Oldalmegjelenítések:

2014. november 20., csütörtök

Pácolt karaj sült tök körettel, pikáns csípős mártással

A vékonyra vágott karajszeleteket bepácoltam. Ízlés szerint alakítottam ki a pác ízvilágát. Tettem bele mézet, tabasco szószt, borsot, dijoni mustárt, csípős curryt, őrölt chilit, vasabi pastát, őrölt gyömbért, ketchupot, szója szószt és chilis olajat. A végére egy édes-csípős, pikáns pác kerekedett belőle, kb. 1,5 dl-nyi. A karajszeleteket mielőtt mind a két oldalukat bekentem volna, gyengén megsóztam. A bekent húst szobahőmérsékleten néhány órát állni hagytam.
A sütőtök mintegy 2 kg-os volt. Megtisztítottam a héjától, kivájtam a magját és másfél cm széles karikákat vágtam belőle. Utána hasonló méretű daraboka vágtam.
Egy tepsibe sütőpapírt terítettem, gyengén megolajoztam és szétterítettem benne a tökdarabokat. A tetejét is megszórtam egy kevés olajjal, majd 220 fokos sütőben addig sütöttem - néha óvatosan megkevergetve - amíg meg nem puhult a tök.
 Egy teflonos serpenyőben kevés olajat forrósítottam, beleraktam a hússzeleteket, majd a maradék pácot is ráöntöttem. Lefedve közepes lángon addig sütöttem, amíg a hús puha és szép piros nem lett.
Ekkor kiszedtem a húst a serpenyőből, a visszamaradt szafthoz öntöttem egy kevés forró vizet, hogy a keletkezett pörkanyagokat is felszedje az aljáról, majd kis ideig forraltam, amíg finom, sűrű mártás keletkezett. Tálaláskor a sült tökkel és a mártással körítettem a húsokat. A tököt bőven megszórtam frissen vágott petrezselyemzölddel.
Egy adag (kb. 15-20 dkg) sütőtök szénhidráttartalma: 33 gramm
Egy adag (2 szelet, kb. 20 dkg) pácolt karaj szénhidráttartalma: 0 , 9 gramm
A mártás szénhidráttartalma cca. 1 , 2 gramm
Egy adag szénhidráttartalma összesen: 35 , 1 gramm

Nincsenek megjegyzések:

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...