Oldalmegjelenítések:

2015. június 6., szombat

Császármorzsa cseresznyelekvárral

Azon gondolkodtam, valóban olyan ritkán készítenék császármorzsát, mint ahogy ide van posztolva?
Azt azért nem hiszem, mert az azt jelentené, hogy három év alatt nem készítettem...
Egy érdekesség viszont van a dologban: három év előtt is paradicsomleves volt és császármorzsa:) Meg ma is:))
Mindig kedvenc szakácskönyvem, a Horváth Ilona által írtban lévő receptet készítem el, azzal a különbséggel, hogy én teljesen sütőben készítem el. A hozzávalókat a szerint módosítom, hány személyre készítem a morzsát.
Hozzávalók:

1/4 l. liszt,
1/4 l. dara,
1/2 l. tej,
4 egész tojás,
 5 dkg cukor,
1/2 citrom reszelt héja,
3 evőkanál olaj vagy 5 dkg zsír esetleg vaj,
csipet só.
Elkészítése:

A darára meg a lisztre a hideg tejet ráöntjük, egy órát rajta hagyjuk. A tojássárgákat a cukorral meg a sóval elkeverjük és a darához adjuk. A tojásfehérjéket habnak felverjük és a darához vegyítjük. A serpenyőben a zsírt megforrósítjuk, a tésztát beleöntjük és egy tömegben pirítjuk. (Tehetjük sütőbe is.) Ha már az alja megpirult, villával darabokra tépjük és sütőlapáttal addig forgatjuk, amíg az egész megpirul. Tálra felhalmozzuk, porcukorral megszórva, dzsemmel vagy befőttel tálaljuk.

3 megjegyzés:

Lívia írta...

Mi is nagyon szeretjük, de paradicsomleves mellé még nem készítettem, mert mind a kettő édes - legalábbis nálunk a leves is, és az nem megy együtt, persze hozzá teszem, hogy ez ízlés dolga. Jól néz ki amit készítettél, és biztos, hogy finom is.

Ani írta...

Fiatalasszony koromban próbálkoztam utoljára császármorzsával, de nekem nem sikerült. Azt hiszem, hogy kemény maradt.

Roza írta...

Lívia, a családom szereti édes tészta előtt a paradicsomlevest:)

Ani, talán nem hagytad egy kicsit, akár pár órát, állni, hogy a dara megszívja magát tejjel. Illetve lehet, nem fele liszt, fele dara összetételben készítetted...

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...