Pankó

Soha nem kedveltem a nagyon finom zsemlemorzsát. Ha nem magam készítettem, igyekeztem durvább szemcséjűt választani. De valamiért sosem voltam elégedett. Aztán egyszer láttam a tv-ben egy műsorban egy durva szemcséjű panírozót, melyről kiderült, a japánok zsemlemorzsája és úgy hívják, pankó. Nosza, elkezdtem után kutakodni, de a környéken nem találtam. Végül a neten nem csak azt találtam meg, hogy hol kaphatok és mennyiért, de azt is - mert mire is jó a net - hogy miből és hogyan készül.
Tulajdonképpen roppant egyszerű. Fehér kenyérbelet durvára lereszelnek és megszárítanak... Uccu! Félretettem egy kenyeret és amikor már pár napja szikkadt, darabokra vágtam és az almareszelőn lereszeltem, majd szétterítettem egy tepsin és megszárítottam. Tehát nem megszárítottam a kenyeret és lereszeltem, hanem lereszeltem és megszárítottam. Elkészült az én pankóm:) Nagyon finom volt az ebben panírozott hús, amikor kisült. Közel sem szívta a panír annyira magába az olajat, és finom ropogós volt. Most már nem csak a majonézt nem fogom többé üzletben vásárolni, a kedvemre való panírozót (zsemlemorzsának mégsem nevezhetem:) is elkészítem magamnak:)

Így néz ki:

Legközelebb különösen ügyelni fogok arra, hogy csak a kenyér belét reszeljem le, akkor teljesen fehér lesz.
Igaz, az szemernyit sem befolyásolja az elkészült étel minőségét:)