2014. július 5., szombat

Skót tojás párolt vajas zöldbabbal, csípős tartármártással.

Lorraine Pascale az egyik kedvencem, akit rendszeresen megnézek a Tv-Paprikában. Ő készítette a skót tojást, mely annyira megtetszett, hogy magam is elkészítettem.
Hozzávalók: 

4 db nagy méretű tojás
27 , 5 dkg darált sertéshús (vagy bőréből kibontott sütni való kolbász)
1 teáskanál friss kakukkfű levél
1 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem
1 újhagyma , nagyon apróra vágva
só és frissen őrölt fekete bors

12 , 5 dkg sima liszt ,
sóval és frissen őrölt fekete borssal

1 db felvert tojás a panírozáshoz
12 , 5 dkg zsemlemorzsa
olaj a sütéshez

Elkészítése:

Helyezzük a tojásokat hideg sós vízbe, majd nagy lángon, a forrástól számított 9-10 percig főzzük. Hűtsük le a tojásokat hideg folyó víz alatt, majd húzzuk le a héjukat.
Keverjük össze a darált hú
st a kakukkfüvet, petrezselymet, újhagymát egy tálban, és fűszerezzük sóval és bőségesen frissen őrölt fekete borssal. 

Osszuk a darált hús keveréket négy felé, és egy-egy folpack darabon simítsuk oválisra, kb. 12 , 5cm hosszú és 7 , 5cm széles legyen a legszélesebb ponton. 
Helyezzük a fűszeres lisztet egy tányérra, majd minden főtt tojást mártsunk a lisztbe. Ezek után 
helyezzük rá a darált húsra és a fólia segítségével tekerjük a  húst minden tojás köré. Ellenőrizzük, hogy a bevonat sima és teljesen befed minden egyes tojást. 
Ezután minden darált hús-bevonatú tojást felvert tojásba, majd zsemlemorzsába hempergetünk, hogy teljesen eltakarja.

Melegítsük fel az olajat egy mély serpenyőben, és amikor kellően forró, óvatosan helyezzünk minden bepanírozott, darált húsos tojást a forró olajba és süssük kb. 8-10 percig, amíg aranybarna és ropogós nem lesz, és a darált hús is teljesen megsül.
Óvatosan tegyük ki az olajból konyhai papírtörlőre, hogy lecsepegjen.
Hidegen, salátával, vagy a kedvenc mártásunkkal szervírozzuk. 

Csípős tartármártás:

Úgy készítem, mint a sima tartármártást, csak teszek hozzá ízlés szerint Tabasco szószt.

7 megjegyzés:

María írta...

Roza ez a skót tojás isteni lehet, ki fogom próbálni!!

Roza írta...

Maria, csak ajánlani tudom! Finom!:)

Lívia írta...

Nagyon jól néz ki ez az ételed, és biztos, hogy finom is volt. Majd én is kipróbálom

Ani írta...

Ez a skót tojás bizony nem skót. N
Nagyon is gazdag ezzel a darált hússal.

Roza írta...

Köszönöm Lívia.

Ani, "olyan" tekintetben valóban nem skót:)

Kati írta...

Roza, ez nagyon guszta, biztos nagyon finom is :)

Roza írta...

Nekünk izlett, Kati. Máskor is fogok ilyet készíteni. És nem hizlal!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...