Oldalmegjelenítések:

2020. március 31., kedd

Lefagyasztható pizzatészta



Hozzávalók:
(2-3 főre)

50 dkg liszt,
2 , 5 - 3 dl langyos víz,
1 tasak porélesztő (10 g),
1 teáskanál só,
1 teáskanál cukor,
2 evőkanál napraforgó olaj.

Elkészítése:

Készíthetünk dupla adagot a tésztából és lefagyaszthatjuk a felét.

A langyos vízben keverjük el a cukrot és az élesztőt. A lisztet tegyük egy tálba, öntsük hozzá az élesztős vizet. Adjuk hozzá az olívaolajat és a sót. Dolgozzuk össze a tésztát, amikor már nem ragad, tegyük meleg helyre kelni. Takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Amikor megkelt (kb. 1,5 óra) osszuk el a tésztát két részre, így két darab pizzatésztát kapunk. Egyiket nyújtsuk ki kerekre, tegyük rá a kiválasztott feltétet, majd süssük meg.

A másik felét csomagoljuk folpackba, majd egy nylon tasakba is a biztonság kedvéért és tegyük a fagyasztóba. Amikor fel akarjuk használni, előtte este tegyük be a rendes hűtőbe. Reggelre felenged, úgy bánhatunk vele, mintha akkor készítettük volna.

2020. március 26., csütörtök

Kedvenc tzatzikim.

 Hozzávalók:
(4 főre)

50 dkg natúr joghurt
2 db kígyóuborka
4 gerezd fokhagyma
1 ek. kapor
1 ek. olívaolaj
1 tk. menta
1/2 citrom leve
bors


Elkészítése:

Rakj egy szűrőt egy nagyobb tál tetejére.
Tedd bele a joghurtot, és csepegtesd le két-három óra alatt.
Az uborkát mosd meg, meghámozni nem szükséges.
 Reszeld le, jól sózd be, és pihentesd egy órán át.
Ezt követően csavard ki az uborkát, majd keverd össze a
 lecsepegtetett joghurttal, ízesítsd zúzott fokhagymával,
kaporral, mentával, olívaolajjal, borssal, és facsard rá a
fél citrom levét. Forgasd össze, és lefedve tedd a hűtőbe legalább két-három órára, hogy jól lehűljön, és az ízek összeérjenek.

2020. március 16., hétfő

Rakott zöldségek

Hozzávalók:
(4 személyre)

1 , 5 kg zöldség (sárgarépa, karfiol, kelbimbó, burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 db paradicsom)
2 db keményre főtt tojás
 4-5 dl tejföl
10 dkg rizs
 2 egész tojás
  petrezselyemzöld összevágva
 2 kávéskanál só
 1/4 kávéskanál őrölt bors
 1 csipetnyi reszelt szerecsendió
 a főzővízbe: só, őrölt bors
zsemlemorzsa a tetejére

Elkészítése:

A megtisztított, feldarabolt zöldségeket keménységüktől függően öt-tíz percre forrásban levő, sós, borsos vízbe dobjuk, majd leszűrjük. (Ügyeljünk arra, hogy ne főzzük szét!)



A rizst a szokott módon puhára főzzük, majd hagyjuk kicsit hűlni.

Egy serpenyőben serpenyőben, kevés olajon pirítsd üvegesre a vöröshagymát, dobd rá a héjától megfosztott és felszeletelt paradicsomot és csak addig pirítsuk, amíg a paradicsom is megpuhul.

A tejfölt összekeverjük a tojással, az apróra vágott petrezselyemmel, a sóval, a borssal, a szerecsendióval. 
Ezután a zöldséget és a rizst tetszés szerinti sorban tűzálló tálba rendezzük, majd meglocsoljuk a tejfölös keverékkel úgy, hogy mindenütt befedje; kicsit megrázzuk, hogy az aljára is lefolyjon a mártás. Tetejére zsemlemorzsát szórunk és 200 fokos sütőben 35-40 percig sütjük, majd tálaljuk. 

