2014. november 30., vasárnap

Pirított csirkemell- és csirkemájcsíkok csicseriborsós-currys rizzsel, tyúkhúr salátával.

Hozzávalók:
(2 személyre)

15 dkg csirkemell filé
10 dkg csirkemáj
1 közepes fej vöröshagyma

bors
őrölt pirospaprika
2-3 ek. étolaj

Elkészítése:

A csirkemellet és a májat vékony csíkokra vágjuk. A hagymát kis kockákra és a felforrósított olajon, kissé megsózva, fedő alatt üvegesre párolom. Ekkor hozzáadom a csirkemell csíkokat és nagy lángon addig pirítom, amíg mind kifehéredik. Ekkor adom hozzá a csirkemájat, azt szintén addig pirítom, amíg a színe megváltozik. Borsozom, kevés őrölt paprikát szórok rá, lefedem és tálalásig melegen tartom.
A körethez:

10 dkg hosszú szemű rizs
10 dkg konzerv csicseriborsó
2 ek. étolaj

1/4 teáskanál curry
2 dl forró víz
petrezselyemzöld

Elkészítése:

A konzerv csicseriborsót vízzel leöblítem, majd ledörzsölöm róla a hártyáját (a szemeken van egy hártyaszerű héjféle, az könnyedén lejön róla). Az olajat felforrósítom, beleöntöm a rizst, melyet addig pirítok, amíg kifehéredik. Ekkor hozzáöntöm a 2 dl forró vizet, sózom, beleteszem a curryt és hozzáadom a csicseriborsót. Amikor felforrt lefedem és egészen kis lángon működő sütőbe teszem. Semmi dolgom nincs vele, kb. 20-25 perc alatt készen veszem ki a sütőből.
Tálaláskor frissen vágott petrezselyemzölddel szórom meg.
Tyúkhúr saláta:

két marék frissen szedett tyúkhúr (a felső 3-4 cm-es vége)
salátalé (só, édesítőszer, ecet, víz, bors)

Elkészítése:

A tyúkhúrt alaposan átöblítem, majd tálalás előtt az előre elkészített salátalébe mártom és a tányérra halmozom.
Amíg enyhe az időjárás, a kertben szépen nő a friss, zsenge és bio tyúkhúr. Ugyanígy a gyermekláncfű is. Változatos salátát készíthetünk belőlük akár külön-külön, vagy vegyesen.

Advent 1. vasárnapja

(blog.xfree.hu)

2014. november 29., szombat

Kirántott tengeri haltörzs lilahagymás sütőtökpürével, csípős paradicsomsalátával.

Hozzávalók:
(2 személyre)

2 nagy, v. 4 kisebb tengeri haltörzs

A panírozáshoz:

2 tojás
zsemlemorzsa
liszt

A sütéshez:

kevés étolaj
A sütőtökpüréhez:

0,5 kg sütőtök
1 kisebb lilahagyma

bors
cseppnyi édesítő v. cukor
A paradicsomsalátához:

2 db paradicsom
bazsalikomlevelek

bors
tabasco szósz
1 ek. édes balzsamecet
1 ek. sovány tejföl v. joghurt
Elkészítése:

A sütőtököt megtisztítottam, kockára vágtam és kevés sós-édesítős vízben pár perc alatt puhára pároltam. Addig a lilahagymát vékony szeletekre vágtam és enyhén megsóztam. A sütőtökről leöntöttem a főzővizet, villával kicsit összetörtem, hozzákevertem a lilahagymát, borsoztam és félretettem.
A tengeri haltörzseket megtisztítottam a rajtuk lévő apró pikkelyektől és levágtam a hasi- és háti tüskéiket. Ezután lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába megforgatva bepaníroztam, kevés forró olajban kisütöttem és melegen tartottam.
A paradicsomokat vékony karikára vágtam. Megsóztam-borsoztam, pár csepp tabasco-szószt szórtam rá, kevés bazsalikomlevelet tépkedtem hozzá és óvatosan összekevertem. Rátettem a tejfölt, azzal is óvatosan elkevertem és tálalásig betettem a hűtőbe.

