2015. március 31., kedd

Sertésflekken párolt rizzsel, joghurtos tavaszi salátával

sertésflekken már szerepel a blogomban, csak más körettel. Ettől függetlenül nem írom le még egyszer, hogyan készítettem:)
A joghurtos tavaszi saláta a receptben írtaktól csak egy pohár joghurtban különbözik:)
Ne legyen mindig egyhangú az élet, akarom mondani az étel!:)

2015. március 29., vasárnap

Narancsos pácolt csirkemell csíkok párolt rizzsel, gyermekláncfű salátával

A receptet ITT találtam, apró változtatással készítettem el.
Hozzávalók:
(2 személyre)

30 dkg csirkemell filé

A páchoz:

50 ml friss narancslé
1 gerezd fokhagyma
30 ml szójaszósz
1 teáskanál balzsamecet
1.5 késhegynyi őrölt gyömbér
2 csipet őrölt fekete bors
2 csipet só
40 ml akácméz
1 evőkanál étkezési keményítő
Elkészítése:

A csirkemellet kisebb kockákra vágjuk, és a fokhagymát is felaprítjuk.
A páchoz összekeverjük a hozzávalókat. Az étkezési keményítőt érdemes kevesebb páclével elkeverni, majd hozzáadni a többihez, így jobban elkeveredik.
A pácot a húsra öntjük és lefedve, hűtőbe téve másfél órán át hagyjuk pácolódni.
Ezután egy forró serpenyőben megsütjük a csirkemell-kockákat a szósszal együtt (10 perc kb, a hús nagyságától függően). Közben tetszőleges köretet készítünk mellé.
A húst melegen tálaljuk kevés reszelt narancshéjjal és frissen vágott petrezselyemmel megszórva, a tetszőlegesen választott körettel. Salátát is kínálhatunk mellé.

2015. március 28., szombat

Tojásos nokedli fejes salátával


Tegnap csodás tavaszi napsütéses napunk volt. Délután 20 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála.
Sajnos, mára borult, szeles, kellemetlen időnk lett, de a tervezett ebéd - tojásos nokedli fejes salátával - a napos, kellemes időt idézte.
Azt szoktam mondani, minden szezonban az első ilyen étel a legfinomabb:)

2015. március 25., szerda

Csípős, sült csirkeszárnyak sütőtök-csicsóka tócsnival, tyúkhúr salátával;



Csípős, sült csirkeszárny:
Hozzávalók:
(4 személyre)

8 db csirkeszárny
Tabasco szósz
szójaszósz
Worchestershire szósz
3-4 ek. olívaolaj
őrölt gyömbér
őrölt bors


 Elkészítése:

A csirkeszárnyakat tisztítás után a fűszerekkel bepácoltam és pár órát állni hagytam. Egy serpenyőbe kb. 1 ek-nyi étolajat öntöttem, majd amikor felforrósodott, beleraktam a csirkeszárnyakat, a maradék pácot is ráöntöttem és lefedve, erős lángon puhulásig pirítottam, mindkét oldalát.
Sütőtök-csicsóka tócsni:
Hozzávalók:

0,5 kg sütőtök
0,25 kg csicsóka
2 ek. liszt
1 egész tojás

bors
vágott petrezselyemzöld
Elkészítése:

A tisztított sütőtököt és csicsókát is nagy lyukú reszelőn lereszeltem. A fűszereket, a lisztet és a tojást hozzáadtam, jól elkevertem, majd belekevertem a petrezselyemzöldet is.
Egy serpenyőben 4-5 ek-nyi étolajat forrósítottam és evőkanállal kis halmokat tettem a masszából, amit kissé szétlapítottam, majd mindkét oldalát pirosra sütöttem.
Tálalásnál hagyományos (ecet, só, cukor, víz) salátalébe mártott tyúkhúr-gyermekláncfű salátával tálaltam.


2015. március 24., kedd

Maradék felhasználása: raguleves-lé daragaluskával

Úgy alakult nem olyan régen, hogy a gazdag ragulevesből megmaradt egy kis fazéknyi. Másnap Annababa "kiette" belőle a zöldségek, máj, husikák nagy részét. Arra gondoltam, elteszem a maradék levest a fagyasztóba és szűkösebb napokon elfogyasztjuk. Mivel a fagyasztott és felolvadt főtt zöldségeket én nem szeretem, a levest leszűrtem és csak a finom lé került a fagyasztóba.

