2014. szeptember 5., péntek

Hagymás-körtés csirkemell csíkok sárgarépás rizzsel

Már megint úgy jártam, hogy egyszer csak látom, mindjárt dél van. Zsófika kisunokám szülinapi tortájával foglalatoskodtam elmélyülten, így nem vettem észre, hogy úgy elment az idő és még ebédem sincs. Szinte mindig van 15 dkg csirkemell, a másik felét ugyanis Annácska kapja, az éppen aktuális főzelékéhez:) Gyorsan kiolvasztottam, addig pedig azon eszeltem, mi is legyen most az ízadó. Így esett a választásom a hagymára, a körtére, köretnek pedig a sárgarépás rizsre. A sárgarépa édeskés íze harmonizál a körte édeskés ízével...
 Hozzávaló:
(1 személyre)

15 dkg csirkemell filé
kb. 10 dkg körte
1 fej vöröshagyma
2 ek. étolaj
bors

 Elkészítése:

A hagymát félfőre, a körtét kisebb cikkekre vágtam. Az olajat felforrósítottam és beledobtam a hagymát. Csipetnyi sóval megsóztam, kicsit pirítottam, majd hozzáadtam a csirkemell csíkokat. Ezzel a hús fehéredéséig pirítottam, megborsoztam, ezek után hozzáadtam a körtecikkeket. Éppen csak annyi ideig pirult együtt a hússal és a hagymával, amíg átforrósodott, egészen finoman puhult.
 A körethez:
(1 személyre)

5 dkg rizs
1 kisebb, kb. 10 dkg sárgarépa
1 ek. étolaj

1 dl forró víz
Elkészítése:

Általában a rizzsel kezdem ilyen ételeknél az elkészítést. Mire a húscsíkok elkészülnek, a rizs is elkészül:)
Az olajat egy edényben megforrósítottam. Beleöntöttem a rizst, majd addig pirítottam, amíg a rizs kifehéredett. Ekkor hozzáöntöttem az 1 dl-nyi forró vizet, megsóztam és hozzáadtam a kisebb (félkarikára) vágott sárgarépát. Langyos sütőbe tettem és addig maradt benne, amíg a húst előkészítettem és elkészítettem. Kb. 20-25 perc. Nem kevergettem, nem piszkáltam. Ez nálam már bevált elkészítési módja a párolt rizsnek.
 Tálaláskor a rizst bőségesen megszórtam frissen vágott petrezselyemzölddel.
Mindjárt kiszámolom a szénhidrát tartalmát a mai ebédemnek, de biztos vagyok benne, hogy jószerével csak a rizs az, ami jelentős szénhidrát-tartalommal bír. Dupla mennyiségű hússal-körtével-hagymával a rizst akár ki is hagyhattam volna. De ez esetben rizs nélkül kevés lett volna a hagymás-körtés hús.
Az adag szénhidráttartalma: 67,6 gramm
Rizs nélkül:                          28,9 gramm

2 megjegyzés:

teller-cake írta...

Micsoda kombináció, én biztosan imádnám! :-)

Roza írta...

Nekem is bejött!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...