2014. augusztus 12., kedd

És még mindig paradicsom és egy születésnap és egyéb gondolatok

Be kell valljam, tegnap egy (egészen) kis időre elegem lett a paradicsomfőzésből... Már az üres üvegek is erősen megfogyatkoztak. Számomra szentségtörés, de már színeset is muszáj volt megtöltenem...
Ez az én mániám, hogy csak fehér/színtelen üvegbe töltöm a paradicsomot... De drága emlékű Édesanyám is így csinálta, sőt a legdrágább nagyanyám is... Ha akkoriban nem is konyhatündérkedtem - írtam már róla korábban, hogy fiatal lány koromban, mivel én elég kései gyerek voltam, nem igazán volt rám szükség a konyhában és nem is igazán tolongtam kíváncsian.  A konyha az nagyanyám fennhatósága alatt állt. Ha szükség volt segítségre, akkor ott volt édesanyám, ha még mindig kellett volna segítség, akkor ott volt a nővérem, aki 8 évvel idősebb nálam és éppen ma van a születésnapja!:) A 67-et töltötte be a drágám! Jókívánságaimat már kora reggel telefonon átadtam...

Azokra az időkre pedig, amikor még egészen kislány voltam és ott sertepertéltem nagyanyám körül a konyhában (is), mivel ő vigyázott rám, míg édesanyám dolgozott, igazán szívesen emlékezem vissza. Szóval, szerettem ott ücsörögni, nézni, ahogy a tésztát gyúrja, öregedő, eres kezeivel, kipirulva süti nyári hőségben, a kukoricaszárral nagy lángot csinálva, a palacsintát (akkoriban még csak sparhelt állt rendelkezésünkre), vagy nyújtja, szinte soha véget nem érően a rétestésztát és mondja: "Kislányom, ez olyan jó lett, hogy el tudnám húzni a Pógár kútig!" (A Pógár kút a falutól nem messze egy gémeskút volt... Hogy mitől volt Pógár? Sajnos, már senki sincs, akitől megkérdezhetném:( De ez - főleg abban az időben - egyáltalán nem szomorított el. És ha nagyanyám el tudta volna húzni a rétest a Pógár kútig, ahhoz gyermeki kétségem nem is fért!:) Elmosolyodtam ugyan a képzeletemben megjelenő látványon, ahogy nagyanyám húzza a tésztát, ki az ajtón, át az udvaron, és még mindig húzza, aztán ki a kapun és csak húzza és csak megy és húzza, néha meglebegteti, aztán egyszer csak a Pógár kúthoz érve csak annyit mond: nnahh! És csipőre teszi lisztes kezét...

Lehet, jobb kedvem lett volna, amikor már az üvegekbe töltögettem a paradicsomot és a hátam be akart szakadni, ha mindez akkor jut eszembe!:) De sajnos, akkor csak az jutott eszembe, hogy én még egy üveg paradicsomot meg nem főzök, annyi szent! Igaz, mikor már a dunsztba rakva óvatosan és nagy gonddal takargattam be őket, ezek a gondolatok már szétfoszlottak, mint a nyári bárányfelhők:)
8,5 liter lett. Meg az eddig megfőzött 26,5 liter, az ugye, akár hogy is számolom, 35 liter...
És a paradicsom még érik tovább... És még ott van Laci fiam párjának, Zsuzsinak a nagy lelkesedéssel ápolgatott paradicsomja, amiről a termést ide hozzák és természetesen nekik is befőzöm!:) Hadd legyen meg a jól végzett munka öröme és eredménye, ha az x üveg szépséges paradicsomról elmondhatják, hogy ők termelték... 