Ma pedig finom daragaluskát készítettem hozzá és jóízűen elfogyasztottuk.
Hozzávalók:
(4 személyre)

2 db tojás
petrezselyemzöld
búzadara
őrölt bors
sütőpor


Elkészítése:

A legjobb, ha már a főzés megkezdése előtt összeállítjuk, hogy legyen ideje pihenni és a búzadarának magába szívnia a nedvességet.
A 2 db tojás beleütöm egy kis tálba. Hozzáadok ízlés szerinti mennyiségű vágott petrezselyemzöldet, őrölt borsot, fél mokkáskanálnyi sütőport. Sózom, majd jól összehabarom. Ekkor több részletben hozzáadom a búzadarát - legközelebb megmérem, hogy hozzávetőleg mennyi, de ez szorosan függ a tojások nagyságától -, és közepesen lágy állagú masszát kapok. Letakarom és legalább jó két óra hosszát, de ha többet, az még jobb, állni hagyom.
És általában nem szaggatom bele a levesbe. Inkább forrásban lévő sós vízbe szaggatom. Ezt kétféle képen szoktam elkövetni. Vagy kanállal nagyobb, hosszúkás galuskákat, vagy egyszerűbben, az apró lyukú nokedli szaggatón szaggatom a vízbe. Amikor mindet beleszaggattam, addig főzöm, amíg mind fel nem jön a víz tetejére. Ezután kisebb lángon még kb. 10 percig főzöm, majd egy tálba szűrőkanállal kiszedegetem a vízből. Nem leöntöm róla a vizet a szűrőkanálon keresztül!! Ugyanis a kiszedett galuskákat lefedve a forró víz tetejére teszem tálalásig. Ennyi idő bőségesen elég ahhoz, hogy finom puhák legyenek. A nagyméretű galuskáknak különösen fontos, hogy legyen idejük állni. Azokat - mielőtt kiszedném a vízből - ketté szoktam vágni és csak akkor szedem ki, ha már egészen kicsit sötétebb a közepe.



2015. március 22., vasárnap

Joghurtban pácolt sült csirkecombok párolt zöldségekkel, tavaszi salátával

(Van már egy posztom, amiben joghurtban pácolt csirkecomb van. ITT található!)
Hozzávalók:
(4 személyre)

5-6 egész csirkecomb
1 pohár joghurt
csípős curry
fokhagymás chiliszósz
fekete melasz
őrölt koriander
őrölt feketebors
szójaszósz
paprikás olaj


Elkészítése:

A megtisztított csirkecombokat egy mélyebb tálba rakjuk. A joghurtba belekeverjük a fűszereket ízlés szerint, majd a csirkecombokra öntjük és pár órát állni hagyjuk. Utána egy tepsibe elrendezzük a combokat, a maradék pácot is rájuk öntjük, fóliával letakarjuk és forró sütőben sültjük kb. 45 percet. Ekkor levesszük a fóliát, a combokat megforgatjuk, majd már fólia nélkül visszarakjuk a sütőbe és mindkét oldalukat szép pirosra sütjük.
Köretként párolt zöldséget,
és tavaszi salátát adhatunk mellé.
A saláta hozzávalói:

reszelt fejes káposzta,
reszelt alma,
reszelt piros kaliforniai paprika,
reszelt kígyóuborka
reszelt sárgarépa
apróra vágott póréhagyma

Öntet:


3-4 ek. édes fehér borecet
1 ek. olívaolaj

Tetejére vágott medvehagymát szórtam.
Nekem most nem volt kéznél, de legközelebb frissen vágott petrezselyemzölddel szórom meg a zöldségeket.
A zöldségköret burgonya, sárgarépa, kelbimbó.  Kevés olajos átpirítva, csipet só, saját gőzében puhítva.