2014. november 27., csütörtök

Pirított csirkemell csíkok párolt zöldségekkel

 Hozzávalók:
(2 személyre)

25 dkg csirkemell filé
csípős curry,
csípős paprikaolaj,
szójaszósz,
őrölt bors,
őrölt chili
450 gr távol-keleti módra összeállított, fagyasztott zöldségmix
 A csirkemell csíkokat bepácoltam curry, csípős paprikaolaj, szójaszósz, őrölt bors, őrölt chili keverékében. Szobahőmérsékleten érlelődött kb. másfél-két órát. Ezután a wokot jól felforrósítottam, és beleöntöttem az olajos pácban érlelődött csirkemell csíkokat. Addig pirítottam, amíg szép pirosak nem lettek. Egy tányérra kiszedtem őket és melegen tartottam.
A vegyes zöldségköret ma egy 450 gr-os távol-keleti módra összeállított zöldségmixből állt, amely tartalmazott fehér káposztát, bambuszrügyet, fekete gombát, póréhagymát, zöld- és piros paprikát, vöröshagymát, zöldborsó hüvelyt.
A pácolt hús után visszamaradt olajra öntöttem a zöldségeket, és addig pároltam őket nagy lángon, amíg mind átforrósodott, de még roppanós maradt. Ezután megsóztam. Más fűszert nem akartam használni a zöldségekre, hadd érződjön az egyes zöldségek íze, zamata. Az olaj pedig eleve fűszeres volt, amiben sütöttem.
1 adag szénhidráttartalma 19,5 gramm.

2014. november 26., szerda

Babgulyás; Anna zöldbabfőzeléke csirkemell-pörkölttel

Ma az ebéd babgulyás volt. Most az új étkezési szokásunkhoz igazítva: nem volt benne tészta, így nem került bele + szénhidrát.
Mivel elég tartalmas étel, másodikat nem készítettem hozzá. De főztem annyit, hogy aki akart, még egy tányérral is ehetett.


1 adag szénhidráttartalma: 24,9 gramm
 Annababának tegnapról maradt csirkemell pörköltje, ahhoz zöldbabfőzeléket készítettem.



2014. november 25., kedd

Sült csirkecomb párolt zöldborsóval, Annácska sárgaborsópüréje csirkemell-pörkölttel

Ma igazán ideális ebédet készítettem: sült csirkecombot, párolt zöldborsóval.
A csirkecombot befűszereztem, kevés olajon, egy kevés vizet aláöntve kezdtem el sütni. Nem kell sok idő, a gyenge csirke hamar megpuhul. Utána fedetlenül kicsit megpirítottam.
 A zöldborsót kevés olajon, picit megsózva, saját levében pároltam meg. Cseppnyi cukrot szórtam rá, hogy a zöld színét lehetőség szerint megtartsa. Tálaláskor frissen vágott petrezselyemzölddel szórtam meg.
 1 adag szénhidrát tartalma:  15 gramm
Annácska először evett sárgaborsót és nagyon ízlett neki:) Ennek örültem, mert én is nagyon szeretem a sárgaborsót. A családban egyébként nem túl népszerű főzelékféle, de ha már mi ketten szeretjük...:))

2014. november 23., vasárnap

Mézes, de nem édes csirkecomb, rántott csirkecomb, párolt zöldséges, pirított diós rizs, vegyes saláta

Ma ünnepies ebédet igyekeztem készíteni, ugyanis Zsófika menyem ma ünnepli a születésnapját. Süteményt, tortát nem kért, ezért igyekeztem - a húslevesen kívül, amihez ragaszkodott - olyan ételeket készíteni, amiket vagy régen evett, vagy még nem is evett.
Amit régen evett, az a rántott csirkecomb. Amit pedig még nem evett, az a mézes, de nem édes csirkecomb.
Hozzávalók:
(4 személyre)

8 db kisebb - egész - csirkecomb
15 dkg vaj
1 evőkanál méz
1 dl citromlé
frissen őrölt bors

Elkészítése:

A combokat este besózzuk,éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Másnap vajjal kikent tepsibe szorosan egymás mellé fektetjük, a tepsit jól lezárjuk alufóliával és 25-30 percig pároljuk a sütőben. Csészében összekeverjük a vajat a mézzel, citromlével, jól megborsozzuk és a combokat megkenjük a keverékkel. Az alufóliát nem tesszük vissza, a piruló combokat időnként újra megkenjük.
Mire a csirke kész lesz, a keverék is elfogy. 
A hús nem lesz édes, csak pikáns ízt kap. 
 Tetszés szerinti körettel, zöldsalátával tálaljuk.
A köretet is sikerült kicsit másra készítenem, a párolt zöldséges rizst készítettem, melyet tálaláskor pirított diódarabokkal szórtam meg.