És még eszembe jutott, amíg így a képet nézegettem, hogy a kép előterében látható 6 db egyforma 0,5 literes üveg még édesanyámtól maradt meg. Mindig jól elraktam őket, nehogy eltörjenek, mert ezekbe még ő főzte a paradicsomot. Ugyan ilyen becsben tartom a nagy 5 literes savanyúságos üvegeit is... Nem is tudom, manapság talán nem is kapni akkora üvegeket. Abban az időben savanyúságot kisebb üvegbe nem is tettek. az un. literes (ma már 7 dl-es) üvegekbe rakták a befőtteket, lekvárokat. És akkoriban voltak 1 literes befőttes üvegek. Még van azokból is. és a 3 literes savanyúságosból is:)) Kész múzeum!:) Egy papírba csavarva, a kamrában egy fiók mélyén még őrzöm a hatalmas lekvárkeverő kanalat is... És meg vannak az üstök, csak üstház nincs. 

Nah, nem untatlak benneteket a nosztalgiázásommal. De nekem most nagyon jólesett visszagondolnom ezekre az időkre és tudjátok miért? Mert az unokahúgom, a tesóm lánya, ma azt írta emailben, amikor beszámoltam neki róla, hogy hol tartok a paradicsommal, ő hozta elő édesanyámat, az őáltala nagyon szeretett nagyanyját: "Szegény mama , biztosan ül a felhő szélén , és azt mondogatja : - Rózsi , Rózsi , te hibás vagy ... ! :) Hát minek csináltál ennyi szószt ... !?  (Valahogy így képzelem ... :)"
Hát, én csak abban reménykedem, ha drága édesanyám látja, mennyire vigyázok még a paradicsomos üvegeire is, azért megelégedettem mondja édesapámnak: - Te papa! Mégis csak lett ebből a lányból valami!
Ugyanis egyszer bevallotta, hogy tenageerként amilyen hozzáállásom volt a "dolgokhoz", nem hitte volna, hogy majd már asszonyként és édesanyaként annyira megállom a helyemet. (Lehet, ezt az utolsó gondolatot jobb lenne törölnöm?:)

8 megjegyzés:

藤 / Merry írta...

Szívmelengető emlékek, gondolatok! :) Köszönöm, hogy elolvashattam! :) Nagyon szeretem az ilyen élet írta történeteket!

Gratulálok a rengeteg paradicsomhoz, ennyi munka után érthető az átmeneti kedvetlenség.

Roza írta...

Merry, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!:)
A baj az, hogy már ilyeneket tudok írni..., dehát, aki nem hal meg időben, az megöregszik!:)

Anikó írta...

Roza nagyon jólesett olvasni a családi történetedet, és a paradicsomjaid gyönyörűek, tudod majd egyszer a te gyerekeid és unokáid is ilyen szeretettel fognak rólad beszélni, írni, majd ezeket a történeteket amik, most napjainkban esnek meg velük és veled, amikor nagyon fáradt vagy már a sok dologtól, dűlj le egy kicsit pihenni és erre gondolj, hogy egy szuper anyuka és nagymama vagy te nekik:-))))

Roza írta...

Jajj, aranyos Anikó, még a szemem is könnybe lábadt a kedves szavaidtól.
Köszönöm és úgy legyen!:)

Éva írta...

Nagyon jó volt olvasni nosztalgiás emlékeidet! Szinte nekem is előjöttek nagymamámról hasonló emlékeim és ez annyira jó érzés olyan melengető! Azért most egy kicsikét pihenj meg, legalább addig még nem indul be a második paradicsomfőzési project:-)) Nővérkédnek minden jót és szépet kívánok és főleg jó egészséget!

Roza írta...

Évikém, nagyon szépen köszönöm!
Neked is minden jót kívánok!

Lívia írta...

Nagyon szeretem az ilyen kedves, szeretettel teli mesélést, családi történeteket. Én is azt mondom amit Anikó, hogy a gyerekeid, unokáid szemében Te ugyan olyan jó anya és nagymama vagy, mint amilyen a Te édesanyád, nagymamád volt, hiszen azért tudsz olyan szépen emlékezni, írni róluk. Majd egyszer rólad is így fognak beszélni a szeretteid.
A paradicsomlé az finom, de elég fárasztó ennyit elkészíteni, ezért elhiszem, hogy betelt a pohár. De ha pihensz biztos lesz erőd az újabb adaghoz nekiállni.

Roza írta...

Lívia, köszönöm szépen. Persze, csinálom tovább, csak kicsit elfáradtam...

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...