2016. február 22., hétfő

1. Böllérverseny - 2016.

Ez a poszt azért íródott, hogy lássátok, nem számít, hogy egy falu nagyságát tekintve mekkora, jelen esetben a miénk cca. 130 fő, mintegy 50 család, mégis, ha van, aki lelkesen felkarolja az elképzeléseket, ehhez támogatók is csatlakoznak a falu népéből, máris egy nagyon klassz kezdeményezés születik.

A Szentgálszőlőhegyért Egyesület gondolata kismenyem, Zsófika ötlete volt. És ez még tavaly előtt történt. Csatlakoztak először 20-an. Nem sok, de a  falu népességéhez kell viszonyítani..
A Egyesület törekvései nyomán az elmúlt évben európai színvonalnak megfelelő játszóteret kaptak az apróságok, a nagyobbaknak focikaput készítettek, a megviselt temetőkapu helyett új kaput kapott a hely, amilyet megérdemel. Az Egyesület már igyekezett a falu arculatát is rendben tartani. Fűnyírás, emlékművek felújítása, csak hogy pár dolgot említve eljussak végre a Böllérversenyhez.

Hosszas tervezés, szervezés előzte meg. Az "áldozatokat" felajánlással kapták meg. Az eszközöket, ami egy disznóvágáshoz kell, a falu összeadta. Kondérok, gáztűzhelyek, bográcsok, stb. Sátrat a Katasztrófavédelem kölcsönzött, ahol a fiam dolgozik. Vendégeket hívtak, független zsűrit kértek fel az elsőség eldöntésére és még ezer, meg egy dolog, ami odáig történt, hogy elérkezett a verseny napja.
Ezt képekben mutatom be!

Az áldozatok:
Megkezdődött a verseny:
A hazai csapat logója:
A vendég csapat - használatban lévő - logója:
Feldolgozás:


Elkészült finomságok:



A független zsűri:
A hazai csapat:
A vendég csapat:
Végül a nyertes, hazai csapat:
Balról a  legfinomabb kolbász készítője az érte járó díjjal, mellette a legjobb toros káposztát készítő hölgy, majd a legjobb böllér, aki egy évig őrizheti a díjat,  végül pedig Zsófika, a hazai csapat kapitánya:)

Ételosztás:
Pihennek az idősebb segítők:
Forgatag:
Jó volt a hangulat, melyhez a jó bor és a zene is hozzájárult:
Dióhéjban talán ennyit tudtam volna bemutatni kicsiny falunk nagy eseményéről:)

5 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon jó kezdeményezés, dicséret mindenkinek érte! A képeket nézve nagyon jó hangulat lehetett és mindenki kitűnően érezhette magát, kivéve "szegény áldozatok" :-)

Roza írta...

Köszönöm Katalin!:) Így igaz!:)

Lívia írta...

Én is jó kezdeményezésnek tartom. Valahol valakinek mindig el kell kezdeni és aztán ha sikeres lesz, akkor jöhetnek az újabb és újabb ötletek és azok megvalósítása. A lényeg, hogy Ti jól éreztétek magatokat, jó hangulat volt, és a "szegény áldozatok"-ból finom ételek készültek.
Egyébként mi a neve annak a falunak, amelyiknek a "hátán púp" vagytok? Milyen nagyobb városhoz vagytok közel, mert én még nem hallottam a falutok szép nevét?

Márta írta...

Ínycsiklandó!

Roza írta...

Líviám, köszönöm szépen:)
Szekszárdhoz vagyunk közel...

Márta, köszönöm a résztvevők nevében!:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...