2011. július 24., vasárnap

Mit teszel az egészségedért és a környezetedért?

Játékra invitált Maria, a Szeretek főzni (2) blog írója, ahol is a címben szereplő kérdésre keresi a választ.
Köszönöm szépen, és örömmel veszek részt a játékban.
Meg kell, hogy említsem, hogy jövendőbeli kis menyem Zsófika környezetvédelmi mérnök, úgyhogy már csak miatta is, de az unokáim, a környezetünk, az utánunk jövő nemzedékek miatt is (hű, ez kicsit fellengzősen hangzott talán:) oda kell figyelnünk a környezetünkre.
Egy kissé kényelmetlen nekem a kérdés első fele. Ugyanis 8. éve, hogy áttételes mellrák diagnózissal operáltak meg, majd kezeltek kemo- és sugárterápiával. Két évre rá, szorosan ezzel összefüggésben nőgyógyászati nagyműtéten estem át, majd újabb két év múlva infarktussal kerültem kórházba... Aztán - még mindig az alapbetegségemhez visszacsatolandó, közepesen súlyos, sok fájdalommal járó gerincproblémák, diabetesz, depresszió és még számtalan apróbb probléma terheli az életemet.
Amikor ezt a blogot megnyitottam, elhatároztam, ha egy mód van rá, nem írok a betegségeimről. De muszáj, nézzétek ezt el nekem. Ez alatt a 8 év alatt nagyon tönkrementem úgy mentálisan, mint fizikailag. Sok-sok örömet okoznak elsősorban az unokáim. De az egész családom szeretné, ha valahogyan a régi lehetnék.
Sajnos, a bizonytalanság, a harc ezzel a betegséggel naponta állít olyan gondok elé, amit AZ előtt észre sem vettem. Egy pillanat alatt ment tönkre az életem. Nehéz volt és igazából nem is akartam tovább folytatni... Sokszor feltettem magamnak a kérdést: élni, de mindenáron?!
Huh, azt hiszem, ezt itt és most fejezem be... Mindenkinek meg van a maga keresztje.
Muszáj volt ezeket a sorokat leírnom, a lelkem most megint könnyebb egy kicsivel:)
Ígérem, összeszedem magamat, és válaszolok a játékban feltett kérdésekre:)

Szóval: Aki már egyszer válaszolt  az ezt a képet tegye ki  az oldalsávba így  mindenki látni fogja hogy már válaszoltál ! Add tovább annak a  4  blogtársadnak  akinek  kíváncsi vagy a válaszára!


Mit teszek a saját és családom egészségéért?


A saját egészségem érdekében  igyekszem betartani az orvosaim utasításait és szigorúan eljárok a soron következő ellenőrzésekre. Odafigyelek, hogy a párom ugyan így tegyen.


Amit megteszek, hogy egészséges legyen az étkezésünk: már nagyon régóta étolajjal főzök. Napraforgóolajjal, esetleg repceolajjal. (Elképzelhető, hogy az ilyen-olyan olívaolajak egészségesebbek, de azt anyagilag nem engedhetjük meg magunknak.)
Cukor használatát a minimálisra igyekeztem szorítani. Kávét, teát édesítőszerrel isszuk.
Nem fogyasztunk semmilyen üdítőitalt, szódavizet iszunk. Az unokák kapnak málnaszörpöt, de a kólától szinte teljesen el vannak tiltva. 
Igyekszem változatosan főzni, főzelékek, saláták is szerepelnek az étrendünkben.
Tejtermékek közül a tej, a joghurt,  a tejföl az, amit napi szinten használok. Sajtot ritkábban vásárolunk. Egyedül a lapkasajt az, ami naponta szerepel az étrendünkben, reggelire a pirítósra tesszük:) Túrót még ritkábban vásárolunk:(
Húsok közül a baromfi élvez elsőbbséget. A receptjeimből is kitetszik, hogy a legtöbb csirkehúst ír. Sertést ritkábban, marhát szinte egyáltalán nem fogyasztunk. Halat kevesebbet, mint amennyit szívem szerint fogyasztanék. Mindennek a jövedelmünkhöz képest magas árak az okai. Azt szoktam mondani, nem igénytelenek vagyunk, a lehetőségeink korlátozottak. 
Gyümölcsöt télen-nyáron fogyasztunk. 
Ezen kívül még konyhatechnikailag figyelek arra, hogy kevés rántást használjak. Inkább habarok. 
Sajnos, egészségünk nem engedi meg, hogy a testmozgás szenvedélyének hódoljunk:( De pl. a kisebbik fiam konditerembe jár szinte napi rendszerességgel és ugyanilyen rendszerességgel kocog. A nagyobbik fiam ritkábban jut el a konditerembe. Ő a kisfiaival szokott biciklizni. És ha már a piciket említettem: ők rendszeresen járnak uszodába.


Mit teszek/teszünk a környezetünkért?


