9 éves voltam, amikor az első saját kutyát kaptam, egy keverék tacskó-féle személyében. 17 évig élt nálunk.
Talán ő volt az, akivel megtapasztalhattam, hogy mennyire szeret engem. Korábbról, 4-5 éves koromról volt ugyanis egy kellemetlen emlékem: a saját "farkaskutyánk" Hektor, akit annak idején láncon kellett tartani, megharapott.
Szerencsére ez nem töltött el félelemmel a kutyák iránt.
Ahogy annak idején ajándékba kaptam az első kutyámat (Valdemár volt a becsületes neve:), úgy kaptam ajándékba a mostani német juhász kutyánkat, Nérót. Imádjuk egymást... Abban reménykedem, hogy Néróm is legalább 17 évig velünk lehet. Most 8 éves.
A képen látható fekete cica sajnos már többet nem jön haza:( Ők az unokáim cicái. De abban állapodtunk meg, hogy Bagira valószínűleg családot alapított valahol... Soha nem felejtjük el.
Volt még egy "véletlen" cicám is Cincike. Ő leesett a padlásról, ahova anyja fialt, de nem jött érte. Ment érte viszont az akkori német juhászunk, akinek a szájából sikerült megmentenem az öklömnyi cicát. Szegényke egészen biztosan "tudathasadásos" lett, mert én voltam az anyja, úgy is viselkedett velem:)) Velem aludt, állandóan a nyomomban járt:)
Képet egyelőre Néróról és a cicákról teszek fel, de fogok keresni a többi említett állatomról is, kivéve Hektort, róla nem készült kép.
Az öreg Néró, akitől megmentettem Cincikét:
Cincike:
Aztán - akit majdnem elfelejtettem - volt még a 70-es években Fritz. Ő egy boxer keverék volt. Akkoriban a kutyákat éjszakára engedték el, napközben láncon voltak.
Érdekesség még, hogy a mögöttünk lévő fenyőfát (és az udvarban még többet is) édesapám ültette cca. amikor születtem. És kettő fa még mindig áll az udvarunkban.
És még Éva hozzászólásából eszembe jutott, hogy persze, az én gyerekeimnek is voltak tengeri malacai, és hörcsögei. De akkor a városban laktunk panelban és egyéb társasházban.
Édesanyáméknál is volt nekik kutyájuk, de most az én állataimról szerettem volna írni. Az is igaz, az öreg Néró az már inkább családi kutya volt, mert a 90-es évek elején kaptuk, és olyan 2002-2003. környékén veszett el:( Még nagyon sokáig reménykedtünk, hogy hátha hazajön.
6 megjegyzés:
Nagyon aranyos kis állataid voltak ! Nagyon szeretem én is a kutyát és a cicát is. Gyerekkoromban mikor családi házban laktunk ott volt cicánk és kutyánk is. A bérházban már csak kutyánk volt, na persze papagály, hörcsög, teknősbékán kívűl ami akkor volt a háznál mikor még kicsik voltak a lányaink. Sajnos most nincs körülöttünk , csak esetleg a lépcsőházi kutyákat szoktam megsimizni, mert olyan jó érzés!:)
Évám, megértelek, én is nagyon szeretem az állataimat:)
Hát amacskákkal sajna nem vagyok barát, de a kutyákat én is szeretem, nekünk is van a szüleimnél egy keverék farkaskutyánk, Mukinak hívják, édesapám találta a tavaly ilyenkor mikor a krupliról kaszálta le a gazt, hogy kiáshassuk, akkora volt mint az öklöm, most ha kétlábra áll a vállamig ér, de nem adnám semmi pénzért. A párom édesanyjának pedig van egy zöld papagája, Tipcsinek nevezik, és folyékonyan beszél bizonyos szavakat, mondatokat, többek között mondja, hogy kérek puszit.
Természetesen a szüleimnek egy csomó háziállata van, mert mezőgazdasággal foglalkoznak.
Kati, én sem voltam különösebb rajongással a macskák iránt, de Cincike, az a kis szerencsétlen megérintette a szívemet:) Most meg Bagira és Vadmacs az egerek miatt vált szükségessé, de megszerettem őket:) Még ha nem is váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet:)
Nekünk is volt egyszer egy fekete cicánk, mi is Bagirának hívtuk.
Daisy, mert ez olyan "kézenfekvő" nem?:) A Kormi az unalmas. Az unokák öerültek, hogy Bagira, meg Vadmacs:)
Megjegyzés küldése