Kutya nélkül lehet élni....

de nem érdemes.
Ezt én is hiszem és vallom.
Mivel a család gyermektagjai, főként a 10 éves korosztály teljesen letaglózva állt az események sodrában,
Péterem törekedett, hogy mihamarabb pótoljuk az elvesztett családtagokat, hogy mire ismét jönnek a gyerekek, addigra már ne a fájóan üres udvar fogadja őket és mindegyikük meg tudjon nyugodni.
Így került hozzánk Ő:

Gyönyörűséges fiúcska, 4 hónapos:) Nagyon nagy szeretettel fogadtuk, és úgy érzem, szerencsétlen sorsú elődei elégedetten tekintenek le rá a csillagok közül...

Nagyon értelmes kis jószág:)  Nem sírt, hogy itt egyedül van, helyette ugatott két éjszaka is:) Teljesen feltérképezte az udvart, és gondolom, az ő érzékeny idegrendszere pontosan tudja, hogy itt nem akármilyen rokonai éltek... De a kihűlt nyomok azt is elmondták neki, biztosan, hogy azok már nem jönnek vissza.
Első éjszaka nem, de második éjszaka Betyár helyét foglalta el. Örültem neki nagyon. Bátor kis jószág!:)

Nevet is kapott, amit - hagyományosan - az unokák választhattak ki. Teljesen oda voltak, hogy mikor lesz már a névválasztás:) Most sajnos eljönni nem tudtak, de a kutyának meg sürgősen kellett a név. Így aztán ők megnézhették a kutyust a fészbukon, innen mentek a javaslatok a neveket illetően, végül a jó hangzású Wolf név mellett döntöttek a gyerekek. (Mert azért volt egy-két vicces név is, mint Zselé, vagy Kapitány:) Ebből is látszik, az unokák teljesen komolyan vették a feladatot:))

Kicsi Wolf, remélem, sokáig, nagyon-nagyon sokáig lesz családunk tagja, sok örömet hozva és okozva a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Már jó érzés,hogy itt van... Az elhagyatott, csendes udvar nagyon nyomasztó volt:( Itt mindig volt kutya, aki reggelente boldogan üdvözölt, este pedig nyugodtan hajthattam álomra a fejemet, vigyáztak házra, portára.
Egyet elhatároztunk: majd, ha egyszer elérkezik az ideje, új kutyát addig nem hozunk, amíg elődje el nem távozott. Megtapasztaltuk, már másodjára, hogy egyedül lévő kutya nem igen mászkál el.
Úgy legyen!