2014. november 9., vasárnap

Tegnap nagy meglepetésben volt részem!

Egyszer estefelé azt mondja Péterem, felmennék-e vele az emeletre, segítenék bekenni Annababa popsiját, mert már nem marad nyugton, elég bírni vele. Mondom, szívesen, mert magam is tapasztaltam, hogy ez így van. Felmentünk, Annababa nem is hagyta magát, próbáltam a figyelmét másfelé terelni, stb., aztán elkészültünk. Indulunk lefelé, Péterem mondja, menjél csak... Megyek elől, ők utánam, valamit bohóckodtak. Leérek, hát azt hittem, rosszul látok! Ott álltak Lacifiamék a három gyerekkel, Zsófika a kis Zsozsókával egy szép torta körül és fülig ért a szájuk:)) Csak hebegtem valamit, erre elénekelték a boldog szülinapot-ot, megszeretgettek és mondták, bocsi, de csak most tudtunk egyszerre összejönni. (31-én volt a szülinapom). Óh, semmi baj, örülök, hogy itt vannak, és örülök életem második szülinapi tortájának.
Izgalmamban alig tudtam felszeletelni:)
Első ránézésre azt mondaná az ember, hogy Feketeerdő torta, de nem. Csokitorta, valami isteni csokikrémmel és minden krémsoron egy-egy sor habbal.
A tetejére pedig bőven szórva kakaós corn flakes-szel. Jól nézett ki vele a torta, érdekes megoldás volt, de aki azt rászórta, azzal én naphosszat frissen elkészült corn flakes-es tortát szeleteltetnék. Nekem legalább is nagyon nehezen ment. Pedig egy szép, vékony pengéjű, éles kés a tortaszeletelő késem. De nyomta szét a tortaszeletet. Vékonyat nem is lehetett szeletelni... (Látszik is ezen a szeleten, hogy eléggé megviselt.) No de ez semmit sem von le abból az örömből, amit éreztem. Nem szoktam különösebben várni, hogy uhh! szülinapom van, mit napok. Nekem elég, ha felhívnak, felköszöntenek, nem felejtenek el. De hogy ilyen meglepetést kieszeljenek!:) Péterem meg azon izgult, hogy amíg mi fent vagyunk, Lacim és népes családja be tudnak-e jönni csendben, hogy ne neszeljek meg semmit, vagy, hogy Wolfi nem fog-e ugatni, örömében csaholni,  a gyerekek jöttére. De nagyon jól sikerült minden. Eszegettük a tortát, beszélgettünk egy kicsit, aztán Lacimék elmentek.
Ezt a képet még megmutatom, azt hiszem, a meglepetés látszik is rajtam:))
Valahogy úgy alakult az életem, hogy kiskoromban nem sütöttek szülinapi tortát, talán nem is volt divat, egy ilyen csöpp faluban. Aztán az első szülinapi tortámat a 44. születésnapomra kaptam, az akkori páromtól. Az is meglepetés-torta volt, abban is benne volt Petifiam. Kár, hogy akkor nem készült arról a tortáról kép... Azóta meg eltelt 15 év... Beleléptem a hatodik X-be. Az unokáim nőnek, mint a képen is látszik, ők az ikrek, nemsokára 11 évesek lesznek.
Ezzel én ki is vagyok békülve, ez az életnek az ő rendje, de sajnos, az egészségem is ezzel egyenes arányban romlik. Fájnak a forgóim, a gerincem, a csontjaim. Nem nagyon panaszkodom,  minek? Attól nem lesz jobb. Ma is ebéd után lefektettem Annababát, kell mindig egy picit dajkálni, hát olyan fájdalom jött a vállamba és a felkar-csontomba, hogy majdnem sírva fakadtam. Én is lefeküdtem, amikor elaludt, de csak bóbiskoltam és próbáltam valahogy a karomat úgy rakni,hogy a fájdalom enyhüljön. Rászántam magamat, hogy elmegyek a reumatológiára (Már kétszer feküdtem bent, kezeléseket kaptam, legutóbb tavaly. Semmit nem segített amit itt tudtak csinálni. Fürdőbe lenne jó menni... Masszázs lenne jó, sok. Itt a 10 nap alatt kétszer volt masszázs.) Szóval, rászántam magamat, hogy elmegyek a reumatológiára, már februárra sem tudtak időpontot adni:( Csak szedem az erős fájdalomcsillapítókat, de - mint tudjuk - az csak tüneti kezelés. Az okot kellene mérsékelni. Arra gondolni sem merek, hogy esetleg a csontjaimban áttét keletkezett volna. (Tünetmentes rákbeteg vagyok.) Egy ideje nagyon jól éreztem magamat, az onkológiára sem járok már... Kellene, de a hangulati ingadozásaim valahogy mindig akkor voltak alant, amikor mentem volna.