2014. november 22., szombat

Paradicsomos húsgombóc

Paradicsomos húsgombócot készítettem... A töltött paprika receptje szerint. Általában vágok bele szeletben paprikát az íze miatt, de megenni senki sem szereti. Ezért nem töltött paprikát főzök.

Annababa ebédje is ez volt, de az övét villával szétnyomkodtam.

2014. november 21., péntek

Ki lesz a 2014-es év legnépszerűbb házhoz szállító étterme?


A Falatozz.hu keresi az ország legnépszerűbb házhoz szállító éttermeit. Az ételrendelő portál a megrendelők véleményre kíváncsi, az ő szavazataik alapján dől el, hogy kik kapják a megtisztelő címet és az azzal járó jutalmat.


 ELŐSZÓ
Az ételrendelés rendkívül népszerű, és egyáltalán nem új keletű szolgáltatás hazánkban, ezidáig mégsem volt olyan megmérettetés, amely felállított volna egy szakmai rangsort a házhoz szállító éttermek között. Amíg az éttermek szolgáltatásai és minősége kapcsán számos verseny, ranglista és blogbejegyzés követi egymást, a házhoz szállításról lényegében egy szó sem esik, holott attól még, hogy nem egy idegen asztalra, hanem a sajátunkra kapjuk az ételt, ugyanúgy jogunkban áll tudni, hogy mire számíthatunk. Ennek érdekében találta ki a Falatozz.hu, hogy létrehozza Az év házhoz szállító étterme versenyt.
Ma Magyarországon virágzik a „take away” kultúra, ezért a kiszállító éttermek sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amiben részesednek. Ahhoz képest, hogy csak arról cikkeznek a médiában, hogy melyik étterembe érdemes beülni, a Falatozz.hu történetében volt már olyan, hogy egy másik étterem hármas asztalához kérte valaki az ételt, de az ételrendelő portál kapott már rendelést patológiáról és ásatásról is. Gyakori az is, hogy különféle fitness termekbe hozatják a – bűntudattól ideiglenesen mentesült – nők a pizzát.
Tényekkel is alátámasztható, hogy az online ételrendelés gyorsabban növekszik és fejlődik, mint a klasszikus vendéglátás. Míg 2009-ben az e-kereskedelmi forgalom hazánkban kevesebb, mint 100 milliárd forint volt, amelynek 13%-át tette ki az internetes élelmiszervásárlás, 2013-ban már a több mint 200 milliárdos online forgalom 14%-át fedte le ez az ágazat, ami erőteljes növekedést, konkrétan duplázást jelent. Ezzel szemben a vendéglátóhelyek forgalma 2009-ben több mint 585 milliárd forint volt – a kereskedelmi szálláshelyek forgalmával együtt –, míg 2013-ban ez a szám alig több mint 655 milliárdra rúgott.
A VERSENYRŐL
A versenyre ingyenesen nevezhet minden Magyarországon működő, étel házhoz szállítással foglalkozó vendéglátó. Három kategóriában nevezhetnek 2014. október 21-től akiazevetterme.hu weboldalon, illetve a Falatozz.hu Facebook oldalán (facebook.com/Etelrendeles).
A pályázókra is ezeken a felületeken szavazhatnak a felhasználók, mindenki több vendéglátóra is szavazhat, de csak egyszer. A szavazás egy hónapig tart, 2014. november 1-től 30-ig. A legtöbb szavazatot szerzett pályázó lesz az adott kategória díjazottja.
Nem csak az elismerés jár a legjobbaknak, a díjazottak jutalomban is részesülnek. Kategóriánként értékes és praktikus ajándékokat ajánlottak fel a verseny szervezői. A „Legjobb házhoz szállító étterem 2014” díj nyertese 100.000 Ft értékű Gastron vendéglátóipari csomagolóanyag utalvánnyal gazdagodik, amit tetszése szerint használhat fel pizzadobozra, műanyag ételtároló edényekre. Ebben a kategóriában a másik két kategóriában nevezett éttermek is automatikusan indulnak. A „Legjobb házhoz szállító pizzéria 2014” cím tulajdonosa szintén 100.000 Ft értékben kap konyhagép utalványt a Termotechnika Kft. felajánlásával. Különdíjat is hirdetnek a versenyen, „A Falatozz.hu legjobb étterme 2014” díjat elnyerő vendéglátó 100.000 Ft értékű hirdetési csomaggal népszerűsítheti tovább a szolgáltatásait.
A szervezők szeretnének az idei versennyel hagyományt teremteni, és a megmérettetés népszerűsége esetén minden évben újra megszervezni azt.
ÉRDEKESSÉGEK
Pizzarendelés magyar módra
Az nem újdonság, hogy a pizza a házhoz szállítás aduásza. A Falatozz.hu adatbázisa szerint 2013-ban az ételrendelők 2/3-a legalább egyszer rendelt pizzát is, ugyanakkor évente átlagosan mindössze 4,6 pizzát eszünk meg fejenként. Ez a mennyiség elmarad az olaszoktól és az amerikaiaktól: az előbbiek havonta akár 20 pizzát is elfogyasztanak, az utóbbiak pedig éves szinten 3 milliárd pizzát pusztítanak el, ami a világ évi 5 milliárdos pizzarendeléséhez képest kiemelkedő teljesítmény. Épp a pizza népszerűsége miatt „Az Év házhoz-szállító étterme 2014” versenyen külön pizzéria kategóriában is hirdetnek egy nyertest.