A konyhai hulladékok szerves részét komposztálóban gyűjtjük. Az újságokat összegyűjtjük és ősszel elviszik az iskolások. A mi kis falunkban (150 fő) is van szelektív szemétgyűjtő konténer-sziget. Amit oda lehet elvinni, azt oda visszük. 
Az üzletekben nem kérünk - csak ha végképp elkerülhetetlen - műanyag zacskót. Kivételt képez, amelyik bevásárló táskát - ha tönkre ment - vissza lehet vinni és újat kapunk érte. A mindennapokban kosárral és nem reklámszatyorral járunk vásárolni. 
Környezetbarát tisztítószereket használok, ahol csak lehet.
Zuhanyzunk, fürdőkádunk nincs is:) A zuhanyrózsa elzárható egy mozdulattal, nem folyatjuk feleslegesen a vizet. 
A használaton kívüli tv-ket ki is húzzuk a konnektorból, lévén, hetek eltelnek, hogy nincsenek használva.
Az elhasználódott elemeket bevisszük a gyűjtőhelyre.  Amennyiben lejárt szavatossági idejű gyógyszereink keletkeznek, azokat visszavisszük a gyógyszertárba, nem dobjuk szemétbe.


Most más nem jut eszembe:)


És akiknek szeretném továbbítani a játékot:


A mi izraeli konyhánk c. blog írójának
A Mennyei Manna c. blog írójának
A Lívia konyhasarka c. blog írójának
A Rózsika tortái c. blog írójának


11 megjegyzés:

trollanyu írta...

Roza, nagyon szomorúan olvastam, amit az egészségi állapotodról irsz. Nagyon sok erőt kivánok neked, hogy megbirkózz ezekkel a dolgokkal. Sajnos én februárban veszitettem el az édesanyámat, alulmaradt a rákkal vivott harcban. A gyönyörű unokáid adjanak neked sok erőt és kivánok neked minden jót:)

Maria írta...

Kedves Roza! Már kétszer nekifogtam a megjegyzés írásnak, de olyan nehezen találok szavakat, amik megfelelőek lehetnek ebben a helyzetben. Szomorú vagyok, hogy ilyen szörnyűségek történtek Veled az elmúlt években. De örülök, hogy ennek ellenére annyi erő és pozitív gondolkodás sugárzik a blogodból, hogy eddig semmit nem vettem ebből észre. Kérlek legyél továbbra is ilyen erős, kitartó és pozitív gondolkodású, akkor a jövőben is minden rendben lesz. Szeretettel ölellek!!

Roza írta...

Trollanyu, fogadd együttérzésemet. Sajnos, már az én édesanyám sincs velünk:(
Köszönöm a megértésedet, a kedves szavaidat.

Maria nagyon szépen köszönöm az együttérző szavaidat. Igyekszem, de néha elhagy az erőm, a pozitív gondolkodásom...

Csilla írta...

Roza! Nehéz ilyen dolgokról beszélni, és nehéz ezekhez megjegyzést írni. A mostani világban sajnos sokan vagyunk így(és sajnos egyre többen), akik szó szerint az életükért küzdenek. Szomorú, elkeserítő, és dühítő dolog ez!!
Tudom miről beszélsz, mert egészen közelről élem meg ennek a szörnyű 3betűs betegségnek az össze szörnyűségeit! :(
Nekem a férjem "kűzd" éppen egy ilyen rohadékkal már 4 hónapja! De kitartunk, erősek vagyunk(még ha sokszor nagyon nehéz is)!! Mert az!
Kitartást, és- sok-sok erőt kívánok Neked is!!!
És ne hagyd, hogy a pozitív gondolkodásod elhagyjon!! :)

Roza írta...

Csilla, nagyon sajnálom, hogy Ti is ilyen szörnyűséggel küzdötök:( Feltételezem, még fiatalabban is vagytok nálam... Hiába ez a betegség sem válogat:(
Sok-sok erőt és kitartást kívánok Nektek őszinte szívvel!
És köszönöm a kedves szavaidat!

peti írta...

Köszönöm Roza a játékra invitálást :)
Minden elismerésem a minden nehézség ellenére való helytállásodért! Nagyon sok erőt kívánok! Én évek óta súlyos beteg édesanyám segítése közben találkozok hasonló nehézségekkel.
Tetszik a blogod. Nemsokára bekapcsolódok a játékba is.

Roza írta...

Peti, örülök, ha játszol velünk:)
Köszönöm a kedves szavakat... Édesanyádnak a jó Isten segítségét kérem.

Isabel írta...

Roza, ha még valamikor észreveszed ezt a hozzászólásomat, kérlek, nézz be az én blogomba: A nyugdíj is fizetés, ízlik vagy nem... Igaz, nem írom meg benne a betegségemet, rosszulléteimet lépten-nyomon, úgysem reagál rá senki, de sorstársamnak érezlek. Sajnálkozás helyett puszillak, Isabel

Rozabanya írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Roza írta...

Izabel örülök Neked. Hogyne néznék be Hozzád!:)

Marka írta...

Kedves Roza! Sok erőt, kitartást kívánok, sajnos együtt tudok érezni: hugomként szeretett 29 éves sógornőm mellrákos, apósomnak pedig szívinfarktusa és két szívműtétje is volt az elmúlt fél évben! Ők is változtattak az életmódjukon, ételeiken, remélem ez segít nekik még sokáig élni! Nagyon jó, hogy ti is próbáltok minél egészségesebben élni, csak így tovább!

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...