Tálaláskor kínálhatunk hozzá salátát, savanyúságot.


2020. március 15., vasárnap

Március 15-e, valamint a koronavírus okozta érzelmek.

Előfordult már máskor is, az elmúlt négy év alatt, hogy nem otthon töltöttem egy-egy nemzeti ünnepünket.
Sosem esett igazán jól, de az idei évben minden történés túltett minden eddigi elképzeléseimen.

Igaz, hogy már január elején rebesgették, hogy Kínában Corona vírus ütötte fel a fejét, de milyen az ember? Úgy volt vele, hogy Kína naaagyon messze van...

Telt-múlt az idő, sűrűsödtek a hírek, de még mindig nem éreztük át, hogy ne csak a lábunk elé bámuljunk, nézzünk már körül! Mire körülnéztünk, Olaszországban karanténba vontak egész várost, sok-sok emberrel. Még jöhettek haza, akik arra jártak, megvizsgálták őket, esetleg karantént javasoltak.
Nekem is elérkezett az ismételt utazási időm. Szokásos gonddal csomagoltam, igazából semmi több. Gyógyszer négy hétre, plusz pár napra, ha történne valami.... No, a történésen nem ilyesmire gondoltam. Max. lerobban-, defektes lesz az autó és nem ér-indul időben.
Aztán? Aztán - nyugodtan állíthatom - elszabadult a pokol! Minden ország lezárta a határait. Senki sehova. Majd - talán - 5 hét múlva. Vagy a nyáron:( Azonnal belém vágott a felismerés: Úristen! És a gyógyszereim?! A párom leltárt készített, kb.       1 - 1 , 5 hónapra való gyógyszer van otthon. Becsomagolta és járta a lehetséges szállítókat: Posta, a lehető legtöbb futárszolgálat. Semmi biztos. Idegeskedés. Mivel gyógyszerről van szó, mindenki csak néz. Viszont ezt nem lehetett elhallgatni, mert mit írt volna a párom a feladóvevényre? Hogy csokoládét küld? És az fontos? A gyógyszer az fontos. De helyzet ide, helyzet oda, nem akadt senki, aki meg tudta volna mondani, hogy kihez forduljak. Végül leültünk a bácsival, Ottoval és szépen, tőlem telhetően elmagyaráztam, miről van szó. Rendben van, hogy egyszer valahogyan idekerül a gyógyszerem, de ha ez az állapot hosszabb ideig tart, nem bízhatjuk mindig a véletlenre, nem idegeskedhetünk át heteket.

Nos, ma megjött a megoldás. A többi hónapokat illetően. Otto unokaöccse beszélt a háziorvossal. Holnap elmegyünk  hozzá és elmondja, mit és hogyan lehet tenni. Gondolom, minden rendben lesz. A németek nem ígérgetnek csak úgy:)

Megjegyzés: ez a bejegyzésem március 17-én keltezett, de mindenképpen szerettem volna, hogy március 15-e az idén se maradjon ki, ezért oda datáltam.

2020. március 8., vasárnap

Rántott szelet, rizibizi, pirított ananász

Hozzávalók:
(2 személyre)

40 dkg karaj
1 tojás
liszt
zsemlemorzsa
bors
olaj a sütéshez

A rizibizihez:

1,5 dl jázmin rizs
1 kisebb sárgarépa
1 marék mirelit zöldborsó
1 csiperkegomba
1-2 ek. étolaj
vágott petrezselyemzöld

1 doboz karika ananász

Elkészítése:

Először a rizibizit készítjük el. A sütőt alacsony hőmérsékletre bemelegítjük. Az olajon megfuttatjuk a rizst, megsózzuk, amikor kifehéredett, beletesszük a kockára vágott sárgarépát, a borsót, és a szeletekre vágott csiperkét. Picit kevergetve sütjük a rizzsel, majd felöntjük 3 dl. forró vízzel. Amint felforrt, lefedjük és betesszük a sütőbe. Ott is hagyjuk tálalásig. Nem kevergetjük, elvan az szépen magában.
A kissé megveregetett húsokat bepanírozzuk, majd a felforrósított olajon mindkét oldalukat szép pirosra sütjük, majd egy papírtörlőre kiszedjük és melegen tartjuk őket.
Amikor a húsokat kivettük az olajból, beletesszük az ananász karikákat. Mindkét oldalukat kis pirulásig sütjük, majd kivesszük az olajból és melegen tartjuk.
Ezután tálalhatunk.