A Falatozz.hu megrendelései alapján kijelenthető, hogy – ahol választható –, kétszer annyian kérik vastag tésztával a pizzájukat, mint vékonnyal. A magyarok 55%-a az ananászos-sonkás Hawaii pizzát szereti a legjobban. Utána következik a népszerűségi listán a Magyaros pizza, az általában szalámival vagy kolbásszal tuningolt, hagymás-paprikás verzió (26%), és a dobogóra még felfért a sima sonkás, azaz a Prosciutto is, a maga 14%-ával. A sonka-gomba-kukorica szentháromságot magába foglaló Songoku mindössze 5% népszerűségnek örvend a hazai ételrendelők körében.
Ami pedig a pizzafeltéteket illeti, Magyarországon nincsen nagy divatja a különlegességeknek, de azért itthon is elkezdtek terjedni az érdekesebb változatok. Számos helyen árulnak már nutellás pizzát, ami egyenesen divatossá vált az utóbbi időkben. A különféle népek étkezési kultúráit utánzó pizzák is elszaporodtak: ilyen az amerikai hamburgerhúsos és hasábburgonyás pizza, a mexikói taco pizza tortillával, illetve a kínai édes-savanyú csirkés, görög gyrosos vagy indiai currys változat. Nem beszélve a magyarosított, pacalos vagy marhapörköltös verziókról, amelyeket savanyú uborkával tetéznek a lelkes kifőzdék. A Falatozz.hu partneréttermeinek kínálatát böngészve további különcségeket is találhatunk, mint például a mandarinos, rumos vagy articsókás pizza, illetve a virslivel töltött pizzaszegély.
De mit rendelünk a pizzán kívül?
2013-ban a legnépszerűbb ételkategória a pizza után a gyros és a desszert volt, és csak ezek után következett a frissensült, majd a hamburger. Azt is megnéztük, hogy tavaly – a kategóriáktól függetlenül – összesítve mely ételeket rendelték a legtöbbször: toronymagasan a palacsinta nyert, majd utána következett a gyros tál, a dobogó harmadik fokát pedig a rántott sajt foglalta el. Ami a desszerteket illeti, az már kiderült, hogy az édesszájúak kosarába legtöbbször palacsinta kerül, de az adatbázisból kinyert toplista alapján a további kedvencek is kiderültek. A második legkedveltebb édes finomság a gesztenyepüré, a harmadik helyezett szinte fej-fej mellett a baklava és a somlói galuska, a mákos guba pedig lecsúszott a dobogóról, és csak utána jön a sorban a gofri és a tiramisu. A Falatozz.hu felméréséből az is kiderül, hogy a magyaros(ított) ételeket részesítjük előnyben, hiába óriási a kínálat. A bolognai sertésbordából például 1,6-szor többet rendeltünk az elmúlt évben, mint a bolognai spagetti klasszikus formájából.
Szórakoztató esetek
A portál négyéves fennállása alatt jócskán születtek meglepő vagy vicces megrendelések, megannyi mulatságos percet okozva a diszpécsereknek: például amikor egyszerre kértek egy Pizza Lófingatót és egy Pizza Szex Utánt, vagy az a speciális kérés érkezett, hogy a futár rajzoljon egy MókusGyíkMadarat a pizzadobozra. Az is mosolyra fakasztó volt, amikor a megrendelő elszontyolodott, hogy egy eleve megrakott Csülkös pizzára nem kérhet pluszban még 12 darab feltétet. De arra a férfira sem lehet haragudni, aki a szerelmesek napján egy hotelszobába rendelt, de majdnem meghiúsult a kiszállítás amiatt, hogy sokáig nem vette fel a telefont, végül visszahívott minket, és bűnbánó hangon kijelentette, hogy azért nem vette fel, mert „Valentin-napi teendői akadtak”.
A legmókásabb rendelésfelvételt azonban egy tévedés szülte. A Falatozz.hu diszpécsere leadott egy rendelést egy pizzériának, amit egy bizonyos Józsi vett fel, és nagyon értetlenkedett, de új pincérek szoktak ilyet, úgyhogy ellentmondást nem tűrő hangon mondta neki, hogy csak írja fel, hogy kinek mit kell vinni. Két óra múlva csalódottan hívta a megrendelő az ételrendelő számát, hogy még nem érkezett meg a futár, sőt az étterem sem tud a rendelésről. Amikor a feldúlt diszpécser elégtételért visszahívta az éttermet, kiderült, hogy korábban elütötte a számot, és egy rádióstúdiót hívott fel a pizzéria helyett, méghozzá élő műsorfelvétel közben. Kiderült, hogy Józsi a bemondó, és nem szokott nagyon ellenkezni, konfliktuskerülő jellem, úgyhogy ő tisztességgel leírta, amit bediktáltak neki, bár  furcsállta, hogy szám helyett pizzát kérnek.

