2014. július 29., kedd

Paradicsom befőzés

Vasárnap szedtem le a paradicsomot.
Ez alatt a pár nap alatt még nagyon sokat értek. Ma szétválogattam őket, a teljesen éretteket, amik már kezdtek megpuhulni, megfőztem. A mennyiségnek kb. a fele volt. Ez a 16 literes bogrács a legnagyobb edényem, ebben szoktam befőzni is. Itt már az átpasszírozott, besűrített lé és a melegedő üvegek láthatóak.
7 liter jó sűrű paradicsomlé lett és ha minden jól megy, pár nap múlva lesz még ugyanennyi.
Száraz dunsztba tettem őket, ott hűlnek ki, aztán irány a kamra!:)
Igyekszem alaposan besűríteni, szép lassan fordogált több órán keresztül. Mert minek tegyek el vizet télire?:) Azt majd öntök hozzá, amennyi kell:) Még a passzírozás alatt is mindkét edény alatt égett a láng, még akkor is forrdogált.
Majd' elfelejtem! Az idei szezon az első, amikor abszolut natur főztem meg a paradicsomot. Még sót se tettem bele, mert csak jódozott só volt itthon, az pedig nem alkalmas befőzéshez. Más alkalommal szoktam bele tenni hagymát, zellert, zöldpaprikát, hogy még ízesebb legyen. Ez most ezzel az adaggal nem történt meg.

3 megjegyzés:

Verus írta...

Nagyon ügyes vagy, imádom a házi paradicsomlevelet. Talán jövőre én is nekiállok, idén nem volt saját paradicsomom, boltiból nem szerettem volna.

Verus írta...

...levet..:)

Roza írta...

Köszönöm Verus. A boltiból nem is "olyan":)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...