Kásák

Nem olyan régen, egy vasárnap, az egyik kereskedelmi adó rendszeres magazinműsorában, ahol a népszerű műsorvezetőn kívül jelen volt egy ismert szociológus, egy népszerű  színésznő és egy szintén népszerű  bloggerina, többek között arról volt szó, hogy milyen táplálóak - és nem utolsó sorban olcsóak! - lennének a különböző kásák. Kiderült, manapság azért nem készítünk kását, mert ez az étel olyan "szegényes". Aki meg elkészítené, mert arra legalább tellene, nem tudja, hogyan kell...:(

Ebből a bevezetőből talán nem volt nehéz kitalálni, a szegénységről, éhező gyerekekről, nehéz sorsú családokról volt szó a műsorban. Nem utolsó sorban a nem egészséges étkezési szokásainkról is.

Nos, én csak simán főzni tudó és -szerető háziasszony vagyok, többszörös nagyi, aki igyekszik odafigyelni a család egészséges étkezésére, mégpedig úgy, hogy semmivel se kerüljön többe, mint ha ugyan azt készítem el, kevésbé egészségesen:) Azt hiszem, érthető, ugye? Igaz, ha úgy nézzük, én a műsorban szereplőkkel szemben, sokkalta közelebb állok a társadalmi ranglétrán a fentebb említett nehezebb sorsú emberekhez, de legalább is éltem meg nehéz éveket az 50-es, 60-as években. Igaz, gyerekként fogalmam sem volt, hogy nehéz éveket élünk, felnőttként tudtam meg, hogy bizony, nehéz időszak volt:( Nem, nem éhezünk, hála az égnek, az unokáim sem mennek éhgyomorral a bölcsibe-óvodába-iskolába, de sajnos, nem igen telik bárányra és libacombra. Birkára és kacsacombra is ritkábban. Legtöbb hús, amit elfogyasztunk az csirke, esetenként sertés, igen-igen ritkán marha. Nincs is ezzel sem bajom, mert erre legalább telik! Akkor miért említem? A műsorban szereplők bármelyike,  fényévekkel messzebb van a szegény sorban élőktől. Igaz, szép erény az is, ha nem a kukában végzi némely megunt, vagy feleslegessé vált étel, hanem rendszeresen odaadják a hajléktalanoknak. Követendő példa.

A szociológus szerint a falvakban élőket, ahol még a ház körül parlag terület is van, rá kellene venni, hogy termeljék meg a család zöldségszükségletét. Miután megtanították őket, hogyan is kell! Mert ugye, "ne halat adjál, horgászni tanítsad meg!" Itt eszembe jutott, amikor pár éve az állattartásra szerették volna megtanítani azokat az embereket. Ott csúszott hiba a számításba, hogy nem tudták kivárni, amíg a malac megnő teszem azt 100-120 kg-os súlyúra és készíthető belőle, mi szem-szájnak ingere, egyszerűen megették még malacként. Arra persze nem vagyok hívatott, hogy eldöntsem, a zöldségtermesztéssel előbbre jutnának-e, amikor szinte több generáció úgy nőtt fel, hogy sosem termesztettek zöldséget.
Hosszú és nehéz út! De ha nem indulunk el, sosem érünk célba!:)

Akkor végre  rátérek a kásákra. Gyerekkoromból maradt meg a krumpli-kása (gánica, ganca),

Már bőven felnőttként próbáltam ki a kukorica kását (puliszka)

ami desszertként a prósza névre hallgat.

Hogy azoknál az ételeknél maradjunk, ami az emberek többségének is elérhető.
Az említett esetekben az lenne a fontos, hogy a család, a gyerekek jóllakhassanak. A kásák elkészíthetőek édesen, ill. sósan.

Mivel én elköteleztem magamat a szénhidrátszegény étrend mellett, nem tudtam megállni, hogy ne nézzek utána az alapanyagok szénhidrát tartalmának, összehasonlítás végett:

Burgonya: 10 dkg = 18,4 gramm. 85 kcal

Kukoricadara: 10 dkg = 64,6 gramm. 334 kcal

Szárazbab: 10 dkg =  54,1 gramm. 313 kcal

A táblázatból is látszik, hogy a burgonya tartalmazza a legkevesebb szénhidrátot. E tekintetben és kalóriatartalom tekintetében is, sokkal egészségesebb a másik  két társánál.

Itt ismét elgondolkodtam: mit akar a szociológus - lévén, ő vetette fel - a kásákkal?! Ha valami, a burgonya készíthető el az összes közül a legváltozatosabban. Ha segíteni akarnak, ne a kásákat emlegessék! Akár megtermeltetik a burgonyát, akár adományozzák, inkább a burgonyából készíthető ételek leírását kellene eljuttatni a tanácstalan és szegény háziasszonyoknak. Mert ugye, a mélyszegénység - megkockáztatom - együtt jár azzal, hogy nincs internet, hasonló, amivel leírásokat érhetnének el...
Mire idáig jutottam a gondolatmenetben, úgy éreztem, akár nyugodtan hátra is dőlhetnék. Én is hozzátettem valamit a nemes elképzeléshez, még ha elméletben is. Egyenlőre ott sem igen jutottak tovább. Még az is eszembe jutott, valóságos szociológiai tanulmányt lehetne írni arról, hogy adott esetben a kevés anyagit mire költik ott, ahol ennivalóra nem kerül. De nem ez a célom. Ezt mindenki úgyis tudja, talán jobban, mint én. Annyit tehetek még, hogy beposztolok néhány kása receptet, ne hiányozzon, ha mégis szükség lenne rá! Ahol pedig nincs probléma az egészséggel, ott akár kuriózumként is elkészíthetik, megkóstolhatják akár az édes, akár a sós változatát a kásáknak. Az sem kizárt, hogy némelyik olyannyira elnyeri a család tetszését, hogy azontúl rendszerességgel felkerül az étlapra!

Végezetül a babkása receptje,  amit még sosem készítettem el - eddig!

Hozzávalók:

30 dkg szárazbab,

kis fej vöröshagyma apróra vágva

1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva

babérlevél
só,

2-3 ek. liszt

Tetejére:

kis fej vöröshagyma, vékony szeletekre vágva
kevés olaj (autentikusan sertészsír)

kevés őrölt paprika

Elkészítése:

A szárazbabot jól beáztatjuk, majd kuktában feltesszük főni, annyi sós vízben, hogy ellepje. A jól megfőtt babot  a fakanállal pépesre törjük saját visszamaradó levében, majd még forrón 2-3 púpozott ek. lisztet szórunk rá. Néhány percig összefőzzük, közben keverjük. Akkor jó, ha szinte elválik az edény falától. Ezért a lisztszórást megismételhetjük, ha még híg lenne.
Közben olajban (zsírban) hagymát pirítunk, szép barnára, ropogósra. Kevés őrölt paprikával színezzük. Lapostányérokra simítjuk a kását, evőkanállal gödröcskéket nyomkodunk bele, és meglocsoljuk a hagymás olajjal (zsírral).