14 megjegyzés:

Hankka írta...

Drága Róza, nagyon boldog születésnapot kívánok szeretettel, Isten éltessen erőben, egészségben! :) Nagyon kedves meglepetésben volt részed, olyan jó, hogy ilyen kedves, szerető család vesz körül. :)

Ani írta...

Sok boldogságot és
Isten áldását kívánom!

María írta...

Drága Roza, jól meglepett a család, de így kell azt :)! Nagyon aranyosak voltak. Az Ikrek már kész fiatalemberek :)!
Sajnálom, hogy az egészséged nem a legjobb, de próbáld a negatív gondolatokat elhessegetni. Sajna tudomásul kell venni, hogy az életkor előre haladtával egyre több nyavalya veszi elő az embert. (Erről már én is tudnék mesélni...)
Még egyszer sok boldogságot kívánok szülinapod alkalmából!

Éva írta...

Kedves Roza nagyon boldog születésnapot kívánok. Isten éltessen nagyon sokáig erőben egészségben! Igazi meglepi tortát kaptál én szeretem az ilyen meglepetéseket de biztos hogy sírtam volna ahogy ismerem magamat! Nagyon finom lehetett a tortád! Aranyosak az unokáig már mekkora nagyok! Zsófikát és a kis Annababát is puszilom, természetesen veled együtt:-)

Roza írta...

Hankka, Ani, Maria, Éva, köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok!!

Anikó írta...

Roza nagyon boldog szülinapot neked, így utólag is.
A csontjaid miatt meg ne idegeskedj, ezzel már mind így vagyunk ennyi idősen, nekem is pont ez van, a csípőm, a térdem, az egyik vállam, a csuklóim, a reuma rendelést meg jobb, ha elkerülöd legalábbis gyógyszert ne szedj, mert azok nagyon nem tesznek jót a szervezetnek, túl erősek, magára a problémára jók, csak a többi szervedet is tönkreteszik.
Legjobb lenne, ha valami fürdőre járhatnál, mert a melegvíz, meg a masszázs a legjobb ez szent igaz, mondom én, akinek a komáromi gyógyfürdő itt van a szájában, aztán még egyszer sem voltam ott, de még Budapesten egy párszor jártam a H. Héliában, na ott a forró gőzben, meg a gyógyvizes medencében valami isteni volt, rengeteget javult mindenem.
Meg tudod mi tett jót még, ahányszor tengernél nyaraltam, a sós tengervíz. Onnan is mindig sokkal mozgékonyabban, kevésbé fájósan jöttem haza.
Próbálok én is sokat mozogni, mert azért csak rozsdásodottabbak vagyunk már, de jobban szeretek a fotelban üldögélve olvasni.

Katalin írta...

Kedves Roza, nagyon boldog szülinapot kívánok neked! Szép meglepetés volt :-)

Roza írta...

Anikó, Katalin, köszönöm szépen:)

Vicuska írta...

Drága Roza, Isten éltessen sokáig szerető családod körében!!!! :) Imádnivalóak! Ha egy mód van rá, minél kevesebb gyógyszert szedj!

Okki írta...

Kedves Roza, megkésve kívánok nagyon boldog születésnapot! Sok egészséget és minden jót neked! :)
Igazán szép meglepetésben volt részed, hálás lehetsz, hogy ilyen szerető család vesz körül! :)

Roza írta...

Vicuska, köszönöm szépen!
Több komoly, nem életkorral járó betegséget sikerült begyűjtenem, gyógyszer nélkül írhatnám is a végrendeletemet.

Kedves Okki, köszönöm szépen. Hidd el, hálás is vagyok a családomért.

藤 / Merry írta...

Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok, tartson meg a Jó Isten sokáig!
Olyan kedves és megható a családi meglepetés! :)))

A fürdős kezelés biztos jót tenne, nem lehetne feliratni? Nálunk van erre lehetőség, és van, akiknek nem kell érte fizetni, itt a többi mellett az iszappakolás nagyszerű.

53Rózsa írta...

Kedves Roza
Igy utólag kivánok Boldog Születés napot Erőben egészségben Tartson meg a Jézuska Nagyon szép a blogod amit nem győzök csodálni mekkora türelemmel tudod mindezt elkésziteni a kezed alol a legjobb dolgok jönnek elő ugy a főzés terén mint az irásaidon keresztülRitkán járok erre az időm nem igen engedi.További sok sikert kivánok szeretettel Rózsa

Roza írta...

Kedves Merry és kedves Rózsa, köszönöm szépen!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...