Alig másfél hete említettem, hogy majd a másik fajta krumplilevest is elkészítem és beposztolom. Ma így is lett.
Ez a krumplileves annyiban különbözik a másiktól, hogy ebben a krumplin kívül más zöldségféle nincsen.
Hagyma megpárolva, rá őrölt paprika, majd a kis kockákra vágott krumpli, babérlevél, vízzel felöntve, sózva, majd kockatészta belefőzve, ettől kissé besűrűsödik, megszórva petrezselyemzölddel. Tálalásnál tejföl, ecet.
Nem ördöngösség:) Édesanyám, sőt nagyanyám is mindig ezt a fajta krumplilevest készítették. A zöldségeset már én vettem be a szokásaim közé.
Másodiknak, mondhatnám, kissé kényszerből, mert nem volt itthon rizs és eredetileg chilis babot szerettem volna készíteni, szóval pici átalakítással született meg a chilis-babos spagetti.
Hozzávalók:
(2 személyre)
25 dkg spagetti
12,5 dkg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma
1 doboz fehér bab konzerv
kevés őrölt fűszerpaprika
kevés őrölt chili
3-4 evőkanál étolaj
petrezselyemzöld
só
bors
Elkészítése:
A kis kockákra vágott hagymát a forró olajon, kissé megsózva, fedő alatt üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst és jócskán megpirítottam. Erre jött egy kevés őrölt paprika és annyi chili, hogy éppen csak csípős legyen. Ráöntöttem a kissé lecsepegtetett babkonzervet, sóztam, borsoztam, és amíg a spagetti al dente lett, addig kis lángon összefőztem az ízeket.
Tálalásnál kevés tejföl és vágott petrezselyemzöld került rá.
Oldalmegjelenítések:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chilis-babos spagetti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chilis-babos spagetti. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. február 7., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

