Oldalmegjelenítések:

2018. augusztus 20., hétfő

Augusztus 20 - Budapest.

Úgy adódott, hogy egy kedves ismerőssel való találkozásunkat összekötöttük az augusztus 20-át övező hosszú hétvégével.
19-én utaztam fel Budapestre, így mindjárt első programként az esti Tankcsapda koncertet néztük meg.
A koncert ingyenes volt, rengeteg ember volt ott. Fiatal, idősebb, sőt még idősebb is együtt élvezték a zenét.

Másnap délelőtt a Várban tettünk látogatást, nem ok nélkül. A Magyar Ízek Utcája nagyon érdekelt, már csak azért is, hátha találkozom ott olyan virtuális ismerőssel, aki ezen a rendezvényen résztvevő szokott lenni. A nagy forróság ellenére sokan várakoztak belépésre. Személy szerint csalódás volt számomra, hogy volt belépődíj. Én pénzt a Kézműves termékek vásárlására szerettem volna fordítani és ezzel nem voltam egyedül.
Este pedig, mintegy 200.000-ed magammal szintén ingyen megnéztem a tűzijátékot, amit eleddig csak a tv-ben láttam. Van hangulata, érdemes kimenni érte a Duna-partra, bármennyire fárasztó is az oda-, ill. a hazajutás.
Éjfél elmúlt, mire hazajutottunk, reggel pedig időben kellett felkelni, hogy a Népligetben egy olyan buszt tudjak elérni, ami nem megy be minden kicsi faluba, tehát 2 óra alatt majdnem otthon tudok lenni, légkondicionált és wifi-vel ellátott:) Kellemes volt az út, a buszból való kiszállás mellbevágó:( A benti kellemes hőmérséklethez képest 34 fok volt a városban:( Még kb. 20 perc szenvedés után végre hazaértem, a szintén kellemes hőmérsékletű lakásunkba.
Augusztus 20-a lesz jövőre is, talán nagyobb szerencsével járok.

2 megjegyzés:

Lívia írta...

Örülök ennek a beszámolódnak, jó volt olvasni az élményeidet. De nem tudom, hogy mire értetted azt, hogy ha jövőre is eljössz, akkor több szerencséd lesz.
Mi volt a problémád? Persze aki nem itt él Budapesten, neki ez nagyon fárasztó lehet.
Én Budapesten születtem és itt is élek a II. kerületben Budán, nem messze a Vártól, és minden évben elmegyünk a Mesterségek Ünnepére, de mi is nagyon elfáradunk A tűzijátékot már itthonról nézzük a hálószobánk erkélyéről.
Éveken át én még árúsítottam is a Mesterségek Ünnepén a Várban a kézműves termékeimet, tagja voltam egy Népművészeti egyesületnek. Meg is szoktam látogatni a tagjait amikor elmegyünk, mert minden évben ott vannak a Várban az egyesülettel és a tagok a különböző termékeikkel.
Azon ne lepődjél meg, hogy ingyen nem lehet bemenni, de legalább a nyugdíjasoknak kedvezmény van. Persze az valóban jó lenne, ha nem a belépésre kellene költeni a pénzünket, hiszen a magán árusok fizetik a magas helypénzt, ennek elég kellene, hogy legyen.
Remélem, hogy jövőre ha eljössz, akkor már kellemesebb tapasztalataid lesznek.

Roza írta...

Líviám, nagyon örülök, hogy rátaláltam a hozzászólásodra! :) Jövőre már "célzottan" tudok keresgélni - Téged!:)
(Igen, nagyon elfáradtam. Már a 150 km-nyi buszozás, a hőség nagyon sok energiát kivett belőlem. De lelkes és boldog voltam:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...