ha a kismama megkívánja:)) Péter fiamról nem is beszélve!:) És akkor már kicsi szívem, Zsozsóka sem maradhat ki a lekvározásból:))

2013. szeptember 10., kedd

Vörösbársony torta

Amikor májusban megsütöttem az első Vörösbársony tortámat, megemlítettem, hogy legközelebb a hozzávalókat - mivel a tésztája a muffinéhoz hasonlatos - muffin technikával is fogom összeállítani, mert az első torta tésztája nekem kicsit tömött volt...
És mivel próba szerencse, most tényleg úgy jártam el, ahogy a muffinnál szokásos... És legnagyobb örömömre a tésztája sokkal könnyebb, levegősebb lett, mint előzőleg.
És a tészta színe is megelégedéssel töltött el. (Az előzőnél kevés volt az ételfesték és a kakaó mennyiséget már belekevertem a lisztbe. Így kicsit barnásabb volt.)
Azt hiszem, ez a torta még sokat fog szerepelni családi ünnepeken:) 

2013. szeptember 9., hétfő

Paradicsom főzés 3.

Lassan már unalmassá válik, hogy majdnem hetente azt posztolom be, hogy paradicsomot főztem. De ez van!:) Hála az égnek, az idén nagyon bőséges a paradicsom termésünk. Harmadjára főztem be... Említettem már, hogy kötve vagyok az edényhez, a 16 literes bográcsunk a legnagyobb. (De tervezem, jövőre ne legyen ilyen megkötöttség, veszünk egy naaaaagy fazekat:) Vagy olyan se lábas, se fazék alakút. Akkor abban kényelmesen főzhetek lekvárt is, bármit.
A mai "termés"
(11 üveg, 7 liter paradicsomlé.) Eddig összesen: 24,2 liter. Húúú, nagyon örülök. Ennyi még sosem volt:))
Ma beszéltem a Tesómmal, ha sárgabarack áron - azt ugyanis ingyen szerzett nekem a Tesóm:) - van valakinek szilvája, szeretném, ha segítene, ugyanis szilvalekvár-főzhetnékem van!:) 

2013. szeptember 8., vasárnap

Húsleves, töltött hús, párolt káposzta, muffin

Röviden ez volt a mai ebédünk:)
A húslevest összegyűjtött csirkemell csontokból és bőrökből főztem, jó sok zöldséggel és cérnametélt híján ismét daragaluskával.
Kolbásszal töltött lapocka egyben sült burgonyával, párolt káposztával és -körtével.
A párolt káposztát  savanyított káposztából készítettem. Nagyon finom lett. Ízlett mindenkinek. Megállapítottuk, ha ez most ilyen finom lett, a többi káposztás étel is tuti jó lesz az általam eltett káposztából. Ennek örülök és meg is nyugodtam.

A desszert körtés-gyömbéres muffin volt gesztenyés-mogyorós kakaókrémmel, cukormázzal.
Eddig még nem tettem cukormázat olyan sütire, amit utána hűtőbe kellett tenni... A cukormáz nem keményedett meg:( Még elég meleg volt ahhoz, hogy nem hagyhattam elöl a krémes süteményt.

És itt merült fel bennem először, hogy akkor ez most muffin, vagy cupcake?
Mivel magamtól csak sejtettem a választ, pontosan utánanéztem. Itt találtam rá a válaszra, amelyet
ide be is másolok.

"A színes, díszes cupcake-ek egyre kedveltebbek nálunk is születésnapi bulikon, leánybúcsúkon, esküvőkön, mivel mindenki egy saját kis mini tortácskát kaphat, ahogy csak szereti. A muffinok pedig remek reggeli sütemények."
13.JPG12.JPG
(Ezt eddig egyáltalán  nem így gondoltam:)) Főleg, hogy inkább cupcake lett a sütim, de a tésztája meg muffin:))

2013. szeptember 7., szombat

Zöldbableves daragaluskával, kínaias csirkemell currys-kókuszos rizzsel

Zöldbableves
Hozzávalók:

40 dkg fagyasztott zöldbab v. 1 ü. zöldbab, 
(nyáron 40 dkg friss zöldbab)
1 nagy sárgarépa
1 nagy fehérrépa
kisebb fej vöröshagyma
petrezselyemzöld
cukor
örölt paprika
1 evőkanál liszt
étolaj