2020. március 6., péntek

Tócsni

50 deka nyers, hámozott, az almareszelőn  lereszelt burgonyát, 5 evőkanál liszttel, valamint 1 kis fej reszelt vöröshagymával, sóval, őrölt borssal és 1 egész tojással összekeverünk.
Egy palacsintasütőt vagy teflonserpenyőt kissé beolajozunk, megforrósítjuk, és egy evőkanállal adagolva, a serpenyőben szétlapítjuk a tésztát. Mindkét oldalát szép pirosra sütjük.

2020. március 3., kedd

Natúr szelet burgonyával, tavaszi salátával

Hozzávalók:
(2 személyre)

30 dkg (3-4 szelet) sertéscomb
őrölt fekete bors
fokhagymapor
2-3 ek. liszt
3 ek. étolaj a sütéshez

kb. 60 dkg apró burgonya

vegyes saláta
ibolya virágok, kb. 30 db 
saláta fix
3 ek. olíva olaj
3 ek. víz

Elkészítése:

A sertés combokat kicsit kiklopfoljuk, borsozzuk, fokhagymaporral beszórjuk és sütésig a hűtőbe tesszük.

A burgonyákat megmossuk, majd sós vízben megfőzzük. Ha megfőttek, leöntjük a vizet és hűvös helyre tesszük, hűlni.
Ha kellemes hőmérsékletűre hűltek, meghámozzuk őket és sütésig félretesszük.
A salátához valókat összeaprítjuk, tehetünk bele galambbegy salátát, jégsalátát, paradicsomot, sárgarépát és az ibolya virágokat. Elkészítjük a saláta-öntetet, de csak tálaláskor öntjük a salátára.

Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, a combokat egyenként a lisztbe mártjuk és mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. Kiszedjük egy tálra, ekkor sózzuk meg.
A hús után a burgonyát tesszük az olajba és kevergetve azokat is pirulásig sütjük, majd egy tálra tesszük a hússal.

A salátára ráöntjük az öntetet, óvatosan összekeverjük és tálalhatunk.




2020. március 2., hétfő

Fasírt párolt zöldségekkel Rahm szósszal


Hozzávalók:
(2 személyre)

2 db nagyobb sárgarépa feldarabolva
16-18 db kelbimbó
1 db közepes burgonya kockákra vágva
8-10 db karfiolvirág
cukor

30 dkg marha darált hús
1 egész tojás
bors
fokhagyma
reszelt vöröshagyma
1 kk. őrölt paprika
2 x 2 ek. zsemlemorzsa

1 doboz Rahm szósz
2 , 5 dl víz

Elkészítése:

A zöldségeket annyi vízben teszem fel főni, amennyi ellepi. Sózom, pici cukrot teszek bele, hogy a színek szép élénkek maradjanak. Csak kb. 10 percig főzöm, akkor leöntöm róla a vizet és egészen kis hőfokon a saját gőzében hagyom, hogy megpuhuljon.

 A darált húst megfűszerezem, majd jól összedolgozom. Ízlés szerint 6-8 gombócot készítek a masszából. A másik 2 ek. zsemlemorzsában megforgatom őket,

majd  a sütő rácsára terített sütőpapírra rakosgatom. Előmelegített sütőben, 200 fokon megsütöm.
Elkészítem a Rahm szószt. A 2 , 5 dl vizet felteszem főni. Beleöntöm a szósz-port és kevergetve addig főzöm, amíg besűrűsödik.
Tálalom az ételt. Ha van kéznél petrezselyemzöld, azzal még megszórhatjuk.

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...