2015. március 20., péntek

Farfalle zöldborsós raguval

Az életmódváltás néha kell, hogy járjon egy kis lazítással. Annácskára tekintettel ma farfallet készítettem, zöldborsós raguval.
 Hozzávalók:
(2 személyre)

20 dkg farfalle
15 dkg darált hús
15 dkg zöldborsó
1 fej vöröshagyma
2-3 ek. étolaj
1 kis doboz paradicsompüré
2 mk. őrölt pirospaprika
frissen őrölt feketebors
csipetnyi cukor/édesítő
ketchup

Elkészítése:

A vöröshagymát megtisztítottam, majd apró kockákra vágtam. Az olajat felforrósítottam, rádobtam a vöröshagymát, megsóztam, majd fedő alatt, kis lángon üvegesre pároltam. Ezután hozzáadtam a darált húst, amit nagyobb lángon készre pirítottam. Most a paradicsompürét tettem hozzá, amellyel egy kis ideig pirítottam (a paradicsompürét érdemes folyadék hozzáadása előtt megpirítani, nem ég tőle az ember gyomra),  felöntöttem kb. 2 dl. forró vízzel. Most adtam hozzá az őrölt borsot, a csipetnyi cukrot, hogy a paradicsom fanyarságát elvegye. A száraz farfalle tésztát is beletettem a fővő raguba, a zöldborsóval együtt. Lassú tűzön, időnként óvatosan megkevergetve addig főztem, amíg a farfalle al dente lett. (Ha közben úgy látjuk, kevéske vizet adhatunk hozzá.)
Mire a tészta elkészült a zöldborsó is megpuhult.
Tálalásnál ketchupot tettünk rá.
Megjegyzés:
Most pont nem volt kéznél, de még gazdagon megszórhattam volna frissen vágott petrezselyemzölddel is. Legközelebb nem mulasztom el.

2015. március 17., kedd

Chilis csirkemell csíkok tavaszt idéző tócsnival, tyúkhúr salátával; darapuding cseresznye-málna öntettel, tejszínhabbal

A mai ebédet a Verus által meghirdetett "...itt a tavasz" jeligéjű játékára készítettem.


Chilis csirkemell csíkok:
Hozzávalók:
(4 személyre)

60-80 dkg csirkemell filé
őrölt színes bors
őrölt fahéj
reszelt gyömbér
2 ek. fokhagymás chiliszósz
1 ek. erős paprikás olaj
Tabasco szósz
1 ek. fekete melasz

2 ek. étkezési keményítő
Elkészítése:

A csirkemell filét vékony csíkokra vágtam. Egy tálba tettem őket és a fenti hozzávalókat - a keményítő kivételével - hozzáadtam, jól elkevertem és pár órát állni hagytam. Egy vastag falú serpenyőbe öntöttem kb. 2 ek. étolajat. A csirkemellre rászórtam a keményítőt és összekevertem. Az olaj közben felforrósodott, a csirkemell csíkokat beleöntöttem és nagy lángon addig pirítottam állandóan kevergetve, amíg mind kifehéredett, majd egy kis színt kaptak.

Színes tócsni:
Hozzávalók:

kb. 25 dkg sütőtök
1 kisebb, vagy egy fél piros kaliforniai paprika
1 póréhagyma zöld szára
petrezselyemzöld
1 ek. liszt
1 egész tojás
őrölt szerecsendió

Elkészítése:

A sütőtököt és a kaliforniai paprikát a nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem. A póréhagyma zöld szárát  hosszában bevagdostam három vékony csíkban, majd fordítottam egyet rajta és ott is két csíkban bevagdostam. Ezek után apró kockákra vágtam és a sütőtökhöz adtam. Adtam hozzá frissen vágott petrezselyemzöldet, megszórtam sóval, őrölt szerecsendióval, beleütöttem 1 egész tojást, majd hozzákevertem 1 ek. lisztet.
Egy serpenyőbe kevés étolajat öntöttem, a masszát evőkanállal szépen beleadagoltam. Egyszerre négy db-ot, melyet kicsit szét is lapítottam. Mindkét oldalát pirosra sütöttem.
Tálalásnál hagyományos (víz, ecet, cukor, só) salátalébe mártott tyúkhúr salátát adtam hozzá, majd díszítettem.


