Oldalmegjelenítések:

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kovászos uborka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kovászos uborka. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 26., vasárnap

Az idei első kovászos uborkánk.

Még a legjobbkor, szombaton tettem üvegbe a kovászolni való uborkákat.
Az embertelen hőségnek köszönhetően egy nap alatt is nagyon sokat érett. Ma délelőtt borús, felhős idő volt. Amikor kisütött a nap, kitettem azért az ablakba, hogy segítsem az érését. A színét elnézve, és tudva, hogy vékonyabb uborkákból készült, holnap már biztosan fogyasztható lesz, örömünkre!:)

2014. július 17., csütörtök

Kovászos uborka

Már nem az első üveg kovászos uborkám az idén (második:). Nekünk sajnos, nem lett uborkánk, úgy vásároltuk az üzletben.
Az első üveggel nagyon finomra sikerült, lassan el is fogy. Úgy időzítem, hogy mire az előző elfogy, akkorra készüljön el ez. Utána már ritkábban készítek kovászos uborkát, mert már érik a paradicsom, lassan a paprika is, akkor kissé háttérbe szorul ez a finomság.
Kicsi unokáim közül a csöpp Anna imádja a kovászos uborkát:) A puha közepét kicsócsálja, de látszik rajta, mennyire ízlik neki:) Zsozsóka nem szereti annyira. A nagyok közül  Lilike és Lackó szereti.

10 dkg kovászos uborka szénhidráttartalma: 1,9 g

2011. június 23., csütörtök

Nagyon nehezen viselem ezt a meleget.

Ha csak tehetem, a lakás hűvösébe húzódva csinálok ezt-azt (sok mindent nem). Már csináltam két üveg kovászos uborkát, mert - remélhetőleg - az összes fiaim, unokáim, menyeim jönnek a hétvégén. Szeretnék nekik adni elvitelre, meg hogy elég legyen.



2011. május 23., hétfő

Kovászos uborka

Lassan a piacon megjelenik a fürtös uborka.Már alig várjuk, hogy megint kovászos uborkát készíthessek:)

Hozzávalók:

2 , 5 kg közepes nagyságú uborka
1 nagy csokor kapor
1 fej fokhagyma
2 szelet szikkadt kenyér
8 evőkanál só
bors
mustármag

Elkészítése:

Az uborkákat alaposan megmosom, két végét levágom, egymásra merőlegesen behasítom (a két vége egyben marad). 
A kaprot is alaposan megmosom, ketté veszem a csokrot. A kimosott 5 literes üveg aljára lerakok egy szelet kenyeret, erre a fél csokor kaprot, majd szépen beleállogatom az uborkákat. Egy fej fokhagymát megtisztítok, majd szeletekre vágva az uborkára szórom. Szórok még bele kevés egész borost és mustármagot is. (Ez elhagyható, én szeretem.)
Amikor az uborkát mind az üvegbe raktam, a tetejére teszem a másik fél csokor kaprot.
Kb. 2,5-3 liter vizet felforralok, beleszórok legalább 8 púpozott vőkanál sót  (jó sós legyen a víz). Az üveget ráállítom vagy a mosogató zománcos sarkára, vagy aláteszem egy nagy kés lapját. (Már nagyanyám is így csinálta, utána édesanyám is, erre azért van szükség, hogy a forró víztől az üveg el ne pattanjon. Én is így csinálom:) Az uborkára öntöm a forró vizet, hogy jól ellepje. Tetejére teszem a másik szelet kenyeret (legjobb, ha felülre a kenyér sarka kerül, az nem mállik szét és könnyebb lesz kivenni, amikor megérett az uborka), majd vagy két lapkát teszek rá keresztben, hogy ne tudjon nagyon felemelkedni, vagy bármit, amivel pl. a savanyúságot is lenyomtatjuk. (Én legutóbb két hosszúkás sajtkrémes dobozka tetejét használtam erre a célra.) Kistányérral letakarom, aznap már nem teszem a napra, de legalább két napot érlelem  a napon. Este mindig beviszem a konyhába, reggel ismét kiteszem oda, ahol egész nap éri a nap melege. Amikor az uborka elszíneződik, mérges zöldből szelídebbre vált, akkor már meg lehet kóstolni, hogy megérett-e. Amennyiben igen, leszűrjük és hűtőben tároljuk.


Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...