2014. november 20., csütörtök

Pácolt karaj sült tök körettel, pikáns csípős mártással

A vékonyra vágott karajszeleteket bepácoltam. Ízlés szerint alakítottam ki a pác ízvilágát. Tettem bele mézet, tabasco szószt, borsot, dijoni mustárt, csípős curryt, őrölt chilit, vasabi pastát, őrölt gyömbért, ketchupot, szója szószt és chilis olajat. A végére egy édes-csípős, pikáns pác kerekedett belőle, kb. 1,5 dl-nyi. A karajszeleteket mielőtt mind a két oldalukat bekentem volna, gyengén megsóztam. A bekent húst szobahőmérsékleten néhány órát állni hagytam.
A sütőtök mintegy 2 kg-os volt. Megtisztítottam a héjától, kivájtam a magját és másfél cm széles karikákat vágtam belőle. Utána hasonló méretű daraboka vágtam.
Egy tepsibe sütőpapírt terítettem, gyengén megolajoztam és szétterítettem benne a tökdarabokat. A tetejét is megszórtam egy kevés olajjal, majd 220 fokos sütőben addig sütöttem - néha óvatosan megkevergetve - amíg meg nem puhult a tök.
 Egy teflonos serpenyőben kevés olajat forrósítottam, beleraktam a hússzeleteket, majd a maradék pácot is ráöntöttem. Lefedve közepes lángon addig sütöttem, amíg a hús puha és szép piros nem lett.
Ekkor kiszedtem a húst a serpenyőből, a visszamaradt szafthoz öntöttem egy kevés forró vizet, hogy a keletkezett pörkanyagokat is felszedje az aljáról, majd kis ideig forraltam, amíg finom, sűrű mártás keletkezett. Tálaláskor a sült tökkel és a mártással körítettem a húsokat. A tököt bőven megszórtam frissen vágott petrezselyemzölddel.
Egy adag (kb. 15-20 dkg) sütőtök szénhidráttartalma: 33 gramm
Egy adag (2 szelet, kb. 20 dkg) pácolt karaj szénhidráttartalma: 0,9 gramm
A mártás szénhidráttartalma cca. 1,2 gramm
Egy adag szénhidráttartalma összesen: 35,1 gramm

2014. november 18., kedd

Palóc gulyás, Annababa ebédje

Mondhatom, hogy autentikus Palóc gulyást készítettem, ugyanis birka húsból készült.
Legalább is én úgy tudom, az eredeti az birkából készül.






Egy adag szénhidráttartalma: 25 gramm

Annababa ma borsófőzeléket kapott ebédre, csirkehússal:

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...