Desszertnek - a kitételeknek megfelelően - készítettem egy darapudingot, melyen a piros gyümölcs cseresznye  és málnaöntet, a tetején tejszínhabbal.
Hozzávalók:
(4-5 személyre)

A pudinghoz:

0,5 l. tej
5 dkg búzadara
8 dkg kr. cukor v. xillit
2 tojás
1 cs. vaníliás cukor
csipet só
Elkészítése:

A tojássárgákat a cukor felével elkeverjük és a fehérjét a cukor másik felével habbá verjük. Közben a tejet felforraljuk a csipet sóval és a darát belefőzzük. (Az állaga egy kissé hígabb tejbedarához legyen hasonlatos.) A tojássárgákat forrón hozzá keverjük a megfőtt darához, és könnyedén elkeverjük a felvert tojáshabbal is. Öntsük üveg tálakba, fagylaltos kelyhekbe, vagy magasabb poharakba, tegyünk rá gyümölcsöntetet...
Gyümölcsöntet:

25 dkg fagyasztott cseresznye (szezonban nyers)
25 dkg fagyasztott málna
5 dkg cukornak megfelelő édesítőszer
1 cs. vaníliás cukor
őrölt szegfűszeg
őrölt gyömbér
2 dkg étkezési keményítő
1,5 dl víz
Elkészítése:

A fagyott gyümölcsöket öntsük egy megfelelő lábasba. Öntsük rá a vizet, adjuk hozzá a cukrot/édesítőt és a többi fűszereket, majd közepes lángon főzzük puhára de úgy, hogy a gyümölcsök még kissé darabosak legyenek (5-10 perc). Ekkor a keményítőt 3 ek. vízzel simára keverjük és a megfőtt gyümölcsöket vele besűrítjük. Nem kell sokáig főzni a keményítővel, ahogy sűrűsödik, már le is vehetjük a tűzről, hisz' a keményítő még hűlés közben is sűrűsödik.
Ezt a gyümölcs öntetet kanalazzuk a darapuding tetejére. Kicsit hűtsük, majd nyomjunk rá tejszínhabot és díszítsük gyümölccsel, citromfűvel. 
Hidegen, melegen egyaránt fogyaszthatjuk.

2015. március 15., vasárnap

Verus játékra hívott.

Verus, a "Verus konyhája" blog írója, ...itt a tavasz címszóval játékra invitált.


Ez a könyv az egyik nyeremény. 
Ha érdekel Benneteket, a fenti linken utánanézhettek. 
Kellemes, érdekes játéknak nézünk elébe. 
Köszönöm Verusnak, hogy engem is meghívott. 
A meghívást köszönettel elfogadom.

2015. március 12., csütörtök

Paprikáskrumpli virslivel, füstölt oldalassal, savanyúsággal

Az alap paprikás krumplit készítettem most virslivel és füstölt oldalassal.
A füstölt oldalasra tekintettel, amikor eljutottam odáig, hogy az üvegesre párolt hagymára rászórtam az őrölt paprikát, felöntöttem annyi vízzel, hogy az oldalast beletéve ellepje azt.  
Addig főztem, amíg a füstölt oldalas megpuhult.
A továbbiakban az eredeti recept szerint jártam el.
A virslikarikákat csak akkor tettem a krumplihoz, amikor már elkészült és lekapcsoltam a gázt.

2015. március 8., vasárnap

Mákos guba vaníliaöntettel

Nem túlságosan sokszor készítek mostanság mákos gubát. Igaz, más tésztaféléket sem:) Most is azért került sor a készítésére, mert Zsozsóka kisunokám a kedvenc Petikés könyvében olvasták - többedszerre -, hogy mákos gubát készített az anyukájuk. Minden alkalommal faggatózott, mi az a mákos guba? Gondoltam, összegyűjtök annyi kiflit, aztán meglepem Zsozsókát a mákos gubával.
 Készítettem vaníliaöntetet is...
Aztán ebédnél Zsozsóka - mivel ízlések és pofonok... - kakaóval kérte a gubát.
Hiába győzködtük, hogy csak kóstolja meg, ő hajthatatlan maradt:)
Uzsonnakor is gubát eszegettek, Zsozsóka akkor volt hajlandó megkóstolni vaníliaöntettel.
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...