Oldalmegjelenítések:

2014. szeptember 21., vasárnap

Pörkölt cukros dió (grillázs)

A grillázs:
Ezen a hétvégén, illetve 18-21-ig van a városban a Szekszárdi Szüreti Napok. A fiatalok a picikkel minden nap bementek, de visszatérő vendégeink is voltak, én inkább itthon maradtam. Ma reggel ugyan elmentek a vendégek, de a sürgés-forgástól olyannyira fáj a forgóm, hogy a hívásukra nem volt kedvem kimozdulni. Inkább pihenek.
Viszont eszembe jutott régi Szüreti Napokról, hogy a nagyfiam - aki akkor még kis fiúcska volt - amikor bementek az apukájával, megkérdezték, mit hozzanak nekem. Mondtam, hogy pörkölt cukros dióst. És a kicsinek magyaráztam, hogy tudod, amit anya annyira szeret, és olyan tekercsben van. Tudja, tudja, bizonygatta. Megnyugodtam. Aztán évről évre következetesen kókusz tekercset hoztak. Kicsi fiam mentegetőzött, hogy mondta ő, hogy nem olyan kell, de apu azt mondta, dehogy nem! Látod, hogy tekercs!... És én soha nem szerettem a kókuszos tekercset!:(

Az emlékek hatására nekiálltam és készítettem magamnak pörkölt cukros szeleteket.

Majdnem elfelejtettem lefényképezni:) Már megcsináltam az első "árkot", ahol majd el lehet törni, amikor eszembe jutott. Legközelebb lehet, hogy megcsinálom a tekercset!:)


Az ITT található recept alapján készítettem.

Hozzávalók:

    100 g dió vagy mogyoró, mandula, pisztácia stb.
    1 kk. olaj
    1 kk. vaj/margarin
    100 g kristálycukor

Elkészítése:



 A diót durvára vágjuk. Felfordított tepsihátra nagyobb alufólialapot simítunk, vékonyan megkenjük az olajjal . A vajat/margarint és a kristálycukrot teflonserpenyőben, mérsékelt tűzön addig pirítjuk, amíg a cukor elolvad , és éppen csak pirulni kezd. Beleszórjuk a diót, folyamatosan keverve világosbarnára pirítjuk (1/2 perc) , azonnal a beolajozott alufóliára simítjuk, hagyjuk keményre-kopogósra dermedni.

Még mielőtt megdermedne, késsel megjelöljük, hogy majd hol tudjuk eltörni. Szerintem nem azon múlik, hogy tekercs-e, vagy ilyen kockás, a lényeg, hogy minden benne van, ugyanolyan finom.

A 20 dkg szénhidráttartalma: 111 , 6 gramm
1 négyzet (1,3 dkg) szénhidráttartalma: 6 , 9 gramm

4 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon ügyesen megcsináltad, és finom is lehet! Ezt én is nagyon szeretem, szoktunk is venni régebben, vásárokon. Már rég ettem, egy-kétszer készítettem is itthon, de nem lett az igazi.
Ja, és nagyon szép az új fejléced. Te fényképezted? Nagyon jól néz ki, hangulatos, őszt idéző....

Roza írta...

Köszönöm szépen, Katalin.
Nem, nem én fényképeztem, a neten háttérképek között találtam. Csak a felirat származik tőlem:)

Vicuska írta...

Imádom! :)

Roza írta...

Vicuskám, ne is mondd! Már megettem a vasárnap készített 20 dkg-nyi mennyiséget:(

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...