2014. június 30., hétfő

Zöldbabos aprópecsenye rizzsel, töpörtyűvel

Hozzávalók:

40 dkg sertéscomb, 
30 dkg zöldbab, 
5 dkg füstölt szalonna, 
1 fej vöröshagyma, 
1 teáskanál pirospaprika, 
2 dl tejföl, 
1 evőkanál liszt, 
só, 
bors, 
delikát, 
1 gerezd fokhagyma


Elkészítése:

Az apróra vágott szalonnát megpirítjuk, a pörcöt kivesszük egy tányérra, majd a zsiradékra tesszük az apróra vágott vöröshagymát. Ha már üvegesre pirult, akkor lehúzzuk a tűzhelyről az edényt és a hagymához keverjük a pirospaprikát. Rátesszük a csíkokra vágott húst, a zöldbabot, a fokhagymát, átpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, kevés delikátot szórunk rá és fedő alatt puhára pároljuk. (Ha szükséges, kevés vizet lehet alá önteni.) Ha elkészült, akkor a lisztet simára keverjük a tejföllel, hozzáöntjük zöldbabhoz és összeforraljuk.
Tálalás előtt a pörcökkel megszórjuk. 


Köretnek adhatunk hozzá galuskát, tepsiben sült burgonyát, rizst.

1 adag szénhidráttartalma köret nélkül 9 gramm

2014. június 28., szombat

Vargabéles

 Hozzávalók: 

1 cs. leveles vajastészta, v. élesztős leveles vajastészta (eredetileg réteslap, de én azt nem szeretem) 
15 dkg cérnametélt 
40 dkg túró 
mazsola 
rumaroma 
1 jó kanál tejföl 
2 db tojás 
3 ek. cukor 
2 cs. vanília 
reszelt citromhéj 
+1 tojás a tetejét megkenni 

Elkészítése: 

A mazsolát rumaromás langyos vízben kicsit megáztatom. 
A tésztát forrásban lévő sós vízbe teszem és kifőzöm. (Elég csak félkészre főzni, még lesz ideje a sütés alkalmával puhulni.) Leszűröm, majd hideg vízzel is leöblítem és hagyom kihűlni. 
A túrót villával összetöröm, ráteszem a két tojás sárgáját, a vaníliát, a cukrot, a tejfölt, a rumaromás mazsolát, majd az egészet szép simára keverem. A tojások fehérjét pár csepp citromlével kemény habbá verem és azt is a túrós krémhez keverem. Ekkor hozzákeverem a kifőzött tésztát. 

A kinyújtott leveles tésztát egy nagyobb és egy kisebb darabra vágom úgy, hogy a nagyobb darab a 20x28 cm-es tepsi alját és a két hosszabb oldalát bélelje ki. 
Beleöntöm a túrós/tésztás keveréket, a leveles tésztát, ha túlér a tölteléken, ráhajtom. Végül ráteszem a kisebb lap tésztát, ezzel zárom le a tepsit. Megkenem felvert tojással, majd az előmelegített, kb. 180 fokos sütőbe teszem és kb. 35-40 percig sütöm. Ekkor kiveszem a sütőből, hagyom kicsit hűlni. 

 Megszórom porcukorral és kockákra vágva tálalom.

 (Horváth Ilona szakácskönyve alapján)

2014. június 26., csütörtök

Gyümölcsleves, tojásos nokedli salátával

Már elég régen készítettem gyümölcslevest... Most, hogy ismét van friss gyümölcs, még csak nem is úgy kell venni, azt készítettem. Meggy, cseresznye és lila fosókaszilva (bocs, ez a neve:) került bele.
Aztán tojásos nokedli és fejes saláta volt a jellegzetesen nyári menü második fogása:)

2014. június 23., hétfő

Sertésflekken petrezselymes újburgonya, fejes saláta


Hozzávalók:

személyenként 1-2 szelet sertés hús
őrölt bors
paprikakrém
liszt
étolaj

Elkészítése:

A hússzeleteket gyengén kiklopfolom, megszórom frissen őrölt borssal, majd alaposan bekenem paprikakrémmel. (Aki szereti, csípős krémet is használhat.) Pár órát állni hagyom, majd lisztbe forgatom és kevés olajon hirtelen kisütöm.
Petrezselymes újburgonyával és fejes salátával tálalom.