Elkészítése:

A sárgarépát, a fehérrépát karikára vágom, a vöröshagymát apró kockákra,  a petrezselyemzöldet apróra.
Egy fazékba annyi étolajat öntök, hogy az alját éppen belepje. Felforrósítom és beleöntöm a zöldségeket és a zöldbabot. (Nyáron a frissen vágott zöldbabot is! Az üveges zöldbabról egy pohárba leöntöm a levét és félreteszem.) Megsózom, megszórom kevés cukorral - ettől egyrészt édeskés íze lesz, másrészt a zöldbabnak megmarad a szép élénk színe -, majd fedő alatt párolom őket kb 10 percig. Ekkor szórok rá egy mokkás kanál őrölt paprikát és ha a tésztát nem főzöm bele, akkor egy evőkanál lisztet. Felöntöm kb. 2,5 liter forró vízzel. Ha üveges zöldbabból készül, a zöldbab levét is hozzáöntöm. Addig főzöm, míg a zöldségek és a zöldbab megpuhulnak.  Megkóstolom, ha kell még teszek bele sót, cukrot. Ha jónak találom, beleszórom a petrezselyemzöldet és üveges zöldbab esetén most öntjük bele a zöldbabot. (Ezzel egyet forraljuk, egyébként a leves elkészült.)
Tejfölt és ecetet kínálok hozzá. (Mi nagyon tejfölösek és ecetesek vagyunk:))
Levesbetétnek kis kocka tésztát veszek, vagy készítek, amit vagy belefőzök - az esetben kimarad a liszt, vagy külön sós vízben főzöm ki és csak tálaláskor teszem a levesbe. Ma daragaluskát készítettem, amit belefőztem a levesbe.

Hozzávalók:
(4 személyre)

1 egész csirkemell kicsontozva, csíkokra vágva
1 lehéjazott paradicsom
1 tv paprika
1 fej vöröshagyma
2 ek. szójaszósz
1 tk. halszósz
2-3 ek. kukorica keményítő
2-3 ek. étolaj

Elkészítése:

A csíkokra vágott csirkemellet megszórom a kukorica keményítővel, majd jól összekeverem. A wokban felforrósítom az olajat, és mielőtt füstölni kezdene, beleöntöm a csirkemell csíkokat és egy fakanállal kevergetem-fordítgatom, hogy a húsok ne ragadjanak össze és minden oldaluk átsüljön. Amikor a hús már kellően kifehéredett, rádobom a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, karikára vágott tv paprikát és együtt pirítom a hússal. Kb. 5 perc után hozzáadom a lehéjazott és szeletekre vágott paradicsomot is. Ezzel csak átforgatom/átforrósítom. Öntök rá szójaszószt és halszószt (ha nincs halszósz, elég a szójaszósz), kicsit átpirítom a szószokkal is, majd tálalásig langyos sütőbe teszem.

Currys-kókuszos rizs

Hozzávalók:
(4 személyre)

3 dl hosszúszemű rizs
2-3 ek. étolaj
fél tk. csípős curry
2-3 ek. kókuszreszelék
őrölt bors


Elkészítése:

Egy megfelelő edényben felforrósítom az olajat, ráöntöm a rizst, megsózom és addig pirítom, amíg a rizs kifehéredik. Ekkor rádobom a curryt, az őrölt borsot, a kókuszreszeléket, pár pillanatig együtt pirítom őket, majd felöntöm 6 dl forró vízzel. Amint újra felforr, lefedve  langyos sütőbe helyezem és kb. fél óra alatt el is készül.
Tálaláskor egy nagyobb petrezselyemlevéllel díszítettem, de ennek hiányában frissen vágott petrezselyemzölddel is megszórhatjuk.
Egy kis tálkába nyomkodtam a rizst és a tányér közepére helyeztem, köré tálaltam a kínaias csirkemellet.

