Oldalmegjelenítések:

2011. július 19., kedd

A mai ebédhez

már tegnap este megfőztem a gyümölcslevest, így az mára tökéletesen lehűlt.



Másodiknak baconbe göngyölt csirkemájat sütöttem, vele sült újburgonyával, hozzá pedig kovászos uborkát kínáltam.

Hozzávalók:
(2 személyre)

0,5 kg csirkemáj (szív nélkül)
kb. 5 szelet bacon, ketté vágva

bors
kevés zsír, a tepsi kizsírozására

Köretnek:
10-12 szem apróbb  újburgonya
bármilyen saláta, savanyúság

Elkészítése:
A csirkemájakat megtisztítjuk, majd sózzuk, borsozzuk. Mindegyiket betekerjük egy fél baconszalonnával, majd fogpiszkálóval megtűzzük. Egy  tepsit kizsírozunk, majd szépen sorban belerakjuk a májakat, a tepsi másik felébe pedig a jól megmosott, de héjasan hagyott burgonyát. A burgonyát kicsit megszórjuk olajjal, megsózzuk, majd a tepsit lefóliázva, előmelegített sütőben mintegy 30 percig sütjük. Ekkor megnézzük, a májakat megfordítjuk, a burgonyákat megbökjük egy hústűvel, hogy mennyit puhult, majd ha a burgonya elég puha, akkor fólia nélkül sütjük még 15 percet. A májon legyen kellemesen ropogós-piros a bacon.

A burgonyával és savanyúsággal, salátával tálaljuk. (Előtte a fogpiszkálót eltávolítjuk.)

3 megjegyzés:

Kati írta...

Isteni ebéd.

María írta...

Nagyon finom ebédetek volt :) !!

Roza írta...

Igen, Kati, Maria, nagyon ízlett nekünk:)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...