2014. június 20., péntek

Kelt meggyes lepény

Hozzávalók: 

50 dkg liszt 
2 tojás sárgája 
1 cs. szárított élesztő 
5 dkg olvasztott vaj 
4-5 dl langyos tej 
4 dkg kristálycukor 
só 


Tetejére 0,5 kg kimagozott, lecukrozott meggy, vagy 1 üveg kimagozott meggybefőtt.

Elkészítése: 

A lisztet megsózom belekeverem a kristálycukrot, az élesztőt, közepébe mélyedést készítek, oda beleütöm a 2 tojás sárgáját, és apránként adagolva a langyos tejet, fakanállal jó egyneműre-simára dagasztom a tésztát. 
Ekkor még hozzáöntöm az olvasztott vajat, és addig dagasztom, míg a külseje szép fényes-hólyagos nem lesz. 
Melegített fedővel letakarom, langyos helyen 45 percig kelesztem. Amikor megkelt, fakanállal jól átverem, kizsírozott tepsibe öntöm, tetejét megszórom a levétől leszűrt gyümölccsel és még 20 percig kelni hagyom. Közben előmelegítem a sütőt. Közepes lángon jó fél órát, 40 percet sütöm. Akkor van készen, amikor a teteje szépen megpirult, a beleszúrt tűre pedig már nem ragad a tészta. 
Kockákra vágva tálalom. 


2014. június 14., szombat

Natúr szelet kapros uborkamártással, puliszkával

Úgy adódott, hogy a napokban 3 kígyóuborka is elkezdett tönkremenni. Hogy mentsem, ami még menthető, a kapros uborkamártást készítettem belőlük. Ehhez a nyers uborkát lereszeltem az almareszelőn, egy kisebb vöröshagymát apróra vágtam és kevés étolajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a lereszelt uborkát, apróra vágott (fokhagymanyomón kinyomott) 3 gerezd fokhagymát, majd fedő alatt, kevergetve főztem egy kicsit. Kevés levet is engedett. Öntöttem hozzá egy kevés tejet, majd amikor már puha lett, csináltam rá tejfeles habarást. Összeforraltam és beleszórtam az apróra vágott kaprot.
A natúr szelethez személyenként 1-1 szelet karajt számoltam. Mindkét oldalukat bekentem csípős paprika krémmel, fokhagymával és borssal, majd kevés ideig állni hagytam. Ezután lisztbe mártottam és kevés olajon mindkét oldalát szép pirosra sütöttem, majd tálalásig félretettem és melegen tartottam.

A puliszkát a már megszokott módon készítettem, kanállal megformáztam tálaláskor.

2014. június 13., péntek

Lekvár projekt, unokák.

Kicsi Zsozsóka már a 2. hetet tölti itthon táppénzen, a bölcsiből... Valami ismeretlen betegséget szedett össze... A dr-nő még csak olvasott róla, és egy másik orvos is, de látni még egyikük sem látta a valóságban.
Cseppfertőzéssel terjed - Annababa se, az ikrek sem és a család többi tagja sem kapta el -, a tenyerén, a talpán és a szájacskájában is apró, piros pöttyök jelentek meg. Szerencsére nem fájt és nem viszketett. Most, a 2. hét vége felé kezdett el hámlani, ami a gyógyulás jele. És úgy kezdődött, hogy a múlt hét hétfő reggel így ébredt. Elég "húzós" volt ez a két hét... Zsozsóka egymaga igényel egy teljes embert, sajnos, mind a két kislányt lehetetlen felvállalni. Felváltva voltak itthon Annával. Már a bölcsi is nagyon hiányzik neki, de még pár nap és ismét mehet!:)
Vasárnap a Pünkösdi Fesztiválon vagánykodott:)

A cseresznyelekvár-termés:

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...