2013. szeptember 5., csütörtök

A paradicsom meg csak érik, érik...:))

Ez kissé elmaradt poszt, mert a paradicsomokat hétfőn főztem...
Kicsit muszáj is volt, mert többségét már előző héten csütörtökön leszedtük. Kellően utóértek:)
Szerencsére, jócskán van még utánpótlás:)
Ez a 10 üveg konkrétan 6,7 liternyi paradicsomlé:)

2013. szeptember 4., szerda

A savanyított káposzta

Megígértem, meg már kérdeztétek is, hogyan sikerült a káposzta savanyítás?
Július 26-án kezdtem hozzá a műveletnek. Mivel a pincébe raktam le a káposztás edényt, elég későn kezdett el "dolgozni" a káposzta. Utána hetente leszedtem róla a keletkezett habot, lemostam a tányért, amivel le volt szorítva és az alsó követ, ami zacskóba volt kötve, de beleért a lébe. Letörültem körben a káposztalé szélénél az ott maradt felesleges dolgot, visszapakoltam és újabb egy hétig békén hagytam. Kb. 2 hete, hogy felhoztam a pincéből a kamrába. Akkorra már érettnek tűnt a káposztám, de nem akart savanyú lenni. Csak sós volt, de az nagyon:( Tanulság, jövőre nem teszek minden kg káposztára 3 dkg sót!!
Itt a kamrában még egy kicsit felgyorsult az érés folyamata. Ma elővettem, leszedtem a tetejét, és lám, egy réteg káposzta alatt szép sárga, ropogós, jóízű, kicsit sós, mint savanyú, de teljesen élvezhető káposzta fogadott!:)
Határtalan az örömöm!:) Igen ám! De itt állok több, mint 10 kg-nyi finom savanyú káposztával... Rendben van, a családban osztogatom. De még akkor is jócskán marad. Erre eszembe jutott, valahol olvastam, hogy üvegekbe rakva sokkal tovább eltartható... Csak már nem találtam meg, hogy hol olvastam!:( Mindegy. Előszedtem egy csomó üveget, teletömködtem őket káposztával. Hogy a tetején ne levegő legyen, felforralt/lehűtött vizet és benne egy kis nátrium benzoátot öntöttem rá, majd celofán és a csavaros tető.
Az első négy üveg káposzta:
Ha mindet sikerült üvegbe raknom, arról is teszek be egy képet:)
Attól, hogy kissé sós a káposzta, nem vagyok elkeseredve, mert egyszerűen a készülő ételt már lehet, egyáltalán nem kell sózni. Más baj nem lesz vele! Ki nem mosom, sok értékes tápanyagot mosnék ki belőle... Ha nyersen esszük, legfeljebb kicsit több vizet iszunk utána:))
Íme, lemértem, nettó 10 kg savanyú káposztám van...:)

2013. szeptember 2., hétfő

Képes beszámoló a tegnapi születésnapi partyról (a teljesség igénye nélkül:)

Érkeznek a vendégek Zsozsóka fogadja őket
(Lilike türelmesen várja, hogy visszakapja kis kedvencét:)
Apa főzi bográcsban a pörköltet
Laci bátyus és apa készítik a szülinapi lufikat. A megterített asztalok.
Az ünnepelt elfoglalta a főhelyet
Megkezdődött az ebéd
Zsozsóka imádja a pörköltet
(A pörköltön kívül volt még rántott szelet, körtével sült csirkecomb, sült csirkeszárnyak, rántott patisszon és -gomba, puliszka, gombás rizsköret, galuska a pörkölthöz, görög saláta,  két féle sós és háromféle édes sütemény, valamint a két ünnepi torta. A felsorolt ételek fele helyben készült, másik felét a másik mama készítette és hozta helybe. Volt 4 féle bor, 2 féle vörös, 1 rozé és 1 fehér, ásványviz, szénsavas és rostos  üdítők, kávé.:)
Ajándék átadás
Átöltözés után a szülinapi gyertya elfújása
Szabad a "gazda"!:)
Nézzük meg, mi van belül?
Ízlik a torta
A vendégek is megkóstolják a tortákat
A torták
A szülinapi  csokis tortán kívül készült még egy vörösbársony, tejszínhabos gesztenyekrémmel töltött torta is. (A dédipapának (Zsófika nagyapja), aki még jelen tudott lenni az ünnepségen, és szegény édesanyámnak, aki már sajnos soha többet nem lesz velünk, szintén ezen a napon van/volt a születésnapja.) Dédipapa nagyon meghatódott...
 Felvágva
Az ikrek is jól érezték magukat

Búcsúzik az ünnepelt


Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...