2014. augusztus 8., péntek

Ha azt mondom: paradicsom...

A hét eleji rossz idő jól áthúzta a számításaimat, ami a paradicsom befőzését illeti.
Ha jó idő van, akkor ugyanis elviszik Annababát a városba, ott a papájával sétálgatnak, hogy nekem legyen zavartalan időm elrendezni a paradicsomot. Most nem lehetett e szerint a rutin szerint tenni a dolgot, így aztán ma - szinte megállás nélkül - csak üvegeket mostam, majd a paradicsomot, aztán vágtam, főztem, passzíroztam, üvegbe töltöttem, lezártam, dunsztba tettem. 3/4 5 volt, amikor az utolsó elmosogatott segédeszközt is a helyére tettem, mondjuk, úgy pár nap erejéig. Mert a kertben a paradicsom egyáltalán nem zavartatta magát, és szépen megérett, amelyiknek meg kellett érnie. Holnap le is szedem, hogy a jövő hét elején ne maradjak paradicsomfőzés nélkül... A blog se maradjon paradicsomfőzős poszt nélkül, aki pedig benéz hozzám, ne maradjon erről szóló olvasnivaló nélkül:)

Az első adag (7,5 liter) a száraz dunsztban:
A második adag (4,5 liter) a lezárás után:
Ez összesen 12 liter. A múltkorival együtt 26,5 liter. Mindegy, amíg van, ill. lesz, addig befőzöm. Később pedig, amikor már nem érik több kg, hogy érdemes legyen belőle paradicsomlevet készíteni, akkor savanyúságot készítek belőle.
Sőt! Eszembe jutott, az idén még nem is készítettem sült zöld paradicsomot!:) Az sem maradhat ki!:)

2 megjegyzés:

Verus írta...

Akkor azt mondom...jöhet :))

Roza írta...

:))

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...