Igazából lasagnet szerettem volna készíteni. De mivel még nem készítettem, körülnéztem a receptek között és - amelyeket én megnéztem - egyik sem készült akkor készített, friss tésztával. Én azzal szerettem volna készíteni. Így magam, tapasztalat hiányában nem tudtam eldönteni, hogy azt is beletehetem-e nyersen, vagy főzzem-e inkább ki. De egy frissen készült tésztát nem lehet al dente főzni... Így maradt a húsos rakott tészta.
Hozzávalók:
(4 főre)
25 dkg darált hús
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
25 dkg tészta (jelen eseten fodros nagykocka)
1 kis dob. sűrített paradicsom
5 dkg füstölt szalonna
5 dkg füstöt kolbász
oregano
bazsalikom
bors
só
Öntet:
2 dl tejföl
1 dl tej
2 db tojás
Tetejére reszelt sajt
Elkészítése:
A szalonnát kis kockákra, a kolbászt lehetőség szerint egészen apró kockákra, a vöröshagymát is apró kockákra vágom. A szalonnát felteszem a tűzre és addig hevítem, amíg a zsír kiolvad belőle. Nem kell, hogy tepertős legyen, csak jó olvadjon ki belőle a zsír. Ekkor ráteszem a vöröshagymát és a kolbászt, és fedő alatt addig párolom, míg a hagyma üveges nem lesz. Ekkor ráteszem a húst, a zúzott fokhagymát, és a hús fehéredéséig pirítom. Ekkor jön hozzá a paradicsompüré, amit egy kevés vízzel hígítottam, valamint a fűszerek: só, bors, bazsalikom, oregano.
A tésztát enyhén sós vízben "al dente" kifőzöm, hideg vízben lehűtöm, majd a felét egy kizsírozott tepsibe, vagy tűzálló tálba terítem. Rá öntöm és elsimítom rajta a ragut, majd a tészta másik felét teszem rá. A tejfölt a tojásokkal és a tejjel simára keverem, és ráöntöm a tésztára.
Előmelegített sütőben addig sütöm, amíg a tetején a tészta pirulni kezd.
Ekkor kiveszem, megszórom reszelt sajttal és már csak annyi időre teszem vissza, hogy a sajt megolvadjon és egy kis színt kapjon (ezt én elhagytam, nem szeretem a megolvadt sajtot, egyedül a meleg szendvicsen:).
Most házi csemegeuborkát adtam hozzá.
Oldalmegjelenítések:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsos rakott tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsos rakott tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. február 21., csütörtök
Húsos rakott